A találkozó esélyese az ötödik helyen álló Tottenham volt. Már csak azért is, mert a kezdőcsapatban ott volt a 2017-es év legeredményesebb támadója, Harry Kane, aki a legutóbbi hat West Ham elleni mérkőzésén hétszer volt eredményes.
Az első félidőben a Spurs szinte végig egykapuzott. Mauricio Pochettino csapata 73%-ban birtokolta a labdát, tíz kapura lövéssel kísérletezett, míg a West Ham egyszer sem veszélyeztetett. Ennek ellenére nem született gól, bár Harry Kane közel állt hozzá, de Mike Dean játékvezető les miatt érvénytelenítette a 16. percben szerzett találatát.
A második félidőben sem változott a forgatókönyv. A Spurs játékosai derekasan próbálkoztak, de sehogy sem tudták bevenni Adrian kapuját. A 70. percben jött a hidegzuhany, amikor Pedro Obiang 23 méterről hatalmas gólt bombázott a Tottenham kapujába.
Ez volt a West Ham United első kapura tartó lövése a találkozón.
Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, ugyanis a 84. percben Szon Heung Min harminc méterről talán még nagyobbat bombázott a bal felső sarokba, mint negyedórával korábban a Obiang.
A dél-koreai támadó a Tottenham elmúlt 9 mérkőzésén 12 gólban vállalt szerepet (öt találattal és hét gólpasszal).
Az utolsó percekben a Tottenham próbálta megnyerni a találkozót, de nem tudta belőni a győztes gólt, így Mauricio Pochettino csapata értékes pontokat vesztett hazai pályán.
Premier League, 22. forduló
Tottenham Hotspur-West Ham United 1-1 (0-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |