Vágólapra másolva!
Csapatának szurkolóit választotta a mérkőzés legjobbjának Thomas Frank, a Brentford vezetőedzője, miután házigazdaként 2-0-ra legyőzték az Arsenalt az angol Premier League új idényének péntek esti, első meccsén.

"Senki nem felejti el, aki itt volt. Büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem. A szurkolók elképesztőek voltak. A hangulat 10/10-esnél is jobb volt" - nyilatkozta az élvonalba 74 év után visszajutott Brentford szakvezetője.

Hozzátette, senkit nem tud kiemelni a játékosai közül, mert mindannyian kiválóan teljesítettek, ezért a drukkereket választja a mérkőzés legjobbjának.

A Brentford az elmúlt évtizedekben több alkalommal is közel állt az első osztályba kerüléshez, de kilencszer is sikertelenül próbálkozott a másodosztály rájátszásában. Bár május végén összejött a feljutás, de a koronavírus-járvány miatt a szurkolók egészen péntekig nem láthatták és nem ünnepelhették meg élőben kedvenc csapatukat.

magyarázta a dán edző.

Bravúros győzelemmel kezdte a szezont az újonc Brentford Forrás: NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto/Mi News

Frank elárulta, mivel nagyon hisz a csapatában, csalódást jelentett volna számára, ha nem nyernek, annak ellenére, hogy egy nagyszerű ellenféllel, klasszis játékosokkal találkoztak.

Honfitársa, a második gólt szerző Christian Norgaard valóra vált álomnak nevezte, hogy a Premier League idénynyitóján hazai környezetben legyőzték az Arsenalt.

tette hozzá.

Az Arsenalból betegség miatt hiányzott Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette, de Mikel Arteta vezetőedző közölte, nem akar kifogásokat keresni, mert nélkülük is elég jó csapatuk van. Hozzátette, egyelőre nem tudja, hogy két csatára mikor térhet vissza.

Arteta arról is beszélt, a vereség hatására sem gondolják át az átigazolási terveiket, inkább a meglévő futballistáik fejlődésére összpontosítanak.

Az Arsenal csupán nyolcadik lett az előző szezonban, ezért nem jutott ki az európai kupaporondra.