Társoldalunk:

Elrajtolt az NB II: Fradi volt, Fradi lesz?

2006.08.11. 17:50

2006-tól soha többet nem dicsekedhet azzal a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy egyetlen magyar klubként mindig az első osztályban futballozott. Igaz, a gárda nem esett ki papíron, a licencadó bizottság azonban úgy döntött, a rendszerváltás óta évről évre megismétlődő bohózatnak ezúttal nem vicces véget szán.

A Ferencváros 28-szoros bajnok, 20-szoros kupagyőztes, VVK-győztes együttese a hétvégén Jászapáti ellen kezdi meg a 2006/2007-es bajnokságot - a másodosztályban. Befektető és pénz nincs - haldoklik a legnagyobb múltú futballklub.

De mi történt az elmúlt 17 esztendőben?

Kétségtelen, a rendszerváltozás a Ferencvárosnak sem tett jót, az együttes állami támogatás híján különböző szponzori segítségekben reménykedve vágott neki a 90-es éveknek, azonban se a Hargita Kft. tulajdonosa, Magyar Ernő, se a francia Jean-Claude Bras nem tudott javítani a helyzeten.

1994-ben a Kordax és annak vezetője, Kelemen Iván invesztált a hírek szerint százmilliót a klubba, a cég bukását pedig az 1995-ös Bajnokok Ligája-sikerért kapott 540 millió forint kompenzálta.

A pénz azonban elfogyott, s elérkezett 1998, amikor több ajánlat is befutott az Üllői útra. A clevelandi székhelyű sportmarketing cég, az International Management Group (IMG) és a londoni tőzsdén regisztrált, részvényein keresztül több európai klubban érdekelt, 1997-ben fél év alatt 113 millió font forgalmat produkáló English National Investments Company (ENIC) többoldalas értekezésben vázolta fel elképzeléseit. Egyik sem kellett, sőt, az amerikai-olasz Dicobe mesésnek mondható 25 millió dolláros ajánlata is meghiúsult, a cég ugyanis egy nappal a papírok aláírása előtt visszalépett az üzlettől...

1999-től Torgyán József földművelésügyi miniszter vette kézbe az irányítást, pletykák szerint három év alatt egymilliárd forint érkezett a klubhoz. Távozása után Furulyás János tért vissza, aki 2001 júliusában bejelentette, Várszegi Gábor lesz az FTC megmentője. A Fotex-vezér három év alatt 2,4 milliárd forintot fizetett a Fradinak. Az MTK-t is támogató üzletember azonban nem tetszett a szurkolóknak, a származását sértő támadások mellett a végső távozást a felvadult drukkerek miatt hozta meg: 2003. május 30-án, a Debrecen elleni bajnoki mérkőzést követően a nézők törtek-zúztak, játékost és edzőt vertek. Várszegi júliusban távozott.

2003 novemberében Furulyás azt jelenthette be ország-világ előtt, hogy a Celladam tulajdonosa, Kovács Ádám menti meg az egyesületet: a cég három esztendőn keresztül évi 400 millió forinttal szponzorálja a Ferencvárost, majd ezt követően további 300 millió kifizetésével az egyesület tulajdonosává válik. A szerződést 2004 márciusában bontották fel, a klub egy árva fityinget nem látott ez idő alatt...

2004 decemberében újabb hír látott napvilágot, miszerint a Fradi ír befektetők kezébe került. Mellébeszélések és cáfolatok után kiderült, voltak tárgyalások, amelyek azonban nem vezettek eredményre.

Forrás: MTI

A reménytelenségből az jelenthetne kiutat, ha az FTC és az állami szervek megállapodása alapján sikerülne értékesíteni az Üllői úti stadion és a hozzátartozó hathektáros terület vagyonkezelői jogát. A pályázat mindez idáig nem hozott eredményt, a TDZ Kft. nem tudott bankgaranciát bemutatni, a spanyol Torre Rioja Madrid SA (amelyet a pályázati eljárásban a HI Grupo Kft. képviselt) pályázatát pedig augusztus 8-án utasították el, mondván "A döntés szerint a pályázati eljárás érvényes, de eredménytelen volt, a benyújtott pályázat tartalmi és formai érvénytelensége folytán."

A legfrissebb hírek szerint a szlovák Artmedia tulajdonosa, Ivan Kmotrík médiavállalkozó lehet a Fradi megmentője. A 100% Fradi úgy tudja, hogy Petr Kaspar, az Artmedia Bratislava klubmenedzsere szombaton az Üllői útra látogat. "Valóban elképzelhető, hogy a helyszínen tekintem meg a Ferencváros bajnoki mérkőzését" - mondta Kaspar. "A tulajdonosunk kapcsolatban áll a magyar klubbal, ennek lesz köszönhető majd az esetleges budapesti látogatásom is."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK