Társoldalunk:

Minifutball Eb: drámai végjáték után az elődöntőben a magyar válogatott

2017.06.15. 19:03

A csehországi Brnóban zajló minifutball Európa-bajnokságon a magyar válogatott az 1–1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbaj után 3–2-re legyőzte a lengyeleket, így bejutott az elődöntőbe.

Sokáig úgy tűnt, hogy a magyar válogatott számára a negyeddöntő jelentheti a végállomást a Brnóban zajló minifutball Eb-n. Ám ekkor jött a 39. perc és a drámai végjáték: előbb vészkapussal a pályán egyenlítettek a magyarok Béres Ferenc révén, majd szétlövéssel harcolták ki a továbbjutást.

Az elődöntőbe jutott a minifutball válogatottForrás: Minifutball Szövetség/Facebook

Nem is akármilyen körülmények között: a büntetőpárbajban már 2-0-ára is vezetett Lengyelország, ám a meccslabdát nem tudták gólra váltani. A végén a magyar csapat riválisa a lécre bombázott, Béres Ferenc viszont a kapuba, így kezdődhetett az ünneplés.

A történelmi siker pedig azt jeleni, hogy a magyar válogatott a Szlovénia–Oroszország párharc győztesével csap össze az elődöntőben. A találkozó pénteken 19.30 órakor kezdődik.

Minifutball Európa-bajnokság, negyeddöntő
Magyarország–Lengyelország 1–1 (Béres 39., ill. Szalek 8.) – szétlövések után 3–2