Vágólapra másolva!
Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt részleges légtérzár miatt aggódik a labdarúgó Európa Liga szerdai, hamburgi döntőjében érdekelt, Gera Zoltán is foglalkoztató Fulham vezetőedzője. Az Atlético Madrid egy nappal a tervezett indulás előtt utazik el a meccs helyszínére.

Roy Hodgson szerint az európai szövetségnek (UEFA) időben lépnie kellene, mert veszélybe kerülhet a rendezés, ugyanis az angol klub nem biztos, hogy el tud repülni a német kikötővárosba, a spanyol Atlético Madrid elleni fináléra.

"Az eset nem olyan egyszerű, hogy elég lenne azzal érvelni, a meccset szerdán rendezik. Ha a spanyolok 20 órás, mi pedig 30 órás utazásra kényszerülünk, akkor az méltatlan egy nemzetközi döntőhöz, aminek ünnepi alkalomnak kéne lennie. Könnyen előfordulhat, hogy több ezer angol és spanyol drukker lesz bajban az utazással, ami szintén egy érv lehet a halasztás mellett."

A Fulham elvileg kedden indulna Hamburgba, ha viszont busszal utazna, akkor akár már hétfőn nekivágna a 900 kilométeres útnak. A csapatnak már van tapasztalata ebben, mivel az elődöntőben éppen a Hamburg volt az ellenfél, és az első meccsre busszal kellett elutaznia a vulkáni hamu miatt.

Az Atlético Madrid egy nappal a tervezett indulás előtt utazik el Hamburgba. A spanyolok eredetileg kedden keltek volna útra, azonban a várható nehézségek miatt a klub illetékesei az időpontot hétfőre módosították. Az Atlético szombaton a légtérzár miatt a Gijon elleni bajnokijára kénytelen volt busszal utazni.