Vágólapra másolva!
A Paris Saint-Germain 3-1-es hátrányból várja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját és Neymar távollétében Di Maria és Mbappé teljesítménye lehet kulcsfontosságú az esetleges továbbjutás szempontjából.

3-1-es hátrányból azért nem lehetetlen továbbjutni, éppen a PSG a megmondhatója annak, hogy négygólos hátrányt is le lehet dolgozni a Bajnokok Ligájában. Igaz, erre már senki sem emlékszik szívesen Párizsban, hiszen egy évvel ezelőtt egy 4-0-s hazai siker után a Barcelona 6-1-re verte a PSG-t, ezzel kiejtve Cavaniékat.

Ángel Di Maria bosszúvágyában bízva

Ha arra a visszavágóra nem gondolnak, a 4-0-s meccs elég inspiráció lehet a kedd esti meccs előtt.

A PSG-ben nem lehet ott Nemyar, aki a Marseille elleni bajnokin törte el egy lábközépcsontját és már meg is műtötték azóta. A francia L'Équipe a sérülés súlyosságának kiderülte után már gyakorlatilag el is búcsúztatta a párizsi BL-reményeket, de azóta kilépett az árnyékból az argentin Ángel Di Maria.

Di Maria a Barcelona elleni 4-0-s meccsen is nagy szerepet vállalt és a Manchester Unitedben tett kitérője ellenére ő ma is ugyanaz a klasszis, aki a Real Madridban volt. A Barca ellen, február 14-én, éppen a születésnapján lőtt két gólt és remekül játszott egész meccsen.

Így kell 4-0-ra verni egy spanyol topcsapatot:

Azóta érkezett Neymar és Kylian Mbappé, ami után az argentin kicsit a háttérbe szorult, így Neymar sérülése után itt a lehetőség, hogy Di Maria sokadszorra is bizonyítsa, helye van a csapatban. Az első meccsen nem kapott lehetőséget, de azóta három meccsen kezdett és négy gólt szerzett.

Angel Di Maria mindent megtesz majd korábbi csapata ellen Forrás: AFP/Franck Fife

Di Maria négy évig szerepelt a Real Madridban, 2014-ben adták el a Manchesternek, pedig ő maradni akart. Talán nem kell ecsetelni, mekkora bizonyítási vágy dolgozhat az argentin játékosban.

Mbappé már nem szereti Ronaldót

A még mindig csak 19 éves Kylian Mbappé korábbi kedvence, Cristiano Ronaldo ellen bizonyíthat. Az első meccsen az aranylabdás Ronaldo csillogott, ő két gólt szerzett, míg Mbappé nem tudott felnőni a feladathoz. Neymar sérülése után Mbappétól is többet várnak a szurkolók, aki 19 éves kora ellenére meglepően éretten gondolkodik.

„Mehettem volna a Real Madridba, voltak egyeztetések, de ez már a múlt" – mondta korábban Mbappé, aki szülővárosa csapatában akart szerepelni és attól is tartott, hogy nem lesz kezdő a Realban.

Kylian Mbappé bizonyíthatja, hogy megérte a közel 200 millió eurót Forrás: AFP/Franck Fife

19 évesen már komoly BL-tapasztalata van a Monaco és a PSG csapataival és van már tíz felnőtt válogatottsága. Mbappét is fűtheti a vágy, hogy megmutassa magát korábbi kedvencének és a Realnak, ahol évekkel ezelőtt pár edzésen is feltűnt.

Cristiano Ronaldo volt az egyik példaképem, jó volt vele találkozni Valdebebasban. Gyerekként szerettem őt, de ennek ma már vége


- mondta CR-ről Mbappé.

Mbappé eddig tíz BL-gólnál jár, ő a legfiatalabb, aki elérte a számot, míg a túloldalon csak a Realban 100-nál jár Ronaldo, akinek 30 meccs kellett ahhoz, hogy megszerezze első BL-gólját 2007-ben.

Születésnapot ünnepel a Real Madrid

Zinedine Zidane csapatának gyakorlatilag csak a Bajnokok Ligája maradt, hogy mentse a szezont. A bajnokságban 15 pont a csapat hátránya a Barcelona mögött.

A Real Madrid kezdi összekapni magát, a PSG elleni siker óta, az Espanyol elleni kisiklást leszámítva magabiztosan nyerte a meccseit Zidane csapata.

Zsinórban harmadik BL-győzelmére hajt a Real Madrid Forrás: AFP/Franck Fife

A Real Madridot 1902-ben éppen ezen a napon alapították, így remek alkalom lenne az ünneplésre egy esetleges továbbjutás és az sem mellékes, hogy legutóbb a Real Madrid volt az a csapat, amely európai kupameccsen nem kapott gólt a párizsi Parc des Princes-ben még 2015 októberében, amikor 0-0-t játszott a két csapat.

A Real Madridban Toni Kroos és Luka Modric játéka kérdéses. A két csapatnk ez lesz a nyolcadik meccse, két PSG-győzelem, két döntetlen és három Real-siker az eddigi mérleg.

A keddi játéknap másik párosításában szinte csak formalitás a visszavágó, ugyanis a Liverpool 5-0-ra győzött a Porto otthonában három héttel ezelőtt. A portugál együttes az elmúlt négy angliai mérkőzésén még gólt sem szerzett, ráadásul eddigi öt találkozásuk alkalmával soha nem tudta legyőzni a Liverpoolt.

Jürgen Klopp együttese 2009 óta először juthat be a BL negyeddöntőjébe.