Vágólapra másolva!
Tavay év végén bombaként robbant a hír, hogy Cristiano Ronaldo kétéves szerződést kötött az al-Nasszr labdarúgócsapatával, így a szaúd-arábiai klubban folytatja pályafutását. A portugál világklasszis még pályára sem lépett az új csapatában, de a szurkolók máris imádják.

Ronaldo - aki médiaértesülések szerint évi 200 millió eurós szerződést kapott új csapatától - úgy érezte, ez volt a megfelelő pillanat, hogy új tapasztalatokra tegyen szert Ázsiában.

Az al-Nasszr szurkolói is így látják, akik már most az ötszörös aranylabdás világklasszis éltették a csapatuk meccsén.

Cristiano Ronaldo az Al-Nasszr mezében Forrás: Origo

Íme, a klub videója az esetről.

Érdekesség, hogy Ronaldo leigazolása már most sokat hozott a konyhára a klubnál, legalábbis a közösségi oldalon egészen biztosan. Novemberben még mindössze

750 ezer követője volt az al-Nasszrnek az Instagramon, amely decemberben már 4,3 millió volt, most pedig már 6,2 millióan követik.

Ki más, mint Cristiano Ronaldo miatt.