Vágólapra másolva!
A Ferencváros férfi labdarúgócsapatának egykori és mostani vezetőedzője egy tiroli öregfiúk tornán vezette a Nemzetközi All Star-gárdát – írta a fradi.hu.

Az Imst városában rendezett teremtornán az első elődöntőt a Peter Stöger által irányított Kelet-ausztriai Álomcsapat nyerte 6-3-ra a Nyugat-ausztriai Álomcsapat ellen.

Csercseszov csapata, a többek között a bolgár Kraszimir Balakovval, a német Fredi Bobiccsal és a brazil Aíltonnal felálló „világválogatott" jól kezdett a második elődöntőben a Bayern München Legendák ellen, ám a 2-0-s előny nem volt elég, s végül hétméteresekkel 3-2-re kikaptak.

„Jó találkozó volt, a nézők kiválóan szórakozhattak.

– mondta Csercseszov, aki a folytatásra is kitért. – Kedden érkeztem ide, ma fociztunk egy jót, s hamarosan repülök haza. Egy jó ősz van mögöttem, a játékosaim a Ferencvárosban kiválóan dolgoztak. Elsők vagyunk a bajnokságban, megnyertük az El-csoportunkat, várjuk a sorozatban a nyolcaddöntőt. A döntőt ráadásul Budapesten rendezik, igaz nem a mi stadionunkban, de szeretnénk minél közelebb jutni hozzá!"

A bronzmeccsen aztán javított Csercseszov csapata, s a Nyugati Dream Team ellen 10-7-re győzött, míg a döntőben Stögerék a Bayern öregfiúk ellen 0-5-ről kapaszkodtak vissza 5-5-re, így hétméteresek döntöttek a trófea sorsáról, amelyet végül Stögerék nyertek meg.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!