Vágólapra másolva!
A hírek szerint a Ferraritól távozó Carlos Sainz egyik lehetősége már most kútba esett. Ha igazak a pletykák, akkor azok biztosan érzékenyen fogják érinteni a spanyol pilótát, mert a forrásokban a Red Bullról van szó.

A Racingline az F1-Insiderre hivatkozva számolt be arról, hogy a Red Bullnál azért nem szeretnék szerződtetni a Ferraritól biztosan távozó háromszoros futamgyőztest, mert inkább megtartanák Sergio Pérezt.

F1 - GP Miami 2024, Carlos Sainz
Hol folytatja Carlos Sainz? A jövő egyik nagy kérdése
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto

Carlos Sainz jövője továbbra is kérdéses

A mexikói pilóta helyzete a tavalyi év végén még nagyon bizonytalannak tűnt, mivel nem voltak jók az eredményei, és a szerződése csupán az idei év végéig érvényes.

Pérez azonban összeszedte magát, és az idei évben sokkal jobb teljesítményt produkál. A forrás szerint meg is térülhetett számára, mert állítólag a Red Bull vezetői szívesen folytatnák vele a 2021-ben megkezdett közös munkát a következő szezonokban.

A lap szerint ennek következtében Sainznak két lehetősége maradt. Az egyik 

a 2026-ban Audivá alakuló Sauber, ahol Nico Hülkenberg mellett a csapat vezéregyénisége lehetne. 

Nemrég a hinwili istálló csapatfőnöke, Alessandro Alunni Bravi is megerősítette, hogy tisztában vannak a spanyol helyzetével, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszerezzék az aláírását.

A másik opció a Mercedes lenne, ahol Toto Wolff a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére keresi a megfelelő jelöltet.

Állítólag a brackley-i istálló már szerződést is ajánlott a Ferrari kiválóságának, azonban a problémát az jelentheti, hogy a kontraktus mindösszesen egy szezonra szólna.

A Mercedes ugyanis szeretne rugalmas maradni, és 2026-ra megpróbálná átcsábítani Max Verstappent a Red Bulltól. Ha a holland pilóta a jövőben is az energiaitalosoknál maradna, ezért Andrea Kimi Antonelli esetleges előléptetését sem szabad kizárni.

Sainz akár egy dominót is elindíthat, mert ha az Audi nem kap időben választ a részéről, akkor akár az Alpine pilótái felé is elfordulhatnak. Pierre Gasly és Esteban Ocon szerződése is lejár az idei év végén, és a francia istálló rossz helyzetét elnézve egyikük sem kötelezné el magát a soron következő évekre.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!