A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg a Napolit fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, míg a szerdai nap slágermérkőzését a Borussia Dortmund játssza Milánóban, az Internazionale vendégeként.
Az E-csoportban egy Napoli elleni hazai bravúrral akár a továbbjutásra is reálisan pályázhatna a Salzburg. Szoboszlai Dominik csapata eddig gólgazdag mérkőzéseket játszott, a Genk elleni 6-2-es győzelemből ő maga is góllal vette ki a részét. Ezt követően az Anfield Roadon a Liverpool ellen háromgólos hátrányból visszazárkózva végül 4-3-as vereséget szenvedtek, így szinte biztos, hogy a Napolinak sem lesz könnyű dolga ellenük.
A hatszoros magyar válogatott középpályásnak szép emlékei lehetnek a nápolyiakról, ugyanis idén tavasszal az Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján kezdőként lépett pályára ellenük, gólpasszt adott, és utána lett kirobbanthatatlan a salzburgi csapatból.
A Salzburg a hétvégén a Sturm Graz otthonában elért 1-1-es döntetlennel, míg a Napoli a saját közönsége előtt aratott, a Verona elleni 2-0-s sikerrel készült fel a BL-találkozóra, amely az idén már a harmadik összecsapás lesz a felek között: tavasszal ugyanis az Európa-liga előző kiírásának a nyolcaddöntőjében játszottak egymással. Márciusban Nápolyban 3-0-s hazai győzelem született, a visszavágón pedig hiába nyert 3-1-re a Salzburg, összesítésben 4-3-mal az olasz együttes jutott tovább.
Az F csoportban a két kör után élen álló Dortmund látogat az egypontos, és így egyelőre csak harmadik Internazionaléhoz, miközben az FC Barcelona a Slavia Praha vendége lesz. Mind a német, mind pedig a katalán csapat nagy lépést tehet a továbbjutás felé egy győzelemmel, de ebben a tekintetben minden bizonnyal a Borussiának lesz nehezebb dolga.
Az Inter március 31. óta csupán egyszer, október 6-án veszített tétmérkőzést saját közönsége előtt, akkor az olasz bajnok Juventus nyert 2-1-re a San Siróban. A Dortmundnak ugyanakkor ebben az idényben nem megy rosszul idegenben, minden versenysorozatot figyelembe véve ugyanis április eleje óta csak egyszer kapott ki, augusztus végén a Bundesliga-újonc Union Berlintől.
Az FC Barcelona a legerősebb összeállításában játszik a cseh Slavia Praha otthonában. A katalán csapat a hétvégén háromgólos győzelmet aratott az Eiber otthonában. Ez volt az első olyan meccs, amelyen Luis Suárez, Antoine Griezmann és Lionel Messi is gólt szerzett.
A Barca kezdője: Ter Stegen - Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba - Busquets, De Jong, Arthur - Messi, Suárez, Griezmann.
Mármint ez a Tobi nevű srác a Barca kapusának, Marc-André Ter Stegennek a mezét:
A 3. perc végén vezet a Barcelon a Slavia otthonában. A csehek nem tudták kihozni a labdát, az argentin pedig Arthur passzát hét méterről könnyedén passzolta a csehek kapujába.
A Liverpool már a második percben megszerezte a vezetést a Genk otthonában. A kezdőbe bekerülő Oxlade-Chamberlain 22 méterről bombázott a jobb alsó sarokba.
A Benfica a 4. percben megszerezte a vezetést a Lyon ellen. Franco Cervi átadása után Rafa Silva lőtt 11 méterről a jobb alsó sarokba.
Messi - szerintünk - elkezdte a gólgyártást:
Olayinka húzta meg a jobb szélt, középre adott labdáját éppen csak lelopták Stanciu lábáról.
Az Ajax–Chelsea (0-1) találkozón ezért érvénytelenítették Quincy Promes első félidei gólját:
A norvég Erling Braut Haaland lőtt gólt - akinek eddig 4 lövésből négy gólja volt a BL-ben -, azonban a francia Clement Turpin játékvezető a videobíró segítségével les miatt érvénytelenítette a találatot.
A Borussia Dortmund egyelőre többet birtokolja a labdát a san Siróban, de helyzetet még nem tudott kialakítani.
A 17. percben a belga Dries Mertens került helyzetbe, és éles szögből, elemi erővel kilőtte a rövid felső sarkot.
Óriásit védett ugyanis a Barca kapusa a 21. percben: gyönyörű cseh támadás végén középről, hét méterről jött a labda, a német kapus pedig elvetődve lábbal védett.
Az argentin Lautaro Martínez kapott remek bejátszást a védők mögé, mellel levette a labdát, majd egy pattanás után a bal alsó sarokba lőtt.
Dries Mertens megszerezte 115. gólját a Napoli mezében, ezzel utolérte a klub örökranglistájának második helyezettjét, Diego Maradonát. Már csak Marek Hamsík van előtte.
Mutatjuk hogy történt:
Fél perccel Messi lehetősége után Suárez ugrott ki egy indítással, jött Kolar kapus, de addig csetlett-botlott a labdával, hogy kis híján helyzet lett belőle.
Firmino találta meg rabonával Sadio Manét:
A Barca védőjét rugdásták a középpályán, addig amíg a harmadik "találat" után ki nem osztott egy "mellporost" (by Nagy László).
A 33. percben a gólszerző Lautaro Martínez robbant be egy jobboldali beadásra, a mögötte futó Manuel Akanji pedig óriásit taszajtott rajta. A játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot, és valami érthetetlen oknál fogva a videobíró sem segítette ki.
Olayinka passzolt hibátlanaul Masopust lábára, de középről ajtó-ablak helyzetből leadott lövését könnyen fogta Ter Stegen.
Érik a Slavia-gól: Olayinka óriási lövését tolta ki a léc alól a német kapus. (Ilyenkor szokott jönni a Barca-gól.)
Suárez lépett ki ziccerben, de úgy toporgott, hogy rossz volt nézni, le is passzolta Griezmannak, aki lövés helyett Messit választotta, aki szintén nem lőtt, a végén aztán De Jong tüzelt, de Kolar védett.
A Salzburg dél-koreai csatár, Hee-Chan Hwang adott egy óriási kötényt Kevin Malcuitnak, a Napoli védője pedig csak lerántani tudta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amit a norvég szupertini, Erling Braut Haaland értékesített.
Szinte minden játéknapra jut, de nem lehet megunni: az agentin klasszis az első a BL történetében, aki 15 egymást követő idényben tudott legalbáb egy gólt szerezni:
Az első félidő hosszabbításában az angol válogatott Jadon Sancho került ziccerbe, hat méterről megcélozta a jobb alsó sarkot, azonban Samir Handanovic kapus leért a labdára, és bravúrral védett.
E csoport: Salzburg–Napoli 1-1, Genk–Liverpool 0-1
F csoport: Inter–Dortmund 1-0, Slavia Praha–Barcelona 0-1
G csoport: Benfica–Lyon 1-0
H csoport: Lille–Valencia 0-0
Marc-Andre ter Stegen, a Barcelona kapusa a Bajnokok Ligája idei szezonjában 13 lövésből 12-t védett, ami 92,3%-os mutatót. Nem véletlenül követelik egyre többen a német válogatott kapujába.
Erling Haaland a BL történetének második húsz éven aluli játékosa, aki első három meccsén egyaránt gólt tud szerezni. Rajta kívül ezt csak Karim Benzema mondhatja el magáról:
A második félidő első négy percében három helyzete is volt a Slaviának, és az utolsót már ki is használták: egy labdaszerzés után Masopust passzát Jan Boril vágta a Barca kapujába.
A magyar válogatott középpályás egyelőre a Salzburg kispadján a Napoli elleni meccsen.
Most Stanciu lőtt centikkel mellé. A csehek félpályáig feltolták a védekezésüket, és elkezdtek letámadni.
Óriási mázlival méghozzá! Messi szabadrúgását Suárez csípi el az alapvonalon, belepiszkál és Olayinka kezéről a Slavia kapujába perdül a labda.
A címvédő Oxlade-Chamberlain második góljával duplázta meg az előnyét a Genk otthonában.
A 63. percben az orosz Gyenyisz Cserisev kapott remek átadást a francia Kevin Gameirotól, átvette, majd 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.
A Slavia gólszerzője, Boril kapott sárgát, miután hasba könyökölte Messit.
Persze Messi kellett hozzá... az argentin szépen cselezte át magát a hazai térfélen, egy kényszerítő után ő lőhetett, de csak szöglet lett belőle.
Szinte észrevehetetlen volt a francia, aki helyett jön egy másik francai, Ousamane Dembélé.
A 64. percben Malcuit középre tett labdájára Mertens érkezett a második hullámban, és 11 méterről a léc alá bombázott.
Messi adott tökéletes labdát az uruguayinak, aki tíz méterről a kapu mellé gurított.
A 70. percben a holland Memphis Depay érkezett a hosszú oldalon egy beadásra, és estében a bal alsó sarokba lőtt.
Jordi Alba passzát - igaz, hogy gyors és pattogós volt a labda - találta el borzasztóan rosszul az öt és felesen belül.
A 75. percben egy balról belőtt labda Sancho elé került, az angol támadó lövését pedig a gólvonalról rúgták ki a kapuba betömörülő védők.
Haaland másodszor is kiegyenlítette Mertens vezető gólját.
Az olaszok harmadik gólját Lorenzo Insigne lőtte két perccel az osztrákok egyenlítése után.
A liverpool már 3-0-ra vezet a szenegáli csatár góljával a Genk otthonában.
Hummels borította fel Esposítót.
Lautaro Martínez lövését könnyedén védte Bürki.
Egy prágai labdavesztés után a csereként beálló Dembélé indult meg a saját térfeléről, egész a Slavia kapujáig futott, majd lövés helyett lekészítette a labdát Suáreznek, de az uruguayi támadó lövésébe beleléptek.
Martínez került ziccerbe, a lövésébe viszont Hummels belelépett, így Bürki fogni tudta a labdát.
A portugál csapat a 86. percben másodszor is megszerezte a vezetést a Lyon ellen.
Mintha hokimeccset néznénk, fél percenként vetődik bele egy-egy Barca-játékos a Slavia-lövésekbe.
Mohamed Szalah is betalált.
Az a bizonyos kihagyott helyzet korábbról:
A 89. percben Inter–Dortmund 2-0.
A Slavia kapusa bravúrral tolta ki Messi tizenhatosról leadott lövését.
A Barca portugálja csak bicegni tud, viszont muszáj lesz pályán maradnia a hosszabbítás 5 percében.
A 86. percben a Lyon kapusa rossz helyre dobta ki a labdát, a gyorsan eszmélő Pizzi pedig 35 méterről, kapásból az üres kapuba lőtt.
A 88. percben Odey belőtte a Genk becsületgólját a Liverpool ellen.
Nincs most középpálya Prágában, csak a két kapu előtt folyik szinte a játék.
Megérdemelte volna a Slavia az egyenlítő gólt, de nem volt szerencséjük, pedig az övék volt az utolsó lövés. Nem a jobban játszó csapat nyert. Slavia Praha–Barcelona 1-2.
E csoport: Genk–Liverpool 1-4, Salzburg–Napoli 2-3
F csoport: Inter–Dortmund 2-0, Slavia Praha–Barcelona 1-2
G csoport: RB Leipzig–Zenit 2-1, Benfica–Lyon 2-1
H csoport: Ajax–Chelsea 0-1, Lille–Valencia 1-1
Mára búcsúzunk, de holnap este a CSZKA Moszkva–Ferencváros Európa-liga élő követésével újra itt vagyunk. Tartsanak velünk akkor is!