Magyar diadal a FIFA-gálán: Zsóri Dániel nyerte a Puskás-díjat

Vágólapra másolva!
ZSÓRI Dániel
Milánó, 2019. szeptember 23. Zsóri Dániel az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjjal a kezében a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA díjkiosztó gálaestjén Milánóban 2019. szeptember 23-án. Zsóri első magyarként érdemelte ki az elismerést. MTI/AP/Antonio Calanni
Cikkünk folyamatosan frissül
Zsóri Dániel nyerni tudott Lionel Messi ellen.
21:15
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Jó estét, jó szórakozást!

A következő majd' két órában a FIFA The Best elnevezésű gáláját követhetik velünk a milánói Scalából. Tartsanak velünk!

21:32
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb kérdés

Nyilvánvalóan az, hogy lesz-e első ízben magyar Puskás-díjas? Egyelőre annyit mondhatunk, hogy Zsóri Dánielnek ezzel a góllal minden esélye megvan a győzelemre:

21:35
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Mert megérdemli!

Ebben a cikkben alaposan körbejártuk, hogy miért érdemelné meg a díjat a fiatal magyar játékos. És olvasóink is úgy gondolják, hogy Zsóri Dániel Lionel Messit és Juan Quintérót is meg fogja előzni. Mi több: maga az érintett is úgy érzi, hogy ő bizony esélyes.

21:36
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az biztos, hogy jól állna neki a díj

Nézzék csak:

21:45
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Micsoda helyszín

A FIFA The Best gálájának helyszíne a legendás milánói operaház, a Teatro alla Scala. Hogy méltó az eseményhez, az a legkevesebb:

21:59
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Ki lesz a legjobb?

Mármint a Legjobb? A The Best? A nőknél két amerikai és egy angol focista közül kerül ki a győztes:

Az év női játékosa:
Lucy Bronze (angol, Olympique Lyon)
Alex Morgan (amerikai, Orlando Pride)
Megan Rapinoe (amerikai, Reign FC)

22:02
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Cristiano? Leo? Virgil?

Hát majd meglátjuk... Nem szívesen tippelnénk előre:

22:02
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Cristiano? Leo? Virgil?

Hát majd meglátjuk... Nem szívesen tippelnénk előre:

22:04
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Nem csak a füvön klasszak a lányok

Ha már hétfőn zárul a milánói divathét, akkor még jó, hogy szebbnél szebb ruhákba öltöztek a világ legjobb női labdarúgói:

22:07
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Egy jó tanács Virgiltől a főnöknek

"Figyi, főni, szerezz be egy szmokingot" – tanácsolta Virgil Van Dijk edzőjének, Jürgen Kloppnak. Klub hovatartozástól függetlenül nem lehet nem imádni:

22:09
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Csokornyakkendő helyett napszemüveg

Szerintünk így jó is lesz az összeállítás:

22:15
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Cukicsalád Milánóba megy

Messiékkel nem lehet betelni:

View this post on Instagram

?????????????

A post shared by Leo Messi (@leomessi) on

22:20
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az edzőket is elismerik

Erős angolszász, mi több angol túltengés van, legalábbis a férfiaknál és klubszinten:

Az év edzője női csapatnál:
Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)
Phil Neville (angol, Anglia)
Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

Az év edzője férfi csapatnál:
Pep Guardiola (Manchester City)
Jürgen Klopp (Liverpool)
Mauricio Pochettino (Tottenham Hotspur)

22:30
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A Puskás-díjjal kezdünk

Perceken belül kiderül, hogy Zsóri Dániel legyőzi-e Lionel Messi és Juan Quinterót. 

22:32
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A Legjobb díja

Ezt a gyönyörű trófeát veheti át ma Cristiano Ronaldo, Lionel Messi vagy Virgil Van Dijk:

22:34
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A hölgyek a zöld szőnyegről

A brazil felmenőkkel büszkélkedő Layla Anna-Lee:

És a portugál Claudia Garcia:

22:36
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Operával kezdünk

Tenor dallamokra láthatunk gyönyörű balettmozdulatokat és még annál is szebb megmozdulásokat a futballpályákról. 

22:37
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Operával kezdünk

Tenor dallamokra (Puccini Turandot című darabjától a Nessun dorma, azaz Senki sem alszik című ária szól) láthatunk gyönyörű balettmozdulatokat és még annál is szebb megmozdulásokat a futballpályákról. 

22:41
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Máris le vagyunk nyűgözve

A Scala tánckara tart lélegzetelállító bemutatót, csupa hófehérbe öltözött művésznő táncolt el egy részletet a Giselle című darabból.

22:44
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Gullit és Buffonné a színpadon

Ruud Gullit, korábbi holland aranylabdás és Gianlugi Buffon felesége, Ilaria D'Amico vezetik a műsort, egészen meggyőzően.

22:47
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Lehet kezdeni nagyon izgulni

Bemutatják a Puskás-díj három jelöltjét, azaz Lionel Messi, Juan Quintero és Zsóri Dániel találatát. 

22:49
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Zsóri Dánielé a Puskás-díj!

Kérdés volt? Dehogy volt! Gratulálunk Zsóri Dánielnek, az első magyar Puskás-díjasnak!

22:50
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Zsóri Dániel

"Óriási megtiszteltetés, hogy első magyarként vehetem át a legnagyobb magyar futballistáról elnevezett díjat. Köszönöm az edzőimnek, a családomnak és mindenkinek, aki segített, hogy idáig eljuthattam. De még csak az út elején járok" – mondta Zsóri Dániel a milánói Scala színpadán.

22:51
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Jön az év edzőjének járó díj

Már, ami a férfi csapatokat illeti. Három Premier League-edző harcol meg egymással: az Angliában a Manchester Cityvel mindent megnyerő Pep Guardiola, a Liverpoollal BL-győztes Jürgen Klopp és a Tottenham edzője, Mauricio Pochettino.

22:53
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Nincs meglepetés

Jürgen Klopp kapja a díjat, aki meglepődik, hogy milyen nehéz a trófea. "Megnyertük azt a meccset, ezért állok itt most én, és nem te, Mauricio, és Pep is fantasztikus munkát végzett" – mondta Klopp, aki köszönetet mondott a Liverpool tulajdonosainak, hozzátéve, aki nem szereti a Poolt, annak nincs szíve.

22:58
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az év szurkolója is díjat kap

Egy brazil anya, aki vak és autista fiát kedvenc csapata, a Palmeiras minden meccsére elviszi, az uruguayi Justo Sánchez, aki fia halála után addig szeretett csapata, a Cerro Porteno legnagyobb riválisa, a Rampla Juniors drukkere lett, valamint a női válogatottjukat a világbajnokság minden meccsére óriási számban elkísérő holland szurkolótábor.

23:00
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A szurkolók szavazatai alapján

Laura Georges és Andrea Pirlo a brazil szuperanyának, Andrea Grecónak adja át a díjat, aki mintegy riporterként közvetíti fiának, Nicolasnák a mérkőzéseket.

23:00
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A szurkolók szavazatai alapján

Laura Georges és Andrea Pirlo a brazil szuperanyának, Andrea Grecónak adja át a díjat, aki mintegy riporterként közvetíti vak fiának, Nicolasnák a mérkőzéseket.

23:02
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Jó helyre került a díj

Silvia Greco első szava a másik jelölthöz, Justo Sánchez szól, neki ajánlja a díját, és minden brazil drukkernek is, persze, akiknek a futball megváltoztatja az életét. 

23:02
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Jó helyre került a díj

Silvia Greco első szava a másik jelölthöz, Justo Sánchez szól, neki ajánlja a díját, és minden brazil drukkernek is, persze, akiknek a futball megváltoztatja az életét. 

23:04
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Talpon a világsztárok

Mindenki felállva tapsol Silvia és Nicolas Grecónak. Megható pillanatok ezek.

23:04
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Talpon a világsztárok

Mindenki felállva tapsol Silvia és Nicolas Grecónak. Megható pillanatok ezek.

23:09
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az év női kapusa kapja a következő díjat

Amit Samuel Eto'o ad át a holland válogatott kapusának, Sari Van Veenendaalnak. A további két jelölt a svéd Hedvig Lindahl és a chilei Christiane Endler voltak.

Sari van Veenendaal a női vébé aranykesztyűjével Forrás: AFP/Franck Fife
23:12
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Ki más adhatná át a Fair Play-díjat?

Naná, hogy Javier Zanetti, akitől még a játékvezető is bocsánatot kért, amikor megkapta pályafutása első piros lapját. 

23:16
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A jelöltek

A Leeds United csapata, élén Marcelo Bielsával. A Leeds feladta a PL-be jutás esélyét, hogy egy jogtalannak vélt gól megszerzése után hagyták kiegyenlíteni az Aston Villát - az 1-1 pedig azt jelentette, hogy a csapat maradt a másodosztályban.

23:27
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Jöhet egy kis opera?

Akár igen, akár nem, meghallgattunk egy részletet Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvola című örökzöldjéből.

23:28
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Minden idők legjobb vébéje volt

Mármint legjobb női labdarúgó világbajnoksága, amit idén nyáron rendeztek Franciaországban, telt házas stadionokkal, csillogó sztárokkal a gyepen, és számtalan meggyőzött futballszurkolóval, aki végre belátta, hogy igenis, a lányok is tudnak focizni.

23:33
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A FIFPro női álomcsapata

A színpadon az év 11 legjobb női labdarúgója, először a díjató történetében. Sari Van Veenendal (holland) - Lucy Bronze (angol), Wendie Renar (francia), NIlla Fischer (svéd), Kelly O'Hara (amerikai) - Amandine Henry (francia), Julie Ertz (amerikai), Martha (brazil), Rose Lavelle (amerikai) - Megan Rapinoe (amerikai), Alex Morgan (amerikai)

23:34
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az év férfi kapusa

Két brazil Alisson Becker (Liverpool) és Ederson (Manchester City) mellett egy német, Marc-André Ter Stegen várhatja, hogy melyikük kapja a díjat.

23:36
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A világ legjobb kapusa

Alisson Becker, aki honfitársától, a világ egyik legjobb támadójától, Marthatól vehette át a díjat.

23:37
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Alisson eltűnt

De aztán megkerült, miután már mindenki a fejét forgatva és a nyakát nyújtogatva kereste a brazilt, aki egy filmsztár lazaságával sétált fel aztán a színpadra. 

23:39
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az év legjobb női csapatot irányító edzője

Az év edzője női csapatnál:
Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)
Phil Neville (angol, Anglia)
Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

23:41
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A nap férfija a Scalában

Nem tudjuk nem megmutatni még egyszer Alisson Beckert, ezúttal szmokingban:

23:41
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Amerikába kerül a díj

José Mourinho a világbajnok amerikai női csapat szövetségi kapitányának, a nagyszerű Jill Ellisnek adja át a díjat.

23:48
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A FIFPro férfi 11-e következik

De előtte még megnézünk egy újabb műsorszámot, ezúttal légtornászik teszik próbára a bátorságunkat és a képzelőerőnket.

23:53
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Az év áomcsapata

Alisson Becker (brazil) - Matthijs De Ligt (holland), Sergio Ramos (spanyol), Virgil Van Dijk (holland), Marcelo (brazil) - Luka Modric, Frenkie De Jong (holland), Kylian Mbappé - Lionel Messi, Eden Hazard és Cristiano Ronaldo (portugál) – akinek elfelejtik bemondani a nevét...

23:55
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

A legek legje

Messi, Ronaldo vagy Van Dijk? Mindjárt megtudjuk magától Gianni Infantinótól.

23:56
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Nem akarjuk lelőni a poént

...de Cristiano Ronaldo nem fáradt át Torinóból Milánóba. 

23:59
2019. szeptember 23.
Vágólapra másolva!

Messi nem megy haza díj nélkül

A Barcelona argentin zsenije kapta az este legfontosabb elismerését. Virgil Van Dijk őszinte csodálkozásától kísérve...

00:01
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

Az utolsó díj következik

Amit az év legjobb női labdarúgója vehet át.

00:01
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

Az est legjobb szerelése

Ezúttal nem egy védőtől, hanem egy csatártól. Samuel Eto'o páratlan ruháját mindenkinek látnia kell:

00:04
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

A három jelölt

Az angol Lucy Bronze, valamint a két amerikai klasszis, Alex Morgan és Megan Rapinoe:

00:06
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

Ez a díj neki járt

Nem sokan csodálkoznak a teremben, hogy Gianni Infantino Megan Rapinoe nevét mondja ki.

00:09
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

Megan Rapinoe vicces lány

"Messi szólhatott volna, hogy ez ilyen nehéz ez a díj" – mondta a ritkán meghatott, de ezúttal láthatóan igen, Megan Rapinoe, aki köszönetet mond edzőinek, csapattársainak, családjának és barátainak. "Aki még csak most vette észre, hogy létezik női labdarúgás, annak megbocsátunk."

Szép kis páros...

00:13
2019. szeptember 24.
Vágólapra másolva!

Itt a vége a gálaestnek

Ilaria D'Amico és Ruud Gullit elbúcsúzik, ahogy a Scala is egy utolsó zenés blokkal, és ahogy mi is, megköszönve kitartó figyelmüket! Jó éjszakát és még egyszer gratulálunk Zsóri Dánielnek a Puskás-díjhoz.