Társoldalunk:

Pont a döntőben zabálhatja fel a felelősség az angol szövetségi kapitányt

2021.07.11. 06:04

A világon az olasz labdarúgásnak vannak a legnagyobb, legerősebb hagyományai. És pont ez az, ami szembe tud szállni az világ jelenlegi leggazdagabb, legerősebb futballjával, az angol labdarúgással. Mert ha az angol klubfocin múlna, akkor nem lenne kérdés, melyik csapat nyeri meg a vasárnap esti döntőt. De nem ezen múlik – pontosabban ezen semmi sem múlik.

Az Anglia-Olaszország labdarúgó Európa-bajnoki döntő előtt (vasárnap, 21.00, London, Wembley) óriási a várakozás, ám ez természetes, hiszen ez minden nagy futball világverseny döntője előtt így volt. Nincs ez másképpen most sem. Számomra nagyon érdekes, ahogy a szakemberek, a játékosok, a vezetők, a szurkolók mondják a tutit. Az összes megszólalónak van valamilyen meggyőződése, tudják, mit kell mondaniuk, hogyan kellene a döntőben a két csapatnak focizni. És ez így helyes. Mindez a szurkolók és szakmabeliek privilégiuma.

Egy angol szurkoló azokból az időkből, amikor az angol válogatott semmit sem nyertForrás: AFP/Justin Tallis

Magam viszont most zavarban vagyok. Csak a szakmai múltam, vágyaim és szimpátiám irányítja mondandóm, de – ezúttal - kevés a szakmai érvem. Megpróbálom most leírni, elmondani, hogy miért.

Anglia-Olaszország Eb-döntő. Ez a párosítás még soha nem volt a kontinenstornák fináléjában. Ugyanakkor voltak olyan időszakok, amikor e párosítás láttán biztosat lehetett mondani.

De most?

Amikor a világ legerősebb európai futballja találkozik a világ legnagyobb múltú, legtekintélyesebb futballtörténeti hátterű országával, akkor nehéz az elemző dolga. Az angol futball ma gazdasági, szakmai, futball-támogatottsági szinten megelőzi az egész világot. A Premier League mérkőzései telt házas stadionok előtt zajlanak. Angliában a kiscsapatok tradicionális alapokon nyugvó tisztelete adott, a nagycsapatok pedig Európa legjobbjai. Ezekben a klubokban fociznak a világ legjobb játékosai, ezeknek a csapatoknak a kispadján ülnek a világ legjobb edzői.

Az Eb-döntő szempontjából teljesen mindegy, mi történt a májusi BL-döntőnForrás: AFP/Michael Steele

Nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk rá: májusban Bajnokok Ligája döntőt játszott egymással a Chelsea és a Manchester City. Nyomukban ott van a többi óriás: a Liverpool, a Manchester United, az Arsenal és a többiek. Egyik erősebb, támogatottabb, mint a másik. Pep Guardiola, a Barcelona után a Manchester Cityv-el is mindent elért, amit lehetett. Ez az angol klubfutball. Ha csak ezen múlna a dolog, akkor nem lenne kérdés, melyik csapat nyeri meg az Európa-bajnokságot.

De az angol válogatott? Ez Angliában mindig kicsit más. Megőrülnek érte az emberek. Ahogy a lelátókon együtt éneklik himnuszukat a csapattal, mindent érthetővé tesz. De míg szakmailag klubjaik felülmúlhatatlanok, válogatottjuk sorsa nem olyan egyértelmű. Mást ne mondjunk: Anglia válogatottja 1966 óta nem nyert semmit sem. Sem Európa-bajnokságot, sem világbajnokságot. Illetve: 1997. június 3-11. között Franciaországban rendezték meg a Tournoi de France barátságos labdarúgótornát (bombaerős mezőnnyel, mert a négy induló csapat Franciaország, Brazília, Olaszország és Anglia volt), amelyet akkor „mini-vb-nek" neveztek el. Nos, ezt a tornát megnyerte Anglia, de igazából ezt már sehol sem jegyzik. De azért: Anglia ezen a tornán 2-0-ra legyőzte az olaszokat (és 1-0-ra a franciákat), s 6 ponttal megnyerte a tornát.

Iszonyatosan nehéz helyzetben van Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitányForrás: AFP/Matt Dunham

De térjünk most vissza a jelenlegi angol válogatotthoz. Nagyon jól látszik ez Gareth Southgate kapitányon, hogy a nyomás óriási, hogy a válogatott az nem klubfutball, az valami egészen más. Az angol szövetségi kapitányt fokozatosan zabálja fel az a szinte megoldhatatlan feladat, amelyet az oldalvonal mellett kell elvégeznie. Az óriási elvárások és felelősség érzése szinte megbénítja. Mert azt ő is tudja, hogy a Manchester City jóval erősebb csapat, mint az angol válogatott. Igaz, ez a világon mindenütt így van, csak nem mindenhol virágzik úgy a futballprofizmus, mint Angliában.

Az olaszok, a futball megfejthetetlen mesterei

Olaszország labdarúgása jóval szegényebb, mint az angol profi világ, de sokkal gazdagabbak tradíciói. Az olasz futballnak nem szurkolói vannak, hanem imádói. Az olasz futball az életük, ha nyer, ha veszít. Mindez behozhatatlan előny Angliával szemben.

Vajon ünnepelhetnek-e újra az olaszok a londoni Wembley Stadionban?Forrás: AFP/Frank Augstein

Minden csapatuk, a serdülőktől a felnőtt profikig ugyanazon a szisztémán és szellemiségen nevelkedik. Nekik nem mondhatja meg Guardiola, Pochettino, vagy Klopp, hogy mit kell játszaniuk. Tudják: azt amit az olasz hagyományok diktálnak. Ezért van jóval könnyebb dolguk az olaszoknak: nem kell új rendszereken agyalniuk, tökéletesre kell futtatniuk az olasz hagyományok által elvárt egyéni és csapatjátékot.

Mezey György, az Origo Eb-szakértője szerint szinte megtippelhetetlen a döntő végkimeneteleForrás: MTI/Földi Imre

És ez legjobb játékosaiknak és edzőiknek (legyen az akár hazai, akár külföldi) ez így természetes. Egy önfeláldozó szerelésért ugyanaz a mindent felülmúló elismerés jár, mint egy remekbeszabott kapásgólért. És a mezük! Mindegy, ki a bajnok, ki a világsztár, nekik a legnagyobb büszkeség az olasz válogatott mezének viselése. Chiellini, vagy hajdani elődje Fabio Capello, ugyanolyan megszállott tiszteletet kap, mint korábban Mazzola, Conti, Altobelli és mások. Ez az olasz futball – legyőzhetetlen. Ezért legyőzhetetlen. Ezeknek a játékosoknak nem egy meccset jelent válogatottjuk színre lépése, hanem mindent, ami nekik szent.

Hát így nézzük vasárnap este a döntőt, az Anglia-Olaszország csúcstalálkozót.