Vágólapra másolva!
A még kiadó hat továbbjutó helyből öt elkelhet a labdarúgó Bajnokok Ligája ötödik fordulójának keddi játéknapján. A címvédő Bayern München négyesében már csak egy hely szabad a továbbra is százszázalékos bajorok mögött.

Ezt most az Atlético Madrid szerezheti meg, de ehhez hazai pályán éppen a német sztárcsapatot kellene felülmúlnia, úgy, hogy közben a Lokomotiv Moszkva pontot veszít Szoboszlai Dominik együttese, a Salzburg ellen. A Bayern több mint másfél éve, 2019 márciusában maradt alul legutóbb a BL-ben, akkor a Liverpool búcsúztatta a nyolcaddöntőben, azóta viszont mind a 15 találkozóját megnyerte.

Szoboszlai Dominik ezúttal Moszkvában gyarapíthatja tovább góljainak a számát Forrás: AFP/Barbara Gindl

A Salzburg ugyan sereghajtó a csoportban, de ha győz az orosz fővárosban, feljön a harmadik helyre és akár még a továbbjutásra is maradhat esélye.

A magyar válogatott támadó középpályása kifejezetten jó formában várja a moszkvai találkozót, ugyanis a hétvégi fordulóban mesterhármast ért el a St. Pölten ellen 8-2-re megnyert osztrák bajnokin.

A B jelű négyesben a gyenge rajt ellenére a Real Madridnak a továbbjutás kiharcolásához nem kell mást tennie, mint győzni a Sahtar Donyeck vendégeként. Az ukrán csapat a nyitókörben hatalmas meglepetésre elvitte a három pontot Spanyolországból. A csoportban élen álló Borussia Mönchengladbach még jobb helyzetből várja a folytatást, ugyanis számára már a döntetlen is elég a nyolcaddöntős szereplés kivívásához, amennyiben a Sahtar nem győz spanyol riválisa ellen.

A C csoportban egy hely kiadó a százszázalékos Manchester City mögött. Ezt nagy valószínűséggel a Porto szerzi meg, amelynek az is elég, ha hazai pályán pontot szerez a listavezető ellen, vagy ha az Olimpiakosz nem győz az Olympique Marseille vendégeként.

A legszorosabb a D csoport, amelyben

három csapat csatázik a legjobb 16 közé kerülésért.

Az ötödik körben csak a tavaly győztes Liverpool harcolhatja ki a továbbjutást, ehhez le kell győznie a vendég Ajax Amsterdamot. Ugyanakkor vereség esetén egészen a harmadik helyig visszaeshetnek az angolok, mivel a hollandok megelőzik őket, s ha az Atalanta érvényesíti a papírformát a pont nélkül álló Midtjylland ellen, akkor az olaszok is.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
A csoport:
Lokomotiv Moszkva (orosz)-Salzburg (osztrák) 18.55
Atlético Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 21.00
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 12 pont, 2. Atlético Madrid 5, 3. Lokomotiv Moszkva 3, 4. Salzburg 1
B csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Real Madrid (spanyol), Kijev 18.55
Borussia Mönchengladbach (német)-Internazionale (olasz) 21.00
A csoport állása: 1. Borussia Mönchengladbach 8 pont, 2. Real Madrid 7, 3. Sahtar Donyeck 4, 4. Internazionale 2
C csoport:
Olympique Marseille (francia)-Olimpiakosz (görög) 21.00
FC Porto (portugál)-Manchester City (angol) 21.00
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester City 12 pont, 2. FC Porto 9, 3. Olimpiakosz 3, 4. Olympique Marseille 0
D csoport:
FC Liverpool (angol)-Ajax Amsterdam (holland) 21.00
Atalanta (olasz)-Midtjylland (dán) 21.00
A csoport állása: 1. FC Liverpool 9 pont, 2. Ajax Amsterdam 7 (7-5), 3. Atalanta 7 (8-7), 4. Midtjylland 0