Társoldalunk:

Véget vethet a felmelegedés a világ legkülönlegesebb lóversenyének

2022.02.11. 15:47

Veszélybe került a világ talán legkülönlegesebb lóversenye, a svájci St. Moritzba évente sorra kerülő White Turf nevű viadal.

A világ leggazdagabbjai között rendkívül népszerű alpesi üdölőhelyen 114 éve rendezik meg a White Turf nevű versenyt a befagyott St. Moritz-tó jegén. A jéggel egészen közelmúltig nem volt probléma, elbírta a lovakat, a lovasokat, a dúsgazdag vendégeket, és az ő kiszolgálásukra felállított sátrakat, konyhákat és egyebeket.

Tavaly azonban már éppen a VIP-sátor alatt megreccsent a jég, nem kis riadalmat keltve az előkelőségek között, idén pedig egyenesen le kellett rövidíteni a versenyt, és korlátozni kellett a kíváncsiskodók számát is, miután a jég nem bizonyult elég vastagnak.

Vékony jégen vágtatnak, hogy a világ leggazdagabbjait szórakoztassákForrás: AFP/Michael Buholzer

Pedig érdeklődőben nem volt hiány, hiszen a múlt hétvégén 7000 ember gyűlt össze, hogy élőben láthassa a White Turföt, csakhogy nem sokkal a verseny napja előtt a szervezők rémülte vették észre, hogy a szokottnál vékonyabb jég alatt látszik a hullámzó víz, sőt a cél közelében fel is jött a víz a jég fölé.

Így aztán - túl azon, hogy a homár, kaviárt és drága kagylót kínáló konyhákat el kellett költöztetni - minden versenyszám pályáját 800 méterre rövidítették, addig a pontig, ameddig még biztonságos vastagságúnak volt mondható a jég. A versenyek során a lovak nem rajtboxokból indultak, hanem a versenybíró zászlajának a jelére.

Így aztán a szokásos népes mezőny helyett idén csak négy ló állt rajthoz, a svácji tulajdonosok ugyanis nem voltak hajlandóak elindítani a lovaikat a 20 ezer svájci frankos (kb. 6,7 millió forint) összdíjazású vágtán.

Amit még egy tragikus eset is beárnyékolt idén: nem sokkal a rajt után az Echo Beach nevű ló összeesett, és el kellett altatni, mint később kiderült, a szíve nem bírta a terhelést.

Néhányan azzal vicceltek, hogy, ha továbbra is ilyen ütemben melegszik az idő, a White Turf hamarosan úszóverseny lesz. De ez már egyre kevésbé vicces.