Tragédia lett a veretlenül lejátszott bajnokság az olasz focistáknak

Ritka, de nem példa nélküli, hogy egy csapat veretlenül játsszon végig egy bajnoki szezont, majd szinte tragédiaként élje meg ahogy egy rivális együttes ünnepli helyettük a bajnoki címet. Olyan csapat, amely nem maradt veretlen a bajnokságban. Az ilyen esetek egyike az olasz foci megannyi ritkán emlegetett csapata, az AC Perugia, amelyik az olaszosnál is olaszabb focijának köszönheti, hogy hiába játszotta végig veretlenül az 1978-79-es idényt, mégsem nyerte meg a Scudettót.

Umbria tartomány gyönyörű, a mai napig középkori pompájában csillogó székhelye soha nem a világverő focicsapatáról volt híres. A mai napig bezárólag leginkább zenészeket, képzőművészeket, írókat és jeles gondolkodókat adnak az olasz és az egyetemes kultúra épülésére. A foci azonban mindenkié, a filozófusoké ugyanúgy, mint – és ezt éppen a mi kiváló íróválogatottunk példázza – az irodalmároké, így 1905-től már Perugiának is volt saját csapata.

Az AC Perugia sokáig csak az alacsonyabb osztályokban mutogatta magát, mígnem 1966-ban feljutott a másodosztályba (Serie B), mitöbb meg is ragadt ott, olyannyira, hogy az 1970-es évek elején már egyre többször vehette célba a legmagasabb osztályt, azaz a Serie A-t.

A sok év munkájával építgetett csapat esetében már nem is volt akkora csoda, amikor a Comót megelőzve a Serie B bajnokaiként először a klub történetében feljutottak a Serie A-ba. Tegyük azért hozzá, hogy ekkor már Franco D'Atomma jóvoltából az Ellesse nevű, ismert sportszergyártó révén tőkeerős szponzor is állt a csapat mögött.

Ismerős, ugye?

Sport inspired Italian flair, styled courtside with @ellesse_korea #courtside#Tankerpic.twitter.com/JEQfArECDW

— ellesse (@iloveellesse) August 21, 2020

Az élvonalban egy később a Perugia védjegyévé váló 0-0-s döntetlennel kezdték meg szereplésüket (az AC Milan ellen). Első idényében az újonc a nyolcadik helyen zárt, ugyan csupán egyetlen ponttal lemaradva még UEFA-kupa-induló Cesenától, a gólkülönbsége viszont héttel volt rosszabb, mint a romagnai csapaté, azaz a pontegyenlőség sem segített volna rajtuk.

A 76-77-es idényben hatodik helyen zártak, a következőben pedig hetedikek lettek, mindig épphogy csak lecsúszva az európai kupaindulást jelentő helyekről, melyeken ezekben az években is jellemzően az olyan nagy csapatok osztoztak, mint a Juventus, az AC Milan, az Inter, a Napoli vagy az AS Roma. Bár éppen a 77-78-as idényben az aprócska Lanerossi Vicenza végzett a második helyen, nem kis részben fantasztikus csatáruknak,

a 24 találatával gólkirállyá koronázott, tavaly decemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Paolo Rossinak köszönhetően.

Paolo Rossi (kék mezben) az 1982-es vb-döntőben az NSZK elleni gólját ünnepli Forrás: leemage via AFP/©Farabola/Leemage/©Farabola/Leemage

Senki nem gondolta volna, hogy egy hasonló történet megismétlődhet a következő idényben. Még kevesebben várták optimistán a szezont Perugiában azok után, hogy az 1977-78-as idény 6. fordulójában, azaz 1977. október 30-án a Juventus elleni hazai meccsen (0-0) szívrohamot kapott és a pályán meghalt a csapat legjobb játékosa, a középpályás, Renato Curi, akinek ma a nevét viseli a perugiai stadion.

Renato Curi, aki 1977. október 30-án szívrohamban halt meg a Perugia-Juventus mérkőzésen Forrás: Origo

A csapat fiatal edzője, Ilario Castagner (38 éves volt ekkor) azonban jó kis gárdát rakott össze, amelynek különösen a védekezését sikerült megszervezni. A Perugia ennek jegyében a Vicenza elleni 2-0-s hazai sikerrel kezdte a szezont 1978. október 5-én, majd jött az Inter elleni 1-1-es döntetlen és a Fiorentina elleni hazai siker (1-0), majd a címvédő Juventus idegenbeli megleckéztetése (2-1). Ezen már annyira fellelkesedtek a derék umbriai polgárok, hogy a csapat nem átallott felkeresni egy, a stadiontól pár utcára lakó jósnőt: ugyan mondja már meg, hol lesz ennek a hihetetlen menetelésnek a vége?

A jósnő pedig nem volt ijedős, úgyhogy bemondta a váratlant: a csapat megnyerheti a bajnoki címet!

De nem azért, mert kitűnően védekezik, hanem azért, mert ugyanúgy piros-fehérek színei, mint a frissen megválasztott új pápa, II. János Pál (Karol Wojtyla) szülőhazájának, Lengyelországnak.

1905 óta a piros-fehérben játszik a perugiai csapat, ahogy tette azt a csodák idényében, az 1978-79-es bajnokság során is Forrás: https://thesefootballtimes.co/

Kell ennél biztosabb fogódzó? Ugye, hogy nem! A Perugia pedig, ha nem is száguldott, de megragadt az élmezőnyben, sőt a 6. és a 7. forduló után a tabella tetejéről nézhetett vissza az üldözőkre. Ehhez azért az is kellett, hogy a győzelemért akkoriban még csupán 2 pont járt, így nem jelentett akkora hátrányt, hogy

Castagner mester fiai bizony inkább jeleskedtek a döntetlenek gyűjtésében, semmint a győzelmek halmozásában.

A Perugia végül 15 forduló után 7 sikerrel és 8 döntetlennel, 22 pontot szerezve az éllovas Milan (25 pont) mögött a második helyen kanyarodott a tavaszi folytatásra.

Egy bekezdés a maestróról: Castagner játékosként nem volt túl sikeres, a másodosztálynál feljebb nem is jutott, az alacsonyabb ligákban azonban egészen tűrhető mutatói voltak. Három idényt Perugiában is lehúzott (a negyedosztályban egyszer gólkirály lett), majd 28 évesen a Riminiből vonult vissza. Edzőként a Rinus Michels-féle holland iskolát tartotta etalonnak, és kimondottan jó szeme volt a fiatal tehetségek megtaláláshoz.

41 - #OnThisDay in 1979, under Ilario Castagner #Perugia drew 2-2 against Bologna and became the 1st team unbeaten in a whole season in #SerieA’s history (W11 D19). Historic. @ACPerugiaCalcio@SerieA#OTDpic.twitter.com/vWaQhyFIpc

— OptaPaolo (@OptaPaolo) May 13, 2020

A perugiai siker, melyet az olasz szövetség az Év edzője-díjjal ismert el, után olyan nagy klubok kispadján is ült, mint a Lazio, az Milan és az Inter.

A csapat játéka a tavaszi idényben sem változott, maradt ugyanaz a szigorú egyhangúsággal zakatoló gépezet. A Perugia egyetlen ellenfelénél sem akart feltétlenül több gólt rúgni, ők szerényen beérték azzal, ha kevesebbet kaptak, a legjobb az volt, ha egyet sem kapnak, hiszen 0-0-ra még egyetlen csapat sem kapott ki a futball történetében.

Mint az Ajax és Hidegkuti

A Perugiáról szól évtizedekkel későbbi cikkében a La Gazzetta dello Sport elevenítette fel Ilario Castagne edző szavait, aki érthető büszkeséggel beszélt csapatáról, bár az 1970-es évek elején zsinórban három BEK-et nyerő Ajaxszal vont párhuzam némiképp túlzásnak tűnik. A taktikai finomságok közül a három védő mögött szabadon mozgó, a középpályára is besegítő Frosiót, a támadásokban kulcsszerepet kapó Vanninit, valamint az Aranycsapat támadójához, Hidegkuti Nándorhoz hasonlóan hátravont fedezetként játszatott Gianfranco Casarsit emelte ki.

Így aztán a Perugia

a 30 fordulós bajnokságban 16 meccset hozott le kapott gól nélkül, és mindössze kétszer kaptak egynél több gólt,

egyszer otthon az Intertől, egyszer pedig Bolognában. Viszont a gólgyártás nem igazán volt a csapat kenyere: egynél több gólt kilenc meccsen rúgtak, kettőnél többet viszont csupán egyetlen találkozón szereztek (3-1 a Bologna elleni hazai meccsen). A 34 lőtt gólból a csapat házi gólkirálya, Walter Speggiorin 9 találattal vette ki a részét. Summa summarum: a kor nem éppen a holland totális futballt idéző olasz focijához képest is halálosan unalmas, de megbízható Perugia végül 11 győzelemmel és 19 döntetlennel, mindössze 16 gólt kapva a 30 bajnokin, a Serie A történetében először zárta veretlenül az idényt – ami a második helyre volt elég. A bajnoki címet az a Milan gyűjtötte be, melyet ekkor korábbi legendás csatára, a svéd Nils Liedholm irányított, és amelyből ebben az idényben vonult vissza a Gianni Rivera (a következő végén pedig Fabio Capello), és tűnt fel a védelemben az ifjú Franco Baresi.

• A veretlenül zárt Serie A-szezon bravúrja azóta még két, egyaránt kiemelkedő csapatnak sikerült. Az 1991-92-es bajnokságban a labdarúgás valaha volt legjobb csapatai közé tartozó AC Milan (22 győzelem, 12 döntetlen), húsz évvel később, azaz a 2011-12-es idényben pedig a Juventus (23 győzelem, 15 döntetlen) lett bajnok ilyen módon. A Milan stábjában akkor már ott dolgozott a az a Silvano Ramaccioni, aki Perugiában sportigazgató volt a jeles idényben.

A Perugia számára a nagy bravúr után sötét időszak következett. A klub belekeveredett az egész olasz focit megrázó totonero néven elhíresült fogadási csalás botrányba, a következő idényben (1981 tavaszán) pedig ki is esett az élvonalból.

Egy újabb fogadási botránynak köszönhetően pedig az 1986-os idényt már a negyedik ligában (Serie C2) kezdte meg a csapat.

Az élvonalba ezt követően 1996-ban jutott vissza, majd az azonnali kisesést követően újból feljutott 1998-ban és 2004-ig meg is ragadt a legjobbak között, ebben az évben még egy Intertoto-kupa-sikert is begyűjtve. A csapat az évek során olyan játékosokat adott a világ labdarúgásának, mint Fabrizio Ravanelli, Hidetosi Nakata vagy az a koreai An Dzsung-hvan, aki a 2002-es vébén az olaszok elleni botrányos nyolcaddöntőben a hazaiak aranygólját lőtte, majd az állandósuló támadások miatt kénytelen volt elhagyni Olaszországot.

A Scudetto ugyani 1979 tavaszán az AC Milan játékosainak mezére került, de ezt a Perugiát azóta is joggal, meg némi olaszosan romantikus túlzással nevezeik "csodák Perugiája"-nak (Perugia dei miracoli), amelyik 1978. május 7. és 1979. október 28. között összesen 37 bajnokin maradt veretlen. A nagy sorozatot egy Torino elleni 0-2-es hazai vereség zárta le.

Veretlen vesztesek

Nem példa nélküli, hogy egy bajnoki idényt veretlenül letudó csapat a szezon utolsó mérkőzése után nem ünnepelhet bajnoki címet. 1951-ben a Szpartak Szófia 14 győzelemmel és 8 vereséggel zárva a szezont végül egy ponttal szorult a városi rivális CDNV Szófia mögé. Egy idénnyel a perugiai csoda előtt a Benfica már csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult az FC Porto mögé. Az 1985-86-os idényben ugyanígy járt a 36 meccses veretlen szériát építő Galatasaray a Besiktassal szemben. Bezzeg a Crvena zvezda nem bízta a véletlenre: ők a veretlen szezonjuk végén öt ponttal voltak lemaradva az ősi rivális Partizan mögött.