Társoldalunk:

Volt válogatott focistát vettek őrizetbe

2013.07.16. 16:42

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a fogadási csalások után nyomozva újabb két focistát vett őrizetbe, majd hallgatott ki gyanúsítottként: N. Norbertet, az Egri FC volt játékosát és B. Csabát, a Kecskemét jelenlegi focistáját.

Mindkét játékost gazdálkodó szervezet dolgozója által, kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet dolgozója kötelességének megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint N. Norbert idén április 26. és május 25. között összesen öt, míg B. Csaba március 23. és május 25. között összesen hét Egri FC által játszott NB I-es bajnoki mérkőzés, valamint három - más csapatot érintő - U19-es találkozó manipulálásában működött közre.

"N. Norbert a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be, érdemi vallomást nem tett, B. Csaba a gyanúsítás ellen panasszal nem élt" - írja a KNYF közleménye.

Az Eger keretében egyetlen N. Norbert szerepelt, egy középpályás, aki Oroszországban is légióskodott, és barátságos meccsen is pályára lépett a válogatottban.

Június elején hét embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint egy bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg, hogy élvonalbeli és utánpótlás-mérkőzéseket a számukra megfelelő módon alakítson, azokon a kért események, illetve a megfelelő eredmények szülessenek.

Június 12-én a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság által indított, fogadási csalásokkal összefüggő nyomozást, és a további eljárást a KNYF hatáskörébe utalta. Az úgynevezett második bundaügy nyomozása során a két korábbi egri játékossal 13-ra nőtt a gyanúsítottak száma. A manipulációval érintett futballmérkőzések száma jelenleg 14.

Az első, már lezárult nyomozás után csaknem ötven gyanúsított ellen emeltek vádat tavasszal.