Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Halálra verte a feleségét egy testépítő, majd a közösségi oldalán posztolt

Vágólapra másolva!
Igor Porto Galvao brazil testépítő annyira megverte feleségét, Marcela Luise-t, hogy az kómába esett, majd bő egy héttel később meghalt. A brutális férj azt állította, hogy a nő otthon, takarítás közben véletlenül elesett- Ezek után egy posztott tett ki a közösség ioldalára, hogy mennyire hiányzik neki a felesége.
Vágólapra másolva!

A brutális Igor Porto Galvao testépítő olyan súlyosan megverte a feleségét, Marcela Luise-t, hogy az kómába esett - és sürgősen a helyi kórház intenzív osztályra kellett vinni. 

A nő arca és a teste tele volt zúzódásokkal, súlyos agysérüléseket szenvedett, eltörtek a bordái, és a lapockája is.

 Igor azt állította, hogy az asszony otthon, takarítás közben rángatózni kezdett, majd ennek következtében elesett és így szerezte a sérüléseit. Azt is elmondta, hogy megfürdette Marcelat, majd ő vitte be az ügyeletre. A nő valamivel több, mint egy héttel később belehalt a sérüléseibe a kórházban.

Habár a férfi végig kitartott amellett, hogy felesége sérülései egy baleset következményei, a boncolási jegyzőkönyv egészen mást állapított meg. A rendőrség még a házaspár otthonát is alaposan átvizsgálta, és ők is arra jutottak, hogy a lakásban nem volt lépcső, és olyan terület sem, ami ilyen hatalmas esést okozhatott volna. Közleményükben kifejtették, hogy vizsgálatot indítottak az eset kapcsán, és kiderült, hogy az nő többféle sérülést is szenvedett, megsérült a jobb és a baloldali agyféltekéje, a koponyaalapja, eltört nyolc bordája, kulcscsonttörést szenvedett, továbbá horzsolások borították a combját, a száját és a szemeit is. 

image

A további vizsgálat megállapította, hogy a férfi családon belüli erőszakot követett el Marcela, valamint egy volt élettársa ellen is. Emellett a férfit robbanékony és agresszív temperamentumúként írták le, aki gyakran verekedett a környezetében lévő emberekkel.

Fernanda Paula Miranda, a nő nagynénje egy brazil televíziós csatornának azt nyilatkozta, hogy Marcelának nem volt munkája, és teljes mértékben a férje irányítása alatt állt. 

"Igor gyakran mondogatta neki, hogy nem jó anya, hogy nem tud semmit sem csinálni, sértegette és megalázta őt."

A testépítő még egy beteges megemlékezést is posztolt a közösségi médiában, miszerint hiányzott neki a felesége, amíg kómában volt. Egészen pontosan azt írta, hogy ez egy olyan gyötrelem és vágyakozás, ami soha nem szűnik meg, és a feleségének vissza kell jönnie hozzá. 

A hatóságok azóta már letartóztatták a férfit. 

Forrás: Sun Online


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről