Itt ólálkodik az eső a mogyoródi pálya fölött, ha esni fog, az boríthat mindent.
Szó szerint - és ez tényleg nem újságírói romantika - megállás nélkül harsog a tribün.
Michelisz első rajtkocka - ahogyan már szokása a Hungaroringen -, Nagy Dániel 9. helyről, Nagy Norbert 11.-ről, Szabó Zsolt 12.-ről, Tassi Attila a 26.-ról kezdi meg a hétvége legnagyobb durranását.
Nem is hallottunk: rezes banda fújja a rajtrácson.
Ez azt jelenti - bármilyen hihetetlen -, hogy öt perc múlva rajtol a mezőny.
Elég csak a babakék Hyundai i30 N TCR abroncsát mutatni a kivetítőn, a közönség máris tombol.
Jó lenne, ha ezt a fél órát már kibírná az eső - három perc sincs a rajtig.
Michelisz Norbert apukája a BRC Racing boxában szurkol fia győzelméért.
A tegnapi rajt alapján - és Michelisz is azt mondta - a Hondák életveszélyesen rajtolnak, könnyen lehet, hogy a msodik sorban lévő két Civic hamar az élre tör, hacsak a BRC Racinges Hyundaiok be nem zárják előttük a kapukat.
A 26. helyről induló Tassi Attilának is úgy örül a tömeg, mint az élről rajtoló Michelisznek.
Másodpercek múlva zöld zászló, és indul a felvezető kör.
Annál, mint amikor 27 túraautó egyszerre bőgeti fel a motorokat a rajtrácson. Elindult a felvezető kör.
Hyundai vagy Honda fölény lesz a rajtnál? Nagyjából másfél perc múlva kiderül.
Már nem a kivetítónek köszönnek, ha meglátják magukat, hanem megkeresik a kamerát, tök jó.
Beleremeg az ember gyomra a hangzavarba, lenyűgöző!
Guerrieri kereste a helyet a két Hyundai között, de Tarquini zárta az ívet, az első kanyarban Tarquini az élen, Michelisz második.
Az első szektorban sárga zászló érvényes Bennani kipörgése miatt.
1. kör - Tarquini, Michelisz, Guerrieri, Muller, Ehrlacher az első öt sorrendje.
2. kör - Michelisz a 2., Nagy Dani a 7., Nagy Norbi a 13, Tassi a 20. Szabó a 24.
Panis autója rossz helyen áll, hullottak is le róla darabok, bent a biztonsági autó.
Újraindulhat a verseny.
Kijött a biztonsági autó, újra megy a száguldás, Tarquini kicsit elszakadt Michelisztől.
Mert a biztonsági autó mögött megtett körök hozzáadódnak a teljesítendő távhoz, így 17 körösre hízott a futam, most az ötödikben járunk.
És elengedi Micheliszt, hogy hazai futamgyőzelme legyen? 12 kör múlva kiderül.
6. kör - A hatodik helyen kezdte meg ezt a kört a M1RA magyarja.
6. kör - A 26. helyről indult, már a 18. a KCMG Hondájával Tassi Attila.
7. kör - Na most lesz megkeverve a kulimász, szakad az eső a pályán!
Megszakították a futamot a zápor miatt, piros zászló.
Az eső miatt leintették a futamot, mindenki azt a helyet foglalja el a rajtrácson, ahol a leintés pillanatában állt. A csapatok kivtték az esőgumikat, a pilóták kint az autóból.
A biztonsági autó mögül indítják majd el a mezőnyt, mindenki maga döntheti el, hogy esőgumival vagy slickkel megy tovább.
17.26-kor indítják újra a mezőnyt, a biztonsági autó mögül indunak majd. Szinte mindenki slicken maradt, senki nem vállalja be az esőgumit. Nem is csoda, hiszen ahogy jött, el is ment a zápor, de alaposan lehűtötte a levegőt.
Senki nem ijedt meg egy kis esőtől, mindenki boldogan mosolygott az esernyők alatt. Most meg örülnek, hogy végre kapnak levegőt, és vége a forróságnak.
Most a biztonsági autó mögül, vagyis addig nem előzhetnek, amíg a safety car a pályán van. Michelisz a második.
Tarquini, Michelisz, Muller az első három sorrendje.
Megint szabad a vásár, indulhat a küzdelem.
A jobb elején egy kasztnielem kandikált.
10. kör - Tarquini, Michelisz, Muller, Ehrlacher, Lessenes, Nagy Dániel, Thompson, Huff, BJork, Jean-Karl Vernay az első tíz sorrendje.
11. kör - Yann Ehrlacher a Hondával támadja az előtte haladó nagybácsikáját, Yvan Mullert.
12. kör - Michelisz 0.693-es hátránnyal kezdi meg a 12. kört az élen haladó csapattársa, Gabriele Tarquini mögött.
13. kör - Thed Björk megérkezett Rob Huff nyakára, megint látszik, egyelőre a Volkswagen Golf GT TCR áll jobban, a 8. helyen, de a Hyundai i30 N TCR bármikor megelőzheti.
14. kör - A sérült autóval is tudja tartani Tarquini tempóját, ha még egy kicsit odalépne, talán el tudná happolni az első helyet az olasz elől.
15. kör - megkezdték a 15. kört, kettő van még hátra, továbbra is Tarquini vezet Michelisz előtt, közben Björk továbbra is támadja Huffot, a sikánban össze is értek.
Hajszál kell csak, hogy megelőzze Tarquinit!
16. kör - Már csak 0.382 van Michelisz és Tarquini között, az utolsó körben dől el minden
Nem sikerült elég közel kerülnie csapattársához, második helyen ért célba Michelisz Norbert, Tarquinié a magyar futamgyőzelem.
Csak Hyundai versenyzők lesznek a dobogón, a BRC Racinges Tarquini és Michelisz mellett az Yvan Muller Racing tulajdonos-versenyzője, Yvan Muller ért oda a harmadik helyre.
Habár magyar futamgyőzelem nem lett, így is rengeteg felejthetetlen pillanatot hozott a WTCR első hungaroringi hétvégéje. Köszönjük, hogy olvastak minket, percről percre közvetítésünk most véget ér.
Akkor jég esik, hogy elmaradt az eredményhirdetés.
A nyitott lelátó alól igyekszik mindenki menedéket találni magának, még mindig tart a durva jégverés.
Már nem annyira intenzíven, de továbbra is hull az égből a jég.
A jég már nem, az eső még mindig esik, ennek ellenére megtartják az eredményhirdetést. Az itt maradt szurkolók Mullert kifütyölik, Michelisznek őrjöngenek.
A díjakat Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át.
A kemény mag itt maradt a lelátón, zúgatják a Norbi-Norbit.
Reméljük, mindenki biztonságban van, most tényleg ennyi a helyszínről, köszönjük a figyelmet még egyszer!