Legyőzhetetlen a Lazio, Ibrahimovic nélkül döntetlent ért el a Milan - videó

fbl Horizontal
Ciro Immobile 20 forduló alatt 23 gólt szerzett eddig a Serie A-ban
Vágólapra másolva!
A Serie A délutáni programjában hat csapat is pályára lépett a Juventus 3-0-s ebéd utáni győzelmét követően. A Lazio október óta nem kapott ki a bajnokságban, vasárnap a kiesés ellen küzdő SPAL csapatát 5-1-re verte hazai pályán Immobile két góljának is köszönhetően. Zlatan Ibrahimovic ezúttal nem tudott a Milan segítségére lenni, mert a svéd klasszis influenzával küszködik. A milánói együttesen meglátszott a támadó hiánya, három nyert bajnoki után most csak 1-1-s döntetlenre futotta a mérkőzést 10 emberrel befejező Verona ellen. Az Atalanta meglepetésre a tabella hátsó felében tartózkodó Genovával csak 2-2-t játszott hazai környezetben. A 18.00-kor kezdődött Lecce-Torino találkozót a hazaik simán, 4-0-ra nyerték meg.

A vasárnap délutáni mérkőzések legnagyobb hőse egyértelműen Ciro Immobile volt. A Lazio támadója két gólt is szerzett a SPAL ellen 5-1-re megnyert bajnokin. A 29 éves válogatott csatár 21 forduló után már 25 gólnál jár a Serie A-ban, amivel vezeti is a bajnokság góllövőlistáját.

Legutóbb ilyen sorozatra 1959-ben volt példa, akkor az argentin Antonio Valentin Angelillo lőtt 21 meccs alatt 25 gólt az Inter játékosaként.

A Lazio utoljára 2019 szeptemberében kapott ki a Milan ellen a bajnokságban, azóta nem talált legyőzőre. Az 5-1-es sikerrel a csapat a tabella második helyén áll a Juventus mögött öt ponttal lemaradva, de egy meccsel kevesebbet játszva.
Immobile első gólja

Immobile második gólja

Zlatan Ibrahimovic influenza miatt nem léphetett pályára a Verona ellen. A Milan sorozatban három megnyert bajnoki találkozó után most csak 1-1-s döntetlent ért el hazai pályán a 68. perctől emberhátrányban futballozó Verona ellen. Az egy megszerzett ponttal a Milan a tabella 8. helyén áll.

A milánói csapatban a 92. percben csereként bemutatkozott Daniel Maldini, az ötszörös BL-győztes Paolo Maldini fia.

A 18 éves játékos az első 2000 után született focista, aki pályára lépett az AC Milanban Serie A-s mérkőzésen.

Az Atalanta hazai pályán fogadta a kiesés ellen küzdő Genovát. A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába jutott együttes meglepetésre 2-2-t játszott a vendégekkel, ráadásul az utolsó szűk negyedórában emberelőnyben volt, de így is a negyedik helyre jött fel a tabellán.

A Lecce-Torino mérkőzésen a hazaiak számítottak a kevésbé esélyesnek a tabellán elfoglalt helyezésük alapján. A meccs nem követte a papírformát, a Lecce mind a két félidőben 2-2 gólt lőtt ellenfelének, így összességében 4-0-ra nyert a Torino ellen.

Serie A, 22. forduló:
AC Milan-Hellas Verona 1-1 (1-1)
Atalanta-Genoa 2-2 (2-2)
Lazio-SPAL 5-1 (4-0)
Lecce-Torino 4-0 (2-0)
Juventus-Fiorentina 3-0 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 36 29 2 5 86-19 67 92
D
GY
GY
V
GY
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista