A forduló előtt harmadik helyezett Puskás Akadémia jó formában várta a Debrecen elleni találkozót, ugyanis egymás után két győzelmet aratott, összességében pedig a legutóbbi három fordulóban nem talált legyőzőre. A DVSC számára már nem sikerült ennyire jól az elmúlt három kör, ugyanis mindössze egyetlen pont jött össze Huszti Szabolcs csapatának, méghozzá a MOL Fehérvár elleni hazai 1-1-es döntetlennel.
A meccset a Debrecen kezdte veszélyesebben, már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, de Németh Krisztián 20 méterről a kapu mellé lőtt.
A folytatásban is maradt támadásban a DVSC, de a felcsúti védők a beadások után rendre fel tudtak szabadítani, míg Bévárdi Zsombor lövését Patrizio Stronati blokkolta.
A 10. percben mégis a Puskás Akadémia szerezhetett volna vezetést, de a kontra végén
Komáromi György hiába lőtt egy szép cselt követően az ötös bal sarkáról, elképesztően nagyot védett Gróf Dávid.
A 18. percben Dzsudzsák Balázs rossz labdaátvétele után Alexandru Baluta indította remekül
Komáromit, aki megindult a bal szélen, majd a tizenhatos vonalán ellökte Bévárdi, a bíró büntetőt ítélt.
Az esetet a VAR is vizsgálta, végül megerősítették a játékvezetőt, hogy az eset belül történt, így jöhetett a tizenegyes, amelyet
Jakov Puljic a jobb alsóba lőtt, hiába érezte Gróf az irányt.
A 25. percben pedig már kétgólos volt a Puskás Akadémia előnye:
Jakub Plsek tört előre a bal szélen, majd tökéletesen passzolt középre, Libor Kozák pedig négy méterről a kapu közepébe lőtt két védő között.
A 28. percben Ugrai Rolandot lökte el a tizenhatos előtt Stronati, de mehetett tovább a játék, majd Markek Tamás ütötte ki vetődve a jobb alsó sarok elől Ugrai lövését.
A folytatás paprikás hangulatot hozott, Dzsudzsák és Kozák kakaskodott is egy kicsit Sós Bence kemény belépője után, amiért mindkét játékos kapott egy-egy sárga lapot a 38. percben. A szabálytalanságot a VAR is vizsgálta, mint lehetséges piros lap, de végül nem lett belőle kiállítás. A DVSC játékosai mindenesetre nehezen viselték, hogy a vendég együttes már két góllal vezetett.
A 41. percben Dzsudzsák lőtt 23 méterről nem sokkal a léc fölé egy szabadrúgást, így nem jött össze a szépítés. Ez pedig azt jelentette, hogy a Puskás Akadémia kétgólos előnnyel mehetett a szünetre a Nagyerdei Stadionban.
A szünetben a Toldi Gábor, Huszti Szabolcs edzőpáros cserélt. Lehozták az első félidőben a piros lapot megúszó Sós Bencét, a helyére pedig egy középcsatár, Tischler Patrik érkezett. A Loki nagy elánnál jött ki a második félidőre, és a 49. percben majdnem szépített is. Dzsudzsák szögletére Tischler robbant be, de a fejese a kapu fölé ment.
A 62. percben megint Tischler volt a főszereplő.
Ferenczi János 18 méteres bombáját a Loki támadója kotorta 11 méterről a kapuba, de Pintér Csaba játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.
A fordulás után a DVSC hiába alakított ki több helyzetet, a 69. percben a Puskás Akadémia eldöntötte a meccset.
A holland Yoell van Nieff jobb oldali szögletére Libor Kozák érkezett, és védhetetlenül a kapu bal oldalába fejelt.
A 73. percben aztán még nehezebb helyzetbe került a Debrecen. A korábbi válogatott Németh Krisztián először volt kezdő a Lokiban, a meccset azonban nem játszhatta végig, ugyanis kidumált magának egy második sárga lapot, így idő előtt mehetett zuhanyozni, csapata pedig emberhátrányba került.
A folytatásban debreceni szurkolók elégedetlenségétől volt hangos a Nagyerdei Stadionban, folyamatosan zúgott a "k.rva gyenge" rigmus, miközben a Puskás Akadémia játékosai kényelmesen passzolgattak. Az utolsó percek így már viszonylag eseménytelenül mentek le, az eredmény pedig nem változott.
A Puskás Akadémia ezzel a hatodik győzelmét aratta a szezonban és továbbra is tartja a lépést a bajnoki címvédő Ferencvárossal és a Kisvárdával. A DVSC ötödször kapott ki a szezonban, és csak a jobb gólkülönbségével előzi meg a 11. kiesőhelyen álló Gyirmótot.
20Zsombor Bévárdi |
28Libor Kozak |
35József Varga |
35Jakov Puljic |
38Balázs Dzsudzsák |
38Libor Kozak |
43Krisztián Németh |
69Libor Kozak |
Gróf
Soltesz
Korhut
Babunski
Nikolic
Hrabina
Ugrai
Ferenczi
Dzsudzsák
Bódi
Deslandes
Markek
Baluta
Kozak
Kiss
Nunes
Csirmaz
Bakti
Slagveer
Corbu
Favorov
Plsek
DVSC
99Dávid Gróf |
70Dominik Soltesz |
69Mihály Korhut |
8David Babunski |
6Marko Nikolic |
42Alex Hrabina |
10Roland Ugrai |
11János Ferenczi |
19Balázs Dzsudzsák 38 |
27Ádám Bódi 75 |
4Sylvain Deslandes |
33József Varga 35 |
31Zsombor Bévárdi 20 |
22Bence Sós 46 |
77Péter Baráth |
23Krisztián Németh 74 43 |
15Gergo Gyonyoru |
21Adam Pinter |
25Nimród Baranyai |
30Patrick Tischler |
Puskás Akadémia FC
24Tamás Markek |
10Alexandru Baluta 83 |
9Libor Kozak 69 38 28 |
31Agoston Kiss |
3Joao Nunes |
7István Csirmaz |
67Balázs Bakti |
11Luciano Slagveer |
18Marius Corbu |
19Artem Favorov |
15Jakub Plsek |
17Patrizio Stronati |
21Jakov Puljic 71 35 22 |
22Roland Szolnoki |
97György Komáromi 84 |
6Yoell van Nieff |
23Csaba Spandler |
25Zsolt Nagy |
90Weslen Junior |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |