Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Rossz hír érkezett a magyarok egyik kedvenc üdülőparadicsomáról

Vágólapra másolva!
Görögország egyik legtöbbet fényképezett motívuma Zákinthosz szigetének egyik festői öble, a tengerparton rozsdásodó teherhajó roncsával. A nyaralók azonban még idén nyáron is csak távolról láthatják ezt a rendkívül kedvelt helyszínt, miután a hatóságok meghosszabbították a látogatására vonatkozó tiltást.
Vágólapra másolva!

A strandra, amely egykor a sziget kedvenc fürdőparadicsoma volt az MV Panagiotis nevű teherhajó tengerparton rozsdásodó roncsával, magas szikláival, fehér homokjával, valamint kristálytiszta vizével, napjainkban tilos belépni, mert életveszélyes.

A görög hatóságok tavaly záratták be a gyönyörű strandot, mert túl magas volt a parton történő földcsuszamlások kockázata, ráadásul akkoriban kisebb rengések is előfordultak a sokak által kedvelt Jón-tenger partján.

A görög idegenforgalmi minisztérium most úgy döntött, hogy meghosszabbítja a tilalmat

A látogatók nem léphetnek be a strandra, sőt úszni is tilos az öbölben. Korábban kirándulóhajókkal naponta több ezer turistát vittek a strandra, amelyet a magas sziklák miatt csak a tenger felől lehet megközelíteni. A hajók továbbra is befuthatnak az öbölbe, de a látogatókat már nem vihetik ki a partra - adta hírül a Travelo.

Rengeteg oda készülő turista bánkódik emiatt, de akad olyan visszatérő nyaraló is, aki a legnépszerűbb közösségi portálon állítja, hogy a szigeten sokkal szebb partok is vannak, mint a szóban forgó öböl, így nincs okuk az elkeseredésre azoknak, akik a roncs miatt választották a szigetet.

Zákinthosz
A látogatók az idén sem léphetnek be Zákinthosz szigetének gyönyörű strandjára, sőt úszni is tilos az öbölben
Fotó: Pixabay / Készítette: Greg Montani 

A szigeten egyébként több alkalommal előfordult már földrengés, legutóbb például az év elején, de szerencsére akkor nem sérült meg senki. 

2018-ban a strandot azért kellett rövid időre lezárni, mert az öblöt övező sziklafal egy része leomlott. A kőomlásban heten sérültek meg, köztük két gyerek, de szerencsére egyikük sérülése sem volt életveszélyes.

További gondot jelent a turizmus szempontjából, hogy a híres hajóroncsot az elmúlt évtizedek során igencsak megtépázta az időjárás. A közelmúlt viharai miatt több darabja is leszakadt, és már egyáltalán nem úgy néz ki, mint korábban 

- írta a Euronews nyomán a Promotions.

A Navagio Beach, amelyet gyakran Shipwreck Beachnek vagy Smugglers' Cove-nak is neveznek, az MV Panagiotis nevet viselő hajó 1980-ban zátonyra futott roncsáról híres. Népszerűségét erősítik azok a pletykák is, amelyek szerint a hajón csempészárut szállítottak, a legénység pedig egy borzasztó viharba keveredett, miközben próbáltak elmenekülni a haditengerészet őket üldöző hajói elől.

Zákinthosz egyébként a Peloponnészosz-félsziget partjaitól 16 kilométerre nyugatra helyezkedik el. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről