Németh tarolhat első évében amerikai klubjában

Németh Krisztiánt ünneplik
HOUSTON, TX - APRIL 25: Krisztian Nemeth #9 of Sporting KC celebrates a first half goal with his teammates against the Houston Dynamo duirng their game at BBVA Compass Stadium on April 25, 2015 in Houston, Texas. Scott Halleran/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Németh Krisztián klubcsapatánál, az amerikai Sporting Kansasnél négy kategóriában is jelölt az év legjobbja címre.

Németh Krisztián sokat várt arra, hogy igazán befusson, a liverpooli lehetőséget nem sikerült kiaknáznia, majd próbálkozott Görögországban és Hollandiában is, de el kellett mennie Amerikába, hogy elmondhassa, a helyére került.

Németh már akkor tudhatta, hogy nem választott rosszul, amikor végigböngészte a csapatok névsorát, és olyan nevekkel találkozhatott, mint Andrea Pirlo, Frank Lampard, Sebastian Giovinco, Steven Gerrard vagy David Villa, de ez még nem volt garancia arra, hogy sikerrel jár az MLS-ben.

Meghatározó ember lett az első évében

A számok viszont azt mutatják, hogy megállta a helyét, az eddigi 31 fordulóból 25-ször pályára lépett, és 10 góllal segítette a csapatát, ráadásul kupagyőztesnek mondhatja magát, és a kupadöntőben ő szerezte a Kansas gólját.

Németh tehát első évében egyből meghatározó embere lett csapatának, így aztán nem meglepő, hogy több kategóriában is a legjobbak közé jelölték a Kansas honlapján. Az év legjobb játékosa címére Németh mellett a 10 gólnál járó középpályást, Benny Feilhabert és a 11-szer eredményes Dom Dwyert jelölték, de ugyanebből a hármasból kerül ki az év legjobb támadója is.

A félpályás szóló helyett a látványos fejesére lehet szavazni

Az év újonca kategóriában az amerikai kapus, Tim Melia és a Haitiről származó középpályás, Soni Mustivar száll versenybe Némethtel. A magyar válogatott csatár az év góljáért is versenybe száll, de némileg meglepő módon nem a Portland elleni, félpályás szólójára lehet szavazni, hanem arra az egyébként valóban látványos fejesére, amelyet a Toronto ellen szerzett.

Némethre itt tud szavazni.