Társoldalunk:

Kikapott a Leicester az utolsó Norwich Citytől - videó

2020.02.28. 22:52

A Premier League 28. fordulójának nyitómérkőzésén a harmadik helyen álló Leicester City 1-0-ra kikapott az utolsó Norwich Citytől a Carrow Roadon.

Az utolsó helyen álló Norwich négy mérkőzés óta nyeretlen volt a Premier League-ben, míg a Leicester három meccs óta nem tudott győzni a bajnokságban, igaz, ebben benne volt egy Chelsea és egy Manchester City elleni rangadó is.

Az első félidőben a Norwich birtokolta többet a labdát, helyzetei azonban a Leicesternek voltak – bár nem túl sok. A 37. percben Ayoze Perez cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de a Norwich holland válogatott kapusa, Tim Krul leért a lövésre.

Jamie Vardy hiányában Kelechi Iheanachótól várták a gólokatForrás: AFP/Lindsey Parnaby

Két perccel később a holland kapus is tehetetlen volt, amikor Kelechi Iheanacho teljesen üresen kapott labdát a büntetőterületen belül, azonban a nigériai csatár nyolc méterről a kapu fölé bombázott.

A második félidő elején kis híján megszerezte a vezetést a Leicester. Iheanacho harcolt meg egy labdáért a jobb oldalon, megcsinált egy befele cselt, majd 17 méterről a hosszú sarokba csavart. A játékvezető azonban érvénytelenítette a gólt, mert a VAR-szobában úgy látták, hogy a labdaszerzés után a nigériai csatár kézzel ért a labdához.

A 70. percben a semmiből lőtt gólt a Norwich. Maximillian Aarons jobboldali beadása elszállt a kapu előtt, de a túloldalon érkező Jamal Lewis begyűjtötte a labdát, majd egy pattanás után, 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Az utolsó bő húsz percben a Leicester City elkezdett rohamozni az egyenlítésért, de Brendan Rodgers csapata nem volt elég éles, hiába játszott jobban a mezőnyben. A Norwich City január közepe óta először nyert meccset a Premier League-ben, és ugyan még mindig utolsó, de már csak négy pontra van a bennmaradást jelentő 17. helytől. A Leicester City – amely négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban – továbbra is harmadik, és a forduló után is megtartja a pozícióját, ugyanis hat pont az előnye a negyedik Chelsea előtt.