Társoldalunk:

Mourinho állandóan telefonszámot cserél, hogy elkerülje a római újságírók zaklatását

2021.07.08. 17:30

Az AS Roma új vezetőedzője, José Mourinho megtartotta az első sajtótájékoztatóját az olasz futballklubnál. A kétszeres BL-győztes portugál szakember kemény munkára készül az együttesnél, és egy jövőben is sikeres, stabil csapatot szeretne építeni. 

A Tottenhamtől télen kirúgott portugál tréner tavasszal írt alá a római csapathoz, ahol honifitársa, Paulo Fonseca utódja lett. A magánrepülőgéppel az olasz fővárosba érkező Mourinho megtartotta első sajtótájékoztatóját az AS Roma együttesénél, amely a következő szezont már az ő irányításával kezdi meg.

A három éves szerződést aláíró sztáredző elmondta, miért vállalta el a munkát. Nem a város miatt vagyok itt, nem nyaralni jöttem Rómába. A csapat nem azonnal akar sikereket elérni, hanem egy fenntartható projektet szeretne kiépíteni a jövőben. Ezért vagyok itt" - szögezte le Mourinho.

A szurkolók alig várják, hogy Mourinho munkába álljonForrás: AFP/Filippo Monteforte

"A szurkolók fantasztikus fogadtatásban részesítettek, pedig még nem csináltam semmit. Itt az ideje, hogy a stábommal elkezdjünk dolgozni. Ez egy nagyszerű város, de nem ezért vagyok itt, hiszen nem nyaralni jöttem ide. Hiányzott Olaszország, de sok dolgunk lesz" - ismételte meg önmagát a kétszeres BL-győztes edző, egyben utalva arra, hogy korábban már dolgozott Olaszországban. Legnagyobb sikerét az Internél érte el, amellyel 2010-ben a Serie A és az Olasz Kupa mellé megnyerte a Bajnokok Ligáját is.

A Football Italia megírta, hogy Mourinho azzal is viccelődött, hogy már háromszor cserélt telefonszámot, hogy megelőzze az újságírók zaklatását. Az 58 éves szakember saját elmondása szerint mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje a klubot, de a változtatásokhoz mindenekelőtt arra lesz szüksége, hogy alaposan megismerje a csapatot, a futballistákat és minden fontos körülményt.

Nagyszerű, ha az olasz labdarúgásnak adhatok valami pluszt. Rengeteg dolog történhet, én mindent megteszek majd, hogy megvédjem a játékosaimat, de nem fogom keresni a bajt, nem lesz időm rá. Tapasztaltabb vagyok, szolidabban mutatom ki az érzelmeimet, de mindig megvédem a klubomat" - osztotta meg filozófiáját Mourinho.

Mourinho dolgozni, nem pedig nyaralni jött RómábaForrás: AFP/Filippo Monteforte

Három trófeát nyertem a Manchester Unitednél, de mások ezt katasztrófálisnak tartották. A Tottenhamet bejuttattam az angol Ligakupa döntőjébe, amit nem játszhattam le. Ez szintén katasztrófa. Ami nekem hatalmas csapás, az más edzőknél óriási sikerként van elkönyvelve" - szúrt oda ellenlábasainak az edző.

Mourinhót arról is kérdezték, hogy kudarcként élne-e meg, ha az első szezonjában nem nyerne trófeát a Roma csapatával. "Ti mindig a címekről beszéltek, mi azonban a projektről és a munkáról. Könnyű dolog ígérgetni, de felesleges, ha a valóság mást mutat. Mi a projektről és a fejlődésről beszélünk. A tulajdonosok fenntarthatóságot és stabilitást akarnak hosszú távon, nem pedig elvétve egy-egy sikert elérni. Ez sokkal nehezebb, de mindannyian ezen az állásponton vagyunk. Keményen fogunk dolgozni és akkor jönnek majd a címek is" - tette hozzá a portugál tréner.