Dunai Antal emlékezik az Origónak - a csodálatos játékosról

Az olimpiai bajnok Dunai Antal zsinórban hét bajnoki címet nyert az Újpesttel, az utolsónál pedig már a csapattársa volt Törőcsik András, aki szombaton, 67 éves korában halt meg.

„Nagyon meglepődtem, amikor hívtak az MLSZ-től, hogy mi történt. Ugyan eléggé rossz állapotban volt már Törő, de a hír akkor is nagyon szomorú, ráadásul azért is, mert hozzánk, hozzám képest még nagyon fiatal volt.

Törő nagyszerű játékos volt, igazi futballista, aki remek adottságokkal, tehetséggel rendelkezett.

Ilyenkor az embernek eszébe jut sok minden, például, hogy mi lett volna akkor, ha már fiatalon kiengedik külföldre.

Törő szimpatikus focista volt, igazi csapatjátékos, viccelődős csapattárs, aki a győzelemért megtett mindent. Ugyan nem sokat játszottam vele, mert, amikor ők fiatalon megérkeztek, én már kifele mentem, de egy nagyon tehetséges korosztály vette át a helyünket. Remek csapatunk volt Újpesten, hétszer nem is lehet szerencsével vagy véletlenül bajnoki címet nyerni" – mondta Dunai Antal, aki azt is elárulta, rég nem beszélt Törőcsik Andrással, de többször meglátogatta, amikor kezelésre szorult.

Nagy László, az Újpest korábbi 25-szörös válogatott játékosa a Nemzeti Sportnak azt mondta, Törőcsik Andrást soha nem felejtik el a magyar futballban.

„Tudtam, milyen állapotban volt, tisztában voltam vele, hogy nagyon beteg. Az Újpestben és a válogatottban is játszottunk egymás oldalán, sőt, az 1978-as argentin világbajnokságon is együtt voltunk. Csodálatos futballista volt, ha ő játszott, akkor ötezer szurkolóval több jött ki a stadionba. Mai napig híres a rigmus: „Táncolj, Törő!" Fantasztikusan cselezett, óriási meglátásai voltak a pályán. Jól emlékszem, az 1983-as, Köln elleni, 3–1-re megnyert KEK-meccsen gyakorlatilag bolondot csinált a német védőkből. Hogy milyen volt mellette játszani? Azt nem lehet elmondani szavakkal.

Mindig koncentrálnunk kellett, nem tudtuk, hogy mikor húz számunkra is váratlant. Nem tudtuk, hogy mikor lő kapura, mikor passzol, mikor cselez, mindent ösztönösen művelt.

Zseni volt, azt csinált a labdával, amit akart: ha kellett, az alapvonalról rúgott gólt, ha kellett, kicselezett mindenkit. Emlékszem, 1977-ben a Bolívia elleni vb-selejtezőn 6–0-ra nyertünk, az utolsó gólt én lőttem, miután gyönyörűen lekészítette nekem mellel a labdát. Biztos vagyok benne, hogy soha nem felejtik el a magyar futballban."