Küzdelmes meccsen játszott döntetlent a Barcelona

Horizontal
Barcelona's French midfielder Ousmane Dembele (L) vies with Osasuna's Spanish defender Juan Cruz during the Spanish league football match between CA Osasuna and FC Barcelona at El Sadar stadium in Pamplona on December 12, 2021. (Photo by ANDER GILLENEA / AFP)
Vágólapra másolva!
A LaLiga 17. fordulójában az Osasuna fogadta a bajnokság élmezőnyébe igyekvő FC Barcelonát. A katalánok Nico góljával szerezték meg a vezetést, majd Garcia találatával egyenlítettek a hazaiak az első félidőben. A második félidő elején Ezzalzouli kapásgóljával ismét a Barcelona került előnybe, de később Avila egy átlövésgóllal ismét egyenlíteni tudott. A küzdelmes meccsen mindkét csapatnak több nagyon helyzete volt, de több találat már nem született, így a találkozó döntetlennel zárult.

A hazai pályán játszó Osasuna mindössze két döntetlent ért el a legutóbbi öt meccsén. A vendégek a Betis elleni egygólos vereség után érkeztek a pamplonai Reyno de Navarra Stadionba. Xavi csapata két győzelem és két döntetlen mellett egy vereséget szenvedett a legutóbbi öt bajnoki forduló során.

Az első félidőben megszerezte a vezetést a vendég katalán csapat: Gavi remek passza után Nico volt eredményes a tizenhatoson belülről. Azonban nem sokáig örülhettek a Barcelona játékosa, mivel két perc múlva egyenlített az Osasuna: Moncayola adott kiváló passzt Garciának,

aki az ötösön belül fantasztikus mozdulat után fejelt a vendégek kapujának bal oldalába.

David Garcia ünnepli a gólját Forrás: AFP/Ander Gillenea

Az Osasuna agresszívan támadta le a Barcelona játékosait, de azok magabiztosan tartották a labdát, így nem tudtak nagyobb gólveszélyt kialakítani a hazaiak. Az első félidőben nem született több gól.

A második félidő elején megszerezte a vezetést a Barcelona:

Nico ugratta ki remekül Dembelét a baloldalon, aki remekül adott be középre, és az érkező Ezzalzouli kapásból a léc alá rúgta a labdát.

Abde Ezzalzouli szép gólt lőtt Forrás: AFP/Ander Gillenea

Az Osasuna rengeteg apróbb szabálytalansággal tördelte a játékot,

a Barcelona játékosai közül főleg Gavi volt a célpont.

A hazaiak a saját tizenhatosuknál próbálták letámadni a Barcelona játékosait, de nem mindig sikerült labdát szerezniük. A meccs utolsó tíz percében többet birtokolta a labdát a hazai csapat. Az Osasuna labdavesztései után gyakran vezetettt ellentámadásokat a Barcelona kihasználva a rendezetlen védekezését a hazaiaknak.

A 86. percben kiegyenlített az Osasuna: a hazaiak játékosa, Avilaa remek átlövéssel szerzett gólt a tizenhatos vonaláról. Újabb gólt azonban már egyik csapat sem tudott szerezni, így a Barcelona döntetlent játszott az Osasuna ellen.

La Liga, 17. forduló

1. félidő
37Ruben Garcia
28Nacho Vidal
14David Garcia
14Jon Moncayola
12Nico Gonzalez
12Gavi
2. félidő
96Samuel Umtiti
92Abdessamad Ezzalzouli
89Gerard Pique
86Ezequiel Avila
83Marc-Andre ter Stegen
81Ousmane Dembele
74Gavi
74Nacho Vidal
73Manuel Sanchez
73Nico Gonzalez
68Kike Garcia
68Ruben Garcia
68Enrique Barja
67David Garcia
56Manuel Sanchez
49Abdessamad Ezzalzouli
49Juan Cruz
Összeállítások
Osasuna4-1-4-1
Barcelona3-3-3-1
Football Pálya
13
Juan
Perez
32
Jesus
Areso
1
Sergio
Herrera
2
Nacho
Vidal
4
Unai
Garcia
5
David
Garcia
3
Juan
Cruz
24
Lucas
Torro
11
Enrique
Barja
14
Ruben
Garcia
7
Jon
Moncayola

Osasuna

Kezdők
13Juan Perez
32Jesus Areso
1Sergio Herrera
2Nacho Vidal
74
28
4Unai Garcia
5David Garcia
67
14
3Juan Cruz
49
24Lucas Torro
11Enrique Barja
68
14Ruben Garcia
68
37
7Jon Moncayola
14
39Manuel Sanchez
73
56
18Kike Garcia
68
36Dario Ramos
6Oier
8Darko Brasanac
9Ezequiel Avila
86
10Roberto Torres
12Jaume Grau
15Jonas Ramalho
0Jose Angel
17Ante Budimir
19Javi Ontiveros
28Javi Martinez
Cserék

Barcelona

Kezdők
20Sergi Roberto
16Pedri
22Ansu Fati
12Martin Braithwaite
9Memphis Depay
0Sergio Aguero
1Marc-Andre ter Stegen
83
4Ronald Araujo
3Gerard Pique
89
23Samuel Umtiti
96
28Nico Gonzalez
73
12
5Sergio Busquets
30Gavi
74
12
11Ousmane Dembele
81
21Frenkie de Jong
33Abdessamad Ezzalzouli
92
49
17Luuk de Jong
18Jordi Alba
8Dani Alves
13Neto
26Inaki Pena
2Sergino Dest
6Ricard Puig
27Yusuf Demir
14Philippe Coutinho
15Clement Lenglet
28Oscar Mingueza
24Eric Garcia
29Ferran Jutgla
31Alex Balde
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 35 28 1 6 78-22 56 90
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 35 23 6 6 75-44 31 75
V
GY
GY
GY
D
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 35 17 7 11 57-35 22 62
D
D
V
GY
D
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Villarreal 35 13 13 9 59-60 -1 48
D
GY
GY
V
GY
I
9.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
10.
Getafe 35 10 12 13 41-48 -7 43
D
D
GY
V
V
I
Teljes lista