Egy újabb bajnokunknak szoríthatunk - a mai program Rióban

Risztov Éva, úszás
Kazany, 2015. július 28. Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. július 28-án. A magyar versenyző a 10. helyen végzett, és kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Második mérkőzésén a második győzelmére hajt a riói olimpia csütörtöki versenynapján a magyar női vízilabda-válogatott. Úszás előfutamok, vitorlázás, szárazföldön pedig, tollaslabda, cselgáncs, sportlövészet jön a magyaroknak. 
Vágólapra másolva!

Az Európa-bajnok magyar női pólócsapat a keddi nyitófordulóban 13-11-re verte a kínaiakat, a második körben pedig a spanyolok ellen játszik majd a B csoport második fordulójában.

A cselgáncstornán a 78 kilós Joó Abigél és a 100 kilós Cirjenics Miklós lesz érdekelt magyar részről, a sportlövőközpontban pedig a női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számot rendezik a légpuskában korábban 22. Miskolczi Julianna részvételével.

Joó Abigél Forrás: AFP/Johannes Eisele

Ha az időjárás engedi, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes csütörtökön befejezi szereplését, a magyar evezősduó a B döntőben száll majd vízre, ahol a 7–12. helyért küzdenek a résztvevők. Ők befejezik, a tollaslabdázó Sárosi Laura pedig elkezdi a versenyzést: első csoportellenfele a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla V. Sindhu lesz a Riocentro 4-es pavilonjában.

A magyarok csütörtöki programja

CSELGÁNCS (2-es Karióka Aréna)
15.00-18.00 (10.00-13.00): női 78 kg (Joó Abigél) és férfi 100 kg (Cirjenics Miklós), előcsatározások, negyeddöntő
20.30-22.40 (15.30-17.40): női 78 kg és férfi 100 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő

EVEZÉS (Rodrigo de Freitas Lagúna)
17.40 (12.40): férfi kormányos nélküli kettes B döntő (Simon Béla, Juhász Adrián)

SPORTLÖVÉSZET (Olimpiai Sportlövőközpont)
14.00-15.45 (09.00-10.45): női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett (Miskolczi Julianna), alapverseny
17.00-18.00 (12.00-13.00): női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett, döntő

TOLLASLABDA (Riocentro - 4-es Pavilon)
15.10 (10.10), női egyes, csoportmérkőzés: Sárosi Laura-Pusarla V. Sindhu (indiai, 9.)

ÚSZÁS (Olimpiai Uszoda)
18.00-20.15 (13.00-15.15) előfutamok:
18.22 (13.22): férfi 50 m gyors (Takács Krisztián)
18.26 (13.26): női 800 m gyors (Risztov Éva)
19.02 (14.02): női 800 m gyors (Kapás Boglárka)
19.25 (14.25): férfi 100 m pillangó (Cseh László)
19.28 (19.28): férfi 100 m pillangó (Pulai Bence)
19.46 (14.46): női 200 m hát (György Réka, Hosszú Katinka)

PÉNTEK 03.00-04.55 (22.00-23.55) elődöntők, döntők:
3.03, 03.10 (22.03, 22.10) férfi 50 m gyors elődöntő (Takács Krisztián?)
3.17 (22.17) női 200 m mell DÖNTŐ (Sebestyén Dalma?, Sztankovics Anna?)
3.26 (22.26): férfi 200 m hát DÖNTŐ (Földházi Dávid?, Telegdy Ádám?)
3.35, 3.44 (22.35, 22.44): női 200 m hát elődöntő (György Réka?, Hosszú Katinka?)
4.34, 4.42 (23.34, 23.42): férfi 100 m pillangó elődöntő (Cseh László, Pulai Bence?)

VITORLÁZÁS (Dicsőség Jachtkikötő)
18.00-22.30 (13.00-17.30): női (Cholnoky Sára) és férfi szörf (Gádorfalvi Áron) 7., 8., 9. futam, Finndingi (Berecz Zsombor) 5., 6. futam, női (Érdi Mária) és férfi Laser (Vadnai Benjámin) tartaléknap

VÍZILABDA (Maria Lenk Uszoda)
női csoportmérkőzés, 2. forduló, B csoport:
18.00 (13.00): Magyarország-Spanyolország

A vitorlázóknál a két szörfös, Cholnoky Sára és Gádorfalvi Áron, valamint a Finndingiben versenyző Berecz Zsombor száll vízre a hatodik versenynapon.

Risztov Éva 10 km-en címvédő, Rióban a medencében kezd 800 gyorson Forrás: MTI/Kovács Anikó

Az úszó előfutamok során ezúttal Takács Krisztián (50 m gyors), Risztov Éva és Kapás Boglárka (800 m gyors), Cseh László és Pulai Bence (100 m pillangó), valamint György Réka és a Rióban már három aranyéremnél tartó Hosszú Katinka (200 m hát) lesz érdekelt magyar részről.