Vágólapra másolva!
Hétfőn, miután a Mol Fehérvár FC hazai pályán kapott ki 1-0-ra az Újpesttől, a székesfehérváriak támadója, Budu Zivzivadze a vendégdrukkerekkel pacsizott UTE-mezben, miközben csapattársai a hazai közönségtől kértek elnézést. Ezért a tettéért kedden kikerült az első csapat keretéből a georgiai játékos, aki szerdán a közösségi oldalán reagált az eseményekre.

„Szeretném elmondani a teljes igazságot az Újpest elleni, október 10-én játszott mérkőzés után történtekről a fehérvári szurkolóknak és mindenkinek, aki a klubhoz kötődik. A vendégszurkolók iránt kifejezett elismerésem irritálta a szurkolóinkat, ami érthető is. Ezután egy korábbi csapattársammal mezt is cseréltem, amelyet azonnal fel is vettem, ettől pedig még dühösebbé váltak a fehérvári szurkolók.

– áll a csatár közleményében.

„Ezt annyira mondom őszintén, mint amennyire a gólomat sem ünnepeltem meg, amikor újpesti kölcsönjátékosként a Fehérvár ellen voltam eredményes, ugyanis tudom, hogy a drukkerek a futball szerves részeit képezik. A klubnál mindenki tudja azt, hogy mennyire szeretek és tisztelek mindenkit. A Fehérvárnál dolgozó emberek különlegesek és nélkülük a klub nem is létezhetne. Mindig a legjobbamat nyújtottam a klubért, függetlenül attól, hogy kezdőként vagy csak csereként pár percre léptem pályára.

„Még egyszer sajnálom, ha bárkit megbántottam a történtekkel. Különösen az RBD Ultrastól szeretnék elnézést kérni, mert tudom, hogy mennyire sokat jelent számukra a klub."