Két rendkívül ellentétes félidőt láthattunk. Az első félidőben elképesztő volt az iram, és a szezon egyik legjobb meccsére volt kilátás. A fordulás után azonban egyik csapat sem akart focizni, és az utóbbi évek egyik legunalamasbb félidőjét kellett végigszenvedni. Tartsanak valünk holnap is a PSG-Manchester City meccsre, ami reméljük, több izgalmat tartogat majd.
94
Itt a vége!
92
Csere le: Karim Benzema
92
Cserélt a Real Madrid. Benzema helyére Rodrygo érkezett.
91
Három perc lesz a hosszabbítás, de Rüdigert két percig ápolták a pályán, így valamennyit biztosan rátesz majd a játékvezető.
89
Sárga lap: Alvaro Odriozola
89
Rüdiger indult meg a jobbszélen, de Odriozola kőkeményen leütközte.
88
Kroos baloldai szögletét Varane fejelte kapura, de megpattant Chilwell fején, így elkerülte a kaput.
88
Kroos próbálkozott 21 méterről, a megpattanó lövése elkerülte a kapu jobb oldalát.
85
82
Ráfordultunk a találkozó hajrájára. Megint elkezdett zuhogni az eső. Érdekes, hogy a csapatok ezen a talajon egyáltalán nem próbálkoztak átlövéssel.
79
Ziyech középre tartó szabadrúgását Courtois könnyedén védte.
78
Sárga lap: Raphael Varane
77
Csere le: Daniel Carvajal
77
Csere le: Marcelo
77
Marcelo helyére pedig Asensio érkezett.
77
Kettőt cserélt a Real. Carvajal helyére Odriozola érkezett.
75
Az első félidő alapján a szezon egyik legjobb mecsére volt kilátás, de a fordulás óta egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése...
73
A Chelsea végezhetett el egy jobboldali szögletet, Rüdiger fejesét azonban blokkolni tudták.
70
Jorginho mélységi indítására James futott be, de nem érte el a labdát.
68
Mason Mount lőtt 17 méterről, de Varane fejét találta telibe.
67
Azpilicueta helyére pedig James érkezett.
67
Pulisic helyére Ziyech...
67
A Chelsea hármat cserélt. Werner helyére Havertz...
66
Csere le: Timo Werner
66
Csere le: Cesar Azpilicueta
66
Csere le: Vinicius Junior
66
Csere le: Christian Pulisic
66
Cserélt a Real Madrid. Marcelona helyére a korábbi Chelsea-kedvenc, eden Hazard érkezett.
65
Sárga lap: Marcelo
65
Pulisic indult meg a saját térfeléről, Marcelo felrúgta egy sárgáért.
62
Sajnos hatalmasat esett a találkozó színvonala. Van még fél óra, de mintha mindkét csapatnak jó lenne az eredmény.
60
Sárga lap: Toni Kroos
60
Kroos rántotta le a jobbszélen elfutó Kantét. Sárga lap.
58
Úgy tűnik, a félidőben mindkét edző rendezte a sorokat, amiből most az jön ki, hogy a két csapat teljesen kioltja egymást. Senki nem tud előre haladni.
56
A Real Madrid magas letámad, amivel a jelek szerint nem nagyon tud mit kezdeni a londoni csapat.
54
52
Az utóbbi percekben mindkét csapat óvatosabban játszik, a középpályán folyik a játék.
50
Egy labdaszerzés után Benzema tört kapura, 19 méterről lőtt, de ezúttal jócskán a kapu fölé.
50
A második félidő hasonlóan kezdődik mint az első. Egyelőre a Chelsea akarta érvényesül.
49
Mióta Cristiano Ronaldo 2018 nyarán eligazolt a Real Madridból, Benzema 15 gólt lőtt a BL-ben, míg a portugál "csak" 14-et.
48
Kanté szerzett labdát a Real kapuja elé, Wernerhez játszott, aki 11 méterről lőtt, de Varane belelépett a német támadó kísérletébe.
48
Karim Benzema a 71. gólját lőtte a Bajnokok Ligájában, ezzel beállította Raúl González rekordját. Már csak Robert Lewandowski, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo vannak előtte a BL-rangsorban.
48
Christian Pulisic az első amerikai focista, aki gólt lőtt egy BL-elődöntőben, emellett pedig a Chelsea történetének legfiatalabb játékos (22 évesen és 221 naposan), aki betalált a legjobb négy között.
46
Mason Mount beadását könnyedén húzta le Courtois.
46
A Chelsea kezdte a második félidőt.
45
Vége az első félidőnek.
45
44
A 44. percben járunk. Remek félidőt láthatunk. Az elején úgy tűnt, a Chelsea átgázol a Real Madridon, de Zinédine Zidane csapata magára talált és gyönyörű góllal egyenlített.
41
Werner kapott labdát, Varane mellett kifelé cselezett majd 10 méterről lőtt, de nem találta el a kaput.
38
Sárga lap: Christian Pulisic
38
Pulisic kaszálta el hátulról Marcelót. Ez is sárga lap.
37
Thiago Silva eresztett meg egy 30 méteres bombát, de a megpattanó lövése elsuhant a kapu mellé.
36
Nagyot fordult a mérkőzés. Most már a Real Madrid birtokolja többet a labdát.
34
A Real Madrid nagyon feljavult az első félidő második felére, a bekapott gól is nagyon megfogta a Chelsea-t, amely az utóbbi percekben alig tudja megtartani a labdát.
32
Benzema gólja:
29
Gól: Karim Benzema
29
Assist: Eder Militao
29
Gyönyörű góllal egyenlített a Real Madrid. Modric beívelése után Varane fejelt középre, Benzema fejjel levette, majd félfordulatból a kapuba bombázott.
27
Sárga lap: Vinicius Junior
27
Vinícius Junior csúszott oda Pulisicnek, a meccs első sárgája.
26
Benzema kapufája
24
Chelsea-helyzet. Pulisic lekészített labdájára Ben Chilwell érkezett, az angol balhátvéd 15 méterről lőtt, de a labda elkerülte a bal alsó sarkot.
23
Real Madrid kapufa. Benzema kapott labdát a tizenhatos előtt, tolt rajta kettőt majd 18 méterről, ballal bombázott, de a labda a bal kapufán csattant.
21
19
Az utóbbi két percben a Real Madrid megbecsüli a labdát, de ez kimerül a középpályán való passzolgatásban. Zidane csapata egyelőre kapura veszélytelen.
16
Túl vagyunk az első negyedórán. Egyelőre az történik a pályán, amit az angol csapat akar, a Real Madrid pedig örülhet, hogy még csak egygólos hátrányban van.
14
Assist: Antonio Ruediger
14
Gól: Christian Pulisic
14
Vezet a Chelsea. Pulisic kapott remek indítást, szembe került Courtois-val, megtolta a labdát a belga kapus mellett, majd 10 méterről az üres kapuba lőtt.
11
Újabb Chelsea-helyzet. Azpilicueta jobbról belőtt labdája Wernert kereste, a német csatár becsúszva próbálkozott, de nem érte el a labdát.
10
Mekkora védés! Egy szép Chelsea kontra végén Mount tálalt remek labdát Pulisic elé, aki átfejelte a labdát a hosszún érkező Wernernek, a német válogatott csatár azonban öt méterről nem tudott a kapuba lőni, Courtois spárgázva védett. A szezon egyik legnagyobb mentése.
9
Benzema felpattanó beadását Mendy húzta le könnyedén.
8
Az utóbbi percekben egyértelműen a Chelsea irányítja a játékot. Thomas Tuchel csapata eldugja a labdát a Real Madrid elől.
7
5
Pulišić került lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül, de az amerikai támadó kicselezte magát a helyzetből.
4
Egyelőre egyik csapat sem tudja megtartani a labdát. Főleg a középpályán folyik a játék, de rengeteg a hiba.
4
2011 áprilisa után a 36 éves és 217 napos Thiago Silva a legidősebb játékos, aki kezdő egy BL-elődöntőben. Tíz évvel ezelőtt a walesi Ryan Giggs kezdett a Schalke ellen 37 évesen és 148 naposan.
2
A második percben járunk, egyelőre egyik csapat sem rontott neki a másiknak.
Zidane korábban négyszer meccsel Thomas Tuchel ellen, és eddig még egyszer sem tudta legyőzni. A német edző a 2016/17-es szezonban a Borussia Dortmund edzőjeként találkozott a francia tréner vezette Real Madriddal a csoportkörben, mindkét meccs 2-2-es döntetlent hozott. A 2019/20-as szezonban már a PSG edzőjeként nézett szembe Zidane csapatával. A párizsi találkozót 3-0-ra nyerte Tuchel csapata, Madridban pedig 2-2-re végeztek a felek.
0
Hiányzók tekintetében egyik együttes sem áll rosszul, de a madridiaknál a védelem oszlopát jelentő Sergio Ramos sérülése gondot jelenthet Zidane-nak, aki Ferland Mendyre, Lucasra, és Federico Valverdére sem számíthat.
A BL mostani kiírásában ugyanakkor a Real már többször megmutatta, hogy több játékosának távollétében is képes a továbbjutásra, előbb az Atalantát kettős győzelemmel, majd a 2019-es győztes Liverpoolt egy hazai siker után idegenben elért 0-0-val búcsúztatta.
0
A Chelsea-nek eddig egyszer, 1998-ban sikerült legyőznie a Real Madridot, akkor a Európai Szuperkupáért kiírt találkozón 1-0-ra diadalmaskodott Monacóban. Ezen kívül a két együttes kétszer játszott egymással, mindkét alkalommal a Nemzetközi Bajnokok Kupája névre keresztelt nyári felkészülési tornán. Ezt a két meccset egyformán a Real nyerte meg, 2013-ban 3-1-re, 2016-ban pedig 3-2-re.
0
A Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző irányította londoni Kékek a madridiakhoz hasonlóan jó formában várják az összecsapást, a hétvégi bajnoki fordulóban 1-0-ra nyertek a West Ham United otthonában, idegenbeli veretlenségi sorozatuk pedig immár január 19. óta tart, ebben az időszakban 10 tétmeccsen nem találtak legyőzőre.
A másik oldalon Zinedine Zidane tanítványai az utóbbi kilenc hazai mérkőzésüket vívták meg veretlenül, legutóbb január 30-án kaptak ki otthon a Levantétól. A "főpróba" ezzel együtt a Realnak nem sikerült tökéletesen, a vendég Betisszel ugyanis csak gól nélküli döntetlent játszott szombaton.
0
Köszöntjük kedves Olvasóinkat. Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a Chelsea a Real Madrid otthonában lép pályára.

A Real Madrid kezdte a mérkőzést.
A kezdők
Real Madrid: Courtois - Éder Militao, Varane, Nacho, Carvajal, Modric, Casemiro, Kroos, Marcelo - Benzema, Vinícius Júnior.
Chelsea: Mendy - Christensen, Thiago Silva, Rüdiger - Azpilicueta, Kanté, Jorginho, Chilwell - Pulišić, Werner, Mount.