Vágólapra másolva!
José Mourinho vezetőedző kijelentette, hogy a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának nincs szüksége több csatárra, ezért erre a posztra nem igazolnak.

A portugál vezetőedző azokra a médiainformációkra reagált, amelyek szerint a londoni klub élénken érdeklődik a Southampton támadója, Danny Ings iránt.

José Mourinho nem érzi szükségét még egy csatárnak Forrás: AFP/Adam Davy

A Tottenham eddig 33 gólt szerzett a Premier League mostani idényében, ebből 12 a dél-koreai Szon Hung Min, 12 pedig Harry Kane nevéhez fűződik. Mourinho felhívta a figyelmet, hogy a Benficától kölcsönvett Carlos Vinícius is a rendelkezésükre áll. A brazil csatár az FA Kupa harmadik fordulójában mesterhármast ért el, a bajnokságban viszont alig kap lehetőséget.

A londoni együttes 18 mérkőzés után a tabella ötödik helyén áll.