Társoldalunk:

Magyar futsaljátékos a világválogatottban

2009.11.15. 21:10

A jövő januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 6-0-s vereséget szenvedett a világbajnok, és immár negyedik meccsét kapott gól nélkül befejező brazil válogatott vendégeként. Lódi Tamást meghívták a világválogatottba.

A magyar válogatott Balázs Zoltán - Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Madarász János, Szente Tamás összeállításban lépett pályára, s csereként Pallai Gábor, Angyalos András, Dróth Zoltán, Lovas Norbert, Nagy Gábor, Sivák Péter és Trencsényi János kapott lehetőséget.

Csapatunk kissé megilletődötten kezdett, amit a brazilok ki is használtak. A magyarok játéka ugyan fokozatosan javult, de a vendéglátók a szünet előtt háromgólos vezetést szereztek, majd a második félidőben újabb három alkalommal találtak Magyarország kapujába.

Kozma Mihály, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Montes Clarosban fantasztikus hangulatot varázsolt a csarnokba a 12 ezer szurkoló. "Nem lehet rosszat mondani a teljesítményünkre, játékban nem volt akkora különbség a két válogatott között, mint amit az eredmény mutat. A brazil gárda jóval nagyobb erőt képvisel, a végeredmény dacára mégis méltó ellenfele tudtunk lenni" - nyilatkozta Kozma.

Forrás: [origo]

A magyarok közül Lódi Tamást meghívták a világválogatottba, amely két alkalommal lép majd pályára Brazília ellen december 27-én és 28-án.

A magyar válogatott hétfő este 1000 kilométerrel délebbre, a Sao Paulo közelében fekvő Guarulhos városában mérkőzik meg másodszor a brazil válogatottal. Mindeközben itthon is célegyenesbe fordulnak a január 19. és 30. között sorra kerülő Európa-bajnokság előkészületei: a hét elején megkezdődik a jegyelővétel a budapesti és debreceni mérkőzésekre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK