Társoldalunk:

Steven Gerrard kész távozni Liverpoolból

2014.10.31. 08:23

Steven Gerrard nem vonul vissza a futballtól, a következő szezonban is játszani fog, de abban nem biztos, hogy a Liverpoolban. A csapat legendája egyelőre nem tudott megegyezni a klubbal a hosszabbításról, ezért nem zárta ki, hogy másik csapatba igazol. 

Gerrard a világbajnokság után, ahol az angol válogatott csapatkapitánya volt, visszavonult a válogatottól, de futballkarrierjét még nem zárná le. „Játszani fogok a következő idényben is, azt viszont még nem tudjuk, hogy a Liverpoolban, vagy egy másik csapatban. Ez csak a Liverpooltól függ – mondta Gerrard a Telegraphnak adott interjújában.

A 34 éves középpályás egész pályafutását a Liverpoolban játszotta le, jelenlegi szerződése az év végén jár le, és hiába tárgyalt egész nyáron a klubbal, nem sikerült megegyezniük. Brendan Rodgers menedzser kijelentette, szüksége van Gerrardra, aki viszont azon dohogott, hogy a klub nagyobb figyelmet fordít az új igazolásokra, mint a régi játékosai megtartására.

Nehéz lenne máshol elképzelniForrás: AFP/Paul Ellis

„Ha olyan közel kerülsz a bajnoki címhez, mint mi tavaly, akkor meg kell tartanod a legfontosabb játékosaidat. Nem csak az új arcok fontosak, hanem a régiek is, akikre a sikereket szállító csapat épült – mondta Gerrard, majd kiemelt, hogy ha minden évben 3-4 új játékost kell beépíteni egy csapatba, akkor nehezebben jön a siker.