Vágólapra másolva!
A hétvégi Bundesliga-rajtra készülő Hertha BSC együttesének felkészülését váratlan vendég zavarta meg napokkal az 1. forduló előtt: egy, vagy több vakond ugyanis tönkretette a berliniek edzőpályáját.

A Bild számolt be róla, hogy a Hertha nem a megszokott edzőpályáján készült, egy vakond ugyanis szinte teljesen tönkretette azt.

„Életemben nem láttam még ekkora vakondtúrásokat, biztos vagyok benne, hogy ezt nem egy állat követte el, ezért több vakond felelős - mondta Dárdai Pál az eset kapcsán. - Az is lehet, hogy kiváltották a Hertha-klubtagságit és csak meg akarták nézni az edzésünket. De a viccet félretéve, így rendkívül sérülésveszélyes a pálya, ezen nem tudunk tréningezni, így másik játéktéren kell gyakorolnunk."

Az egyik feltételezett elkövető Forrás: bild.de

Dárdai az egyik edzés után megpróbálta lefényképezni az állatokat, de nem járt sikerrel. Ellentétben a Bild újságíróival, akik lencsevégre kapták az egyik feltételezett elkövetőt. A klub egyébként már intézkedett, hogy eltávolítsa a kártevőket, ám Németországban sem bántalmazni, sem megölni nem lehet a vakondokat, ellenkező esetben akár 50 ezer eurós pénzbírság is kiszabható.