Vágólapra másolva!
Az Atlético Madrid stadionjában emlékművet avattak Luis Aragonésnek, a spanyol labdarúgás egyik legsikeresebb edzőjének, az irányításával Európa-bajnok válogatott néhai szövetségi kapitányának tiszteletére.

A két méter magas, egész alakos bronzszobrot, amelynek létrejöttét szurkolói adományok segítették, a Wanda Metropolitano főbejáratánál helyezték el, és a pénteki avatóünnepségen a családtagok mellett a "Matracosok" és a nemzeti együttes számos korábbi és mai játékosának jelenlétében leplezték le - adta hírül a madridi klub honlapja.

Aragonés 2014-ben, 75 évesen halt meg leukémiában. Az Atléticónak 11 évig volt a játékosa, háromszor nyert spanyol bajnokságot, kétszer Király Kupát, míg vezetőedzőként megszakításokkal 1974 és 2003 között négy időszakban is dolgozott a fővárosiaknál. Szakvezetőként 1977-ben végzett az élen csapatával a bajnokságban, háromszor lett kupagyőztes és egyszer szuperkupa-nyertes. A spanyol válogatott szövetségi kapitányaként 2008-ban ünnepelhetett Európa-bajnoki címet.