Vágólapra másolva!
2019 őszén még semmi nem utalta arra, hogy a Debrecen, az elmúlt másfél évtized legeredményesebb magyar csapata a következő idényt már a másodosztályban kezdi majd. Három győzelemmel kezdett a Loki, de a másik kieső ellen három meccsen egy pontot tudott gyűjteni. 

Herczeg András vezetésével jól indult a DVSC szezonja. A Fradi elleni, első fordulós meccset a zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplése miatt májusban játszották le, így

három győzelemmel rajtolt a Debrecen.

Herczeg András csapata a Kisvárda, a ZTE és a Honvéd csapatát is legyőzte, de nem sokkal később már jöttek az intő jelek.

Zsinórban négy vereség következett: az újonc Kaposvár, az Újpest, a Puskás és a Fehérvár is megverte a Lokit.

A szezon elején még úgy tűnt, minden rendben van Forrás: dvsc.hu

A 9. fordulóban újra nyert a Debrecen, a Diósgyőrt sikerült verni, de felváltva jöttek a pofonok is, ugyanis a Kövesd ellen vereség, a Paks ellen egy győzelem, majd egy újabb nagy pofon érkezett.

2019 novemberében a Fradi 6-1-re verte a Debrecent, ami után még négy meccs jutott a debreceni sikeredzőnek a kispadon:

egy Kisvárda elleni vereség, egy ZTE elleni győzelem, egy Honvéd elleni döntetlen, majd egy arcpirító, 4-1-es vereséggel zárta a telet és eddigi debreceni pályafutását Herczeg András. Még ekkor is nyolcadik helyen állt a Debrecen, igaz, csak két pontra volt a kieső helyektől.

Vitelki Zoltán, a Debrecen edzője lett a téli szünetben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Télen új edző, Vitelki Zoltán érkezett Debrecenbe, akivel úgy tűnt, megtáltosodik a csapat. A Debrecen egy 4-0-s Újpest elleni sikerrel kezdett. Ezt követte két döntetlen, a Puskás és a Fehérvár ellen, majd egy Diósgyőr elleni sikerrel már a hatodik helyen volt a Debrecen.

A kezdeti fellendülést egy visszaesés követett, vereség a Kövesd, a Paks és a Fradi ellen is. A Kisvárda elleni siker sem ért sokat, mert a ZTE 3-0-ra nyerni tudott Debrecenben a következő körben. A Honvéd elleni vereség, majd a Kaposvár elleni döntetlen megpecsételte Vitelki sorsát is, először került kieső helyre a szezon során a Debrecen. Vitelki még a Fradi elleni pótolt meccsen, a koronavírus utáni újrakezdésen még ott lehetett a kispadon, de újabb vereség következett.

A Kaposvár elleni három bajnokin egy pontot tudott szerezni a Loki, az újonc pedig hetet, ami végül az összes pontjának a felét jelentette.

Megmentőnek érkezett Kondás Elemér, de ő sem tudott csodát tenni, pedig közel állt a sikerhez.

A nagy akarásnak nyögés lett a vége az utolsó fordulóban Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egy Újpest elleni vereséggel nyitott, majd jött egy 2-2-es döntetlen a Puskás ellen. A Fehérvártól 1-0-ra kapott ki a Loki, majd a Diósgyőr és a Mezőkövesd elleni győzelmekkel a csapat a saját kezébe vette a sorsát. Az utolsó fordulóban a Paksot kellett volna legyőzni, de mint tudjuk, ez nem sikerült, az 1-1-es meccs a patinás csapat kiesésébe került.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista