Cikkünk folyamatosan frissül
A hétvégi pihenő után ma folytatódott a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly februárban lelövő műlábú futó, Oscar Pistorius tárgyalása. A tárgyaláson a sportoló többször összeomlott, Gerrie Nel főügyész nem kímélte. Élő közvetítésünk:
11:33
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Ma is lesz keverés, kavarás?

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz ma, lehet, hogy az ügyész, Gerrie Nel tovább faggatja kemény kérdéseivel Pistoriust, akit a múlt héten sikerült néhányszor ellentmondásba kevernie.

11:35
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Megölelték Pistoriust

Pistoriust egy rajongója várta a bíróság előtt.

11:38
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Még egy

11:42
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Már megy is a harc

Mindenki a tárgyalóteremben, Nel faggatja a vádlottat. Egyből támadja, szerinte Pistorius verziója nem állja meg a helyét.

11:46
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Mi van a farmerral?

Nel azt mondja, Reevának a farmerja volt az egyetlen ruhadarbja, amely nem volt a helyén aznap éjszaka. Pistorius nem tudja, miért, de azt hozzáteszi, hogy a flip-flop papucsa sem volt a helyén.

 

11:50
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

És a papuccsal?

Pistorius szerint Reeva az ágy jobb oldalán aludt, Nel megkérdezi, hogy akkor miért a bal oldalon volt Reeva papucsa. Pistorius azt mondja, hogy az ágy nem a szoba közepén volt, és több volt a hely a jobb oldalon. Reeva általában az ágy bal oldalán feküdt, de azon az éjszakán helyet cseréltek, mert a sportolónak fájt a válla, és ott kényelmesebben tudott feküdni - állítja Pistorius.

11:59
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

A kifordított nadrág

Nel azon tűnődik, hogy azért nem volt eltéve Reeva farmerja, mert veszekedhettek Pistoriusszal, és el akart menni a házból. A sportoló szerint ennek semmi értelme, mert a nadrágszárak ki voltak fordítva, tehát előtte vette le, és nem elindulni akart benne.

12:03
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Mikor evett?

Nel rátér a Reeva gyomrában talált ételmaradékra, szerinte két órával a halála előtt evett, Pistorius nem érti, Nel ezt mire alapozza, szerinte nyolc órával előtte evett. Az ügyész azt mondja, az egyik tanú azt állította, hogy hajnal 2-kor hallotta beszélgetni Reevát, megkérdezi, hogy közben nem ettek-e.

"A tanú azt mondta, hogy egy nőt hallott beszélni, nem egy nőt és egy férfit" - válaszol a sportoló.

12:15
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

A riasztó is nagy kérdés

Nel bekavarja Pistoriust, a sportoló közli, hogy nem tudja, hogy mikor és ki kapcsolta ki a riasztót, az is lehet, hogy a nő ment le a földszintre.

12:25
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Kék fény

Az erősítő fényén megy a vita. Pistorius szerint mindig kéken világít, és ő tette rá Reeva farmerját, hogy az elnyomja a fényt. Nel azt mondja, hogy amikor ki van kapcsolva az erősítő, akkor nem kéken, hanem pirosan világít.

12:30
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Piros fény

Nel megkérdezi, hogy miért nem kapcsolta ki az erősítőt, ha zavarta a fénye. A sportoló azt mondja, fél perc, amíg felteszi a műlábait, ezért nem akart felkelni.

- A tévéje is pirosan világít, azt tudja? - kérdezi Nel.
- Nem emlékszem rá.
- Miért, az nem zavarja?

12:42
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Vérnyom a szőnyegen

A hálószobaszőnyegen vérfoltokat lát egy képen Nel, Pistorius elismeri. A sportoló azt mondja, akkor kerülhetett oda, amikor rátörte az ajtót Reevára, látta, hogy mi történt, majd bement a telefonjáért, és az ágyon keresztül nyúlt érte. "De az ágyon nincsenek vérnyomok" - mondja Nel.

12:46
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Ellentmondás Pistoriusnál

Pistorius szerint az ágytakarón viszont van vérnyom, amely korábban az ágyon volt, de már a földön találtak rá, szerinte leeshetett közben. Nel azt mondja, a farmer alatt volt az ágytakaró, így nem eshetett le később, mint ahogy a farmer odakerült.

"Nem emlékszem, hogy hol volt az ágytakaró" - válaszol Pistorius. Nel figyelmezteti: a vallomásában azt állította, hogy az ágyon volt.

12:51
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Suttogás

Pistorius és Nel között:
- Halkan mondtam Reevának, hogy hívja a rendőrséget. De nem suttogtam.
- Azt mondta korábban, hogy suttogott.
- Nem úgy értettem. nem suttogtam, csak halkan mondtam.

13:02
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Hova mész, Oscar?

- Soha nem jelentette be éjszaka, hogy kimegy a vécére, ezért nem tudtam, hogy nincs az ágyban.
- És amikor ön felkelt az ágyból, és elindult a lábai nélkül a fürdőbe, akkor arra nem gondolt, hogy Reeva miért nem kérdezi meg, hogy hova megy?
- Erre nem gondoltam.
- Persze, mert az ön verziója arról az éjszakáról teljesen irreális.

13:09
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Össze voltam zavarodva

- Mi volt az első zaj, amit hallott, Pistorius úr?
- A hálószoba ablakának a becsapódása.
- Ezt Reeva is hallhatta akkor, ugye?
- Igen, minden bizonnyal.
- Hogyhogy nem kommunikáltak erről? És a korábbi meghallgatáson, még tavaly, miért nem említette ezt a zajt?
- Mert egy cellában kellett töltenem az éjszakát, fáradt voltam és össze voltam zavarodva.

13:12
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Mindenki ezt tenné

Pistorius azt állítja, hogy hallotta az ablak becsapódását, mondta Reevának, hogy bukjon le (legalábbis azt hitte, hogy a nő hallja, mert az ágyban van), majd felkapta a pisztolyt és bement a fürdőbe. "Csak ki akartam űzni a rablót a házamból. Mindenki ezt tenné" - mondja a sportoló, aki ezt kiabálta az általa rablónak hitt barátnőjének: "Takarodj a picsába a házamból!"

A bíróság visszavonul, nemsokára folytatjuk.

13:45
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Biztonságban éreztem Reevát

Félórás szünet után folytatódik a tárgyalás. Az ügyész azt kérdezi Pistroiustól, hogy mit csinált, mielőtt azt ordította, hogy takarodjon a házából.

- Kiabáltam Reevának, hogy hívja a rendőrséget.
- A nevén szólította Reevát?
- Azt hiszem, igen.
- És miért kiabált, ha előtte meg suttogott?
- Mert akkor már nagyobb biztonságban éreztem őt, hiszen a fegyver a kezemben volt, és azt hittem, hogy közötte és a betörő között vagyok.

13:56
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Lassan araszolgatott

Miután elordította magát, hogy "takarodjon a házból", Pistorius lassan araszolgatott előre, hogy minél többet lásson a fürdőszobából. Közben az egyik kezében a fegyvert előre tartotta, a másik kezével pedig támaszkodott. "Felváltva néztem a fürdőszobát, hogy meglátok-e valakit, és a hálószoba ablakát" - meséli remegő hangon Pistorius.

14:03
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Kitaláció az egész

Most arról megy a vita, hogy Pistorius hallotta-e, hogy becsukódik a vécéajtó. Korábban nem említett ilyet a vallomásában, most azonban azt mondja, hogy hallotta. Tavaly, az óvadékról döntő tárgyaláson Pistorius csak azt mondta, hogy zárva volt a vécéajtó, azért gondolta, hogy van bent valaki. Nel szerint kitaláció az egész, és a sportoló össze-vissza beszél.

Nel nem hisz Pistoriusnak Forrás: AFP/ /Marco Longari

14:09
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Ezért lőtt

"Sokminden járt a fejemben. Például, hogy valaki bemászott az ablakon, hogy valaki a vécében volt, és meg akart támadni bennünket. A kilincsnek, amikor lenyomjuk, van egy speciális hangja, nem láttam, hogy valaki lenyomta volna, vagy az ajtót kinyitotta volna, csak hallottam ezt a hangot, és azonnal lőttem."

14:15
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Tudta, hogy Reevára lő

- Azt hittem, valaki ki akar jönni, és meg akar támadni bennünket. Nem emberre akartam lőni, csak az ajtóra. Nem volt időm gondolkodni, nem volt időm felmérni a szituációt. Nem akartam megölni senkit.
- Nagyon jól tudta, hogy Reevára lő.
- Nem, nem tudtam. Nem akartam lelőni őt - mondja zokogva Pistorius.

14:18
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Rohan a pszichológus

A bírónő rövid szünetet rendelt el, Pistoriushoz azonnal odasietett a pszichológusa.

 

14:25
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Pistorius összeszedte magát

Folytatódik a tárgyalás. Barry Roux, a sportoló ügyvédje azt kéri számon, hogy Nel folyamatosan olyanokat kérdez Pistoriustól, amellyel érzemileg összezavarja, meggyengíti. Szerinte érthető, hogy a futó nem mindig tudja jól kifejezni magát, hogy nem pontosan azokat a szavakat mondja ki, amire gondol.

14:30
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Nem kellett volna válaszolnia?

- Mit mondott, mit is ordított?
- Hogy kifelé!
- Nem kellett volna erre válaszolnia Reevának?
- Nem hiszem, nem tudom.
- Azt nem mondta, hogy fegyver van önnél?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akartam, hogy a betörő tudja. Nem akartam, hogy ezáltal esetleg még erőszakosabban viselkedjen.

14:41
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Kiképezték, de mégsem

Pistorius azt mondja, úgy akart viselkedni, mint akit már felkészítettek az ilyen szituációkra. Korábban Sean Rens szakértő próbálta megtanítani neki, hogy az ehhez hasonló helyzetekben mit kell tenni. Nel szerint nem sikerült megtanulnia, mert akkor nem lőtt volna így vaktában.

14:43
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Véres fotó a vécéről

Ezt vetítik ki a tárgyalóteremben, miközben Pistorius azt mondja, hogy a lövések alatt vagy között nem hallotta, hogy bárki is a földre esett volna a vécében.

14:53
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

A kulcs

A vécéajtó ismét ott van a tárgyalóteremben. Nel beleteszi a kulcsot, és ráfordítja.
- Nem hallotta ezt a hangot? - kérdezi Pistoriustól.
- Nem.

14:58
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

A tanúk biztos hazudnak

Nel a sikolyokról kérdezi Pistoriust, aki szerint azon az éjszaka ő volt az egyetlen, aki sikított.
- Akkor a tanúk biztos hazudnak, akik azt állították, hogy női sikolyokat hallottak - mondja Nel.
- Biztos.
A sportoló azt mondja, ő kiabálta Reeva nevét, hogy hívja a rendőrséget, és később is ő üvöltött, amikor ütötte a krikettütővel az ajtót, szerinte ezt hallhatták a tanúk.

15:03
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Pistorius kiabálásai

Pistorius azt mondja, van néhány videófelvétel, amelyen kiabál, azokat meg lehetne mutatni a tanúknak, és egy szakértőnek is. Azt ugyanakkor hozzáteszi, hogy úgy korábban még soha nem ordított, mint azon az éjszakán. "Reeváért kiabáltam, az Istennek kiabáltam, hogy segítsen, és amikor kiszaladtam az erkélyre, hogy segítséget kérjek, az is egy másfajta segélykiáltás volt."

15:15
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Ki húzta meg a ravaszt?

Nel és Pistorius párbeszéde:
- Miért nem lőtt ki először az ablakon, vagy csak adott le egy figyelmeztető lövést?
- Mert csak arra koncentráltam, ahonnan a zaj jött. A tusolóban pedig gellert kaphatott volna a lövés, és eltalálhatott volna engem is. De nem is akartam lőni, csak meghallottam a zajt, és lőttem.
- Olyan a pisztolya, mint az óra? Működik magától? Vagy azért ön húzta meg a ravaszt?
- Én lőttem.
- Nem is célzott, csak épp szerencsés volt, hogy pont arrafelé állt a pisztoly, ahol a zaj volt?
- Hogy lehetne ez szerencsés? Reeva meghalt - mondja Pistorius, majd összeomlik.

A bírónő ebédszünetet rendel el.

16:08
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Nem volt időm gondolkodni

Folytatódik a tárgyalás. Gerrie Nel ügyész ismét azt kérdezi, Pistoriustól, hogy miért nem adott le egy figyelmeztető lövést. "Nem volt időm gondolkodni" - mondja a sportoló.

16:11
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

A telefon fénye

- Reeva sötétben ment ki a vécére vagy felkapcsolta a villanyt? - kérdezi Nel.- Sötétben. Valószínűleg a telefonját használta lámpaként.
- Azt a fényt önnek is látnia kellett volna, Mr. Pistorius.
- Nem hiszem. Honnan kellett volna látnom?
- Ha akkora volt a telefon fénye, hogy tudott vele világítani, azt látnia keleltt volna a periférikus látásában.

16:15
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Hogyan lőtt?

Nel azt kéri Pistoriustól, hogy mutassa meg, hogyan lőtt. A sportoló felveszi azt a tesstartást.
- Ez olyan, mintha célozna.
- Nem, mert nincs kinyújtva a kezem.

16:20
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Baleset volt

- Ez egy baleset volt? - kérdezi Nel.
- Igen.
- Ha egy betörő lett volna ott, akkor is ezt mondaná?
- Igen.
- Akkor nem is hibáztat senkit?
- De. Magamat. Én vettem el Reeva életét.

16:27
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Titkol valamit

- Reeva állt a vécében. Miért állt, ha meg volt rémülve? - kérdezi Nel.
- Nem tudom.
- Én elmondom: mert beszélt önhöz!
- Ez nem igaz.
- De igen, ön titkolja, hogy tudja, hogy Reeva ott állt, beszélt önhöz, és ön szándékosan lőtt rá.
- Ez nem igaz.

A bírónő szerint a kérdés nem fair. Nel témát vált.

16:35
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Így kezdett pánikolni

Nel Pistorious vallomását olvassa, amelyben az van, hogy a négy lövés után csengett a füle. Reevának kiáltott, hogy hívja a rendőrséget, de a nő nem válaszolt. Amikor visszament, és nem látta a lányt, abban reménykedett, hogy az ágy mellé lefeküdt, de ott sem volt, ekkor kezdett el pánikolni, és felcsatolni a lábát.

16:40
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Reménykedett

Pistorius továbbra is magánál tartotta a pisztolyát - ahogy mondja - már sejtette, hogy Reevát lőtte le, de reménykedett benne, hogy mégsem a barátnője volt a fürdőben.

16:46
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Semmi sem volt normális azon az éjjelen

- Honnan gondolta, hogy Reeva az, akit lelőtt? Nem kellett volna megnéznie máshol is a lakásban?
- Semmi sem volt normális azon az éjszakán.
- Ha lövések dörrennek el a lakásban, azt kellett volna gondolnia, hogy kiszalad a hálószobából, nem?
- Nem hiszem - mondja Pistorius, aki sokadszor sírja el magát ma.

Nem tud Nelre nézni.

16:55
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Fegyver a kézben

Pistorius azt mondja, kinyitotta az erkélyajtókat, és segítségért kiáltott, közben a fegyver végig ott volt a kezében kibiztosítva. "Hogyan tudta kinyitni mindkét ajtót, amikor az egyik kezében ott volt a fegyver?" - kérdezi Nel.

17:01
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Nem gondolkoztam

"Nem gondolkoztam, amikor a fegyver a kezemben volt" - mondja Pistorius, majd ismét hangos zokogásba kezd.

17:08
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Minél előbb visszaérni

"Háromszor ordítottam ki az erkélyen, majd gyorsan visszamentem az ágyhoz, hogy felcsatoljam a protézisemet. Csak az járt a fejemben, hogy minél előbb visszaérjek a fürdőbe."

17:13
2014. április 14.
Vágólapra másolva!

Rengeteg kérdés, de csak holnap

Nel azt mondja, rengeteg kérdése van a vécével kapcsolatban, de szerinte mindenki jobban járna, ha holnap folytatnák a tárgyalást. A bírónő egyetért. Mára vége, nemsokára jövünk az összefoglalóval.