Vágólapra másolva!
Június 30-án jár le a szerződése a Debrecen 108-szoros válogatott játékosának, Dzsudzsák Balázsnak a szerződése. A DVSC háza táján egyelőre minden csendes, ami a hosszabbítást illeti.

Csapatkapitányként tartotta bent a Debrecen együttesét az elsőosztályban Dzsudzsák Balázs, aki 31 bajnoki összecsapáson nyolc gólt és hét gólpasszt jegyzett. Második debreceni kalandjának második évét is jól zárta a 108-szoros válogatott középpályás.

Azonban könnyen lehet, hogy ez is kevés lesz a hosszabbításhoz.

A 108-szoros válogatott szerződése június 30-ig szól, július 1-től szabadon igazolhatóvá válik, az új kontraktus körül pedig nagy a csend.

Dzsudzsák Balázs hamarosan távozhat Debrecenből Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Dzsudzsák a napokban újra feltűnt a Loki tréningpályáján,

de jelen állás szerint már csak kilenc napja maradt a Hajdú-Bihar megyei klubnál. A Bors korábban úgy értesült, hogy

a Debrecen nem feltétlen tartaná meg az idősebb játékosait és inkább a fiatalokra építene, ennek a koncepciónak esne áldozatául a csapatkapitány.

Áprilisban még a Sportrádiónak nyilatkozott sejtelmesen a korábbi válogatott játékos: "Eleve azért jöttem haza, mert a Debrecenben akarom befejezni – kezdte Dzsudzsák Balázs. De

Nem elképzelhetetlen, hogy ismét külföldre kerülhet a középpályás, de nem szívesen váltana már a 35 éves szélső.