Társoldalunk:

A MOL Fehérvár leigazolta a Puskás-díjra jelölt focistát

2019.09.01. 10:41

A MOL Fehérvár FC, a DVSC és Zsóri Dániel megállapodása értelmében Székesfehérváron folytatja pályafutását a fiatal támadó – számolt be az NB I éllovasának a honlapja.

Zsóri Dániel 2000. október 14-én született Nagyváradon. 11 éves korától öt éven keresztül a Békéscsaba utánpótláscsapataiban futballozott, majd innen került a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. 2018. október 31-én mutatkozott be az első csapatban a Teskánd elleni kupamérkőzésen. Idén januárban írta alá első profi szerződését a DVSC-vel. Élete első NB I-es meccsét 2019. februárjában a Ferencváros ellen játszotta, csereként beállva a ráadás perceiben 15 méterről győztes gólt szerzett, melyet a szezon végén a 2018/2019-es idény legszebb NB I-es találatának választottak meg.  A gólt jelölték a FIFA által létrehozott Puskás-díjra is! 

Természetesen örültem a Vidi megkeresésének. Még tartott a tavaszi idény, amikor először szóba került ez a lehetőség,  utána ez is adott egy kis extra motivációt a szezon hátralévő részére. Szerintem a Ferencváros elleni gólomon már sikerült túllépnem, ha még mindig azon nosztalgiáznék, az nagy probléma lenne. Inkább azon dolgozom napról napra keményen, hogy minél jobb játékos legyek, és minél több góllal segítsem a csapatomat, most már a MOL Fehérvár FC-t" - nyilatkozta Zsóri Dániel a MOL Fehérvár honlapjának.

Zsóri Dániel a DVSC-től a MOL Fehérvárhoz igazoltForrás: molfehervarfc.hu

"Nemcsak a Vidi, hanem az egész magyar futball szempontjából bizakodásra adhat az okot, hogy egy újabb karakteres csatár bontakozott ki Debrecenben Zsóri Dani személyében. A fiatal támadó jó kezekben fejlődött a DVSC-nél,  hosszú távon nagy erőssége lehet csapatunknak, de abban is biztos vagyok, hogy már most is segítségünkre lesz!"  - árulta el a sportigazgató, Kovács Zoltán.

A Vidihez és a DVSC-hez kapcsolódó hír még, hogy Bévárdi Zsombor a kölcsön után végleg Debrecenbe igazolt.