Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo 2018 nyarán érkezett Madridból Torinóba, miután a Juventus 99 millió fontnak megfelelő ősszeget fizetett az Európa-bajnok játékosért. A globális koronavírus-járvány a torinói klubot is megviselte gazdaságilag, a hatszoros aranylabdás sztár fizetését pedig egyre nehezebb kitermelni.

Sajtóhírek szerint a Juventus komolyan fontolgatja, hogy nem várja meg, amíg Ronaldo szerződése lejár 2022. június 30-án, hanem még 2021 nyarán eladnák egy másik klubnak.

A 35 éves labdarúgó egészen elképesztően magas összeget,

hetente nagyjából 213 millió forintot tesz zsebre Torinóban, amivel majdnem négyszer annyit keres, mint a Juventus második legjobban fizetett focistája, De Ligt.

Az már csak hab a tortán, hogy a csapat mellett vezetőedzőként dolgozó Andrea Pirlónál pedig kb. 17-szer többet kap az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes (BL) futballista.

Cristiano Ronaldo fizetése egyre nagyobb teher a Juventusnak Forrás: AFP/Miguel Medina

Ronaldót azért hozták el a spanyol fővárosból, hogy a Juventust újra fontos tényezővé tegye a BL-ben. Ehhez képest a klub vezetése elégedetlen az eddig elért negyeddöntővel és a legjobb 16-ba kerüléssel a nemzetközi sorozatban az elmúlt két évben. A portugál klasszis a Serie A-ban ugyanakkor két bajnoki címhez segítette az együttest, ráadásul

eddig 94 bajnokin 71 gólt szerzett.

A legnagyobb kérdés persze az, ha tényleg eladósorba kerül Cristiano Ronaldo, akkor vajon lesz-e olyan egyesület, amelyik ebben a nehéz helyzetben 60-70 millió euró körüli összeget kiadna egy 2021 nyarára már több mint 36 éves focistáért?