Vágólapra másolva!
Szerdán kora reggel elindult a magyar jégkorong-válogatott Rigába, az olimpiai selejtezőtorna színhelyére. Az együttes várhatóan kora délután érkezik meg a lett fővárosba, este pedig már edzést vezényel a csapatnak Pat Cortina szövetségi kapitány.

A csapatot szállító autóbusz reggel 4 órakor indult el a reptérre a Ramada Resort hotelből, s Ferihegyről a válogatott előbb Frankfurtba repült, majd háromórás várakozás után várhatóan 14.10 órakor landol a lett fővárosban.

A tervek szerint nem pihenhet a válogatott, hiszen este, helyi idő szerint 19.15-től egyórás gyakorlás vár az együttesre, amit csütörtökön 10.15-től ismét tréning követ. Az első selejtezőmérkőzést a házigazdák ellen 19 órától (azaz magyar idő szerint 18 órától) vívja a Cortina-csapat.

A magyar küldöttség másik része, Kéri Rudolf felszerelés-menedzser és Palla Antal már kedden elindult, hogy az együttes teljes holmiját autóval jutassa el a célállomásra. A két vállalkozó kedvű csapattag 18-20 órásra tervezi útját.