Vágólapra másolva!
Karim Benzema teljesítményére már az ősszel elfogytak a jelzők a 2021-22-es szezonban, amit a Real Madrid tavaszi BL-menetelése során még túl tudott szárnyalni.

A 34 éves francia támadó a szombat este - a Liverpool elleni BL-döntővel - véget érő szezonban minden idők harmadik legeredményesebb futballistája lett a Real Madrid történetében. A legrangosabb európai kupában csapata hihetetlen tavaszi menetelésében is elévülhetetlen érdemei voltak.

Karim Benzema megállíthatatlan volt ebben a szezonban Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Benzema a PSG elleni párharcot 0-2-es állásról egy mesterhármassal fordította meg a spanyol sztárcsapat javára. Ezután a Chelsea elleni negyeddöntőben is három góllal nyitott a címvédő otthonában, hogy aztán a visszavágó hosszabbításában is az ő találata döntsőn.

A Manchester City ellen a négy között is sikerült borítani a papírformát, a visszavágón Rodrygo két gólja után megint csak az ő pillanatai kovetkeztek a ráadásban. Ha Mohamed Salah nem lesz hétszer eredményes, akkor Benzema pályafutása első gólkirályí címét ünnepelheti a BL-ben. Íme mind a 15 gólja:

A Real Madrid-Liverpool döntő szombat este 21:00-kor veszi kezdetét a párizsi Stade de France-ban.