Cikkünk folyamatosan frissül
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Szoboszlai Dominikkal a soraiban felálló Red Bull Salzburg az Atlético Madrid vendége lesz, míg az első fordulóban a Sahtar Donyeck ellen hazai pályán vereséget szenvedő Real Madrid a Borussia Mönchengladbach otthonában javíthat. A két angol nagycsapat közül a Liverpool dolga tűnik könnyebbnek a dán Midtjylland ellen, de a Manchester City marseille-i pontvesztése is meglepetés lenne. Kövesse velünk a 21 órakor kezdődő hat találkozót!
21:15
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Lássuk akkor a keddi menetrendet!

A 21 órakor kezdődő mérkőzések:
Atlético Madrid-Salzburg
Mönchengladbach-Real Madrid
Porto-Olimpiakosz
Marseille-Mancester City
Atalanta-Ajax
Liverpool-Mydjylland

21:19
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai Dominik a kezdőben

A Salzburg kezdőjében helyet kapott Szoboszlai Dominik is.

Az osztrák csapat az első körben 2-2-t játszott a Lokomotív Moszkvával, míg az Atlético 4-0-ra kapott ki a Bayern Münchentől.

21:31
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

26-ból 1

Elképesztő statisztikával rendelkezik az Atlético Madrid. A hazai pályán lejátszott nemzetközi kupameccsei közül az utolsó 26 találkozóból 25-öt megnyert és 1-et vesztett el. Ebből is érezhető, hogy milyen nehéz dolga lesz a Salzburgnak.

21:57
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Véget értek a korai meccsek

Nem mondanánk, hogy ez tűnt a papírformának a 18.55-ös meccsek kezdése előtt:

22:00
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Diego Costa továbbra is sérült

Ahogy Saul Niguez és Jiménez is, de utóbbi már leülhetett az Atlético kispadjára.

22:01
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Győzelmi kényszerben a Real Madrid

A spanyolok az első körben hazaipályán 3-2-re kikaptak a Donyecktől. Soha nem fordult még a BL-ben elő, hogy a Real az első két meccsét elveszítse.

22:02
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Jürgen Klopp váratlant húzott

A Liverpool–Midtjylland mérkőzésen a támadósor mindhárom ásza, azaz Mohamed Szalah, Sadio Mané és Roberto Firmino is kispadon kezd:

22:03
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Guardiola viszont nem spórolt

Ennél erősebb kezdőt alig-alig tudna kiállítani a Manchester City vezetőedzője.

22:04
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Kisebb Atlético-helyzet

Egy hazai szöglet után Savic előbb kézzel ért a labdához, majd mezt húzott az öt és felesen, így szabadrúgással jöhetett a Salzburg.

22:06
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

300 néző a Borussia Parkban

Ennyi nézőt engedtek be a Real Madrid vendégjátékára Németországban.

22:06
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A Salzburg is lövéssel jelentkezett

Szoboszlai visszagurított szöglete után Ulmer lőtt kapura, de a labda jócskán elkerülte Oblak kapuját.

22:09
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nincs nagy iram a Real meccsén

És egyelőre helyzet sincs egyik oldalon sem.

22:10
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Többet van a labda a Salzburgnál

Szoboszlai sorra ívelheti be a szabadrúgásokat, de különösebb veszély még egyikből sem alakult ki az Atlético kapuja előtt.

22:11
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Sehol egy árva gól

Tíz perc telt el a 21 órakor kezdődő 6 meccsből, de gól még sehol sem esett.

22:11
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ez komoly helyzet lehetett volna

Ha a labdaszerzést követően Ulmer nem cipeli annyit a labdát, hanem a mellett futó valamelyik csapattársához passzol. Így viszont a tizenhatoson belül utolérték és szerelték a hazai védők.

22:12
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Itt az első gól - vezet a Porto

Vieria góljával a portugál csapat 1-0-ra vezet az Olimpiakosz ellen.

22:13
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Megvan az esti meccsek első gólja

Fabio Vieira 11. percben lőtt góljával az FC Porto vezet az Olimpiakosz ellen.

22:13
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Az első sárga lap a Wandában

A Salzburg védője, Ramalho kapja egy korábbi szabálytalanságért.

22:15
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Itt a Porto vezető gólja

22:15
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Centiken múlt, hogy meglegyen a BL-szezon gólja!

Savic ívelt beadása után Joao Felix ollózta a labdát a felső lécre háttal a kapunak. Gyönyörű mozdulat volt!

22:16
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nem szaggatja az istrángot

Sem a Real sem a Mönchengladbach. Enyhe spanyol fölény negyedóra után.

22:17
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Helyzet helyzetet követ

Most egy szöglet után Luis Suárez lőtt kapásból kapura, nem sokkal vétette el a jobb alsót.

22:20
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Torres góljával előnyben a City

A Marseille ellen vezet a Manchester City

22:20
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Oblak első védése

Szoboszlai játszotta meg középen Berishát, aki kb. 20 méterről lőhetett, de Oblak kényelmesen eldőlve, biztosan védte a lövést.

22:22
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ezzel a góllal vezet a City Marseille-ben

22:22
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Íme Joao Félix gyönyörű mozdulata!

22:23
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nyom a Real

De egyelőre különösebb eredmény nélkül. Pedig már túl vagyunk az első féldiő felén.

22:24
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Veszély a salzburgi kapu előtt

Wöber rúgta föl egy sárgáért cserébe Joao Félixet, a kapuval szemben, 19 méterről rúghat szabadot az Atlético.

22:26
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szöglet lett belőle

Herrera jól rúgta, de a felugró sorfalról végül szögletre ment a labda.

22:28
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A Salzburg még veretlen a szezonban

Az osztrák bajnoknak 12 győzelem mellett csak a Lokomotiv Moszkva elleni 2-2-es döntetlen a csoportkör első fordulójában "csúfítja" a hibátlan mérleget.

22:28
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nem sok gól eddig

Mindössze kettő, fél óra alatt, 6 meccsen. Azokat meg már megmutattuk.

22:29
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nagy veszteség éri a Salzburgot

Az osztrákok remek formában lévő csatára, a bajnokságban hat gólnál járó Patson Dakát lehet, hogy le kell cserélni.

22:29
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nagy Kroos-lövés

Az első nagy helyzete a Realnak a Gladbach ellen, de a német csapat kapusa védett.

22:31
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Vezet az Atlético Madrid!

Egy nagyon szép és gyors támadás végén jut el a labda Marcos Llorentéhez, aki nem állítgat, hanem 17 méterről laposan a salzburgi kapuba lő - 1-0.

22:31
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ajax-előny Bergamóban

Csak írni kellett, hogy hol vannak a gólok: az Ajax Tadic tizenegyesével vezet az Atalanta ellen.

22:31
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Dakát le kellett támogatni

A zambiai csatár helyét a mali támadó, Koita veszi át a pályán.

22:33
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nagy bajban a Real

A semmiből szerezte meg a vezetést a Mönchengladbach!

22:34
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Majdnem ott a második Atléti-gól

Joao Félix kényszerítőzött Correával, a visszakapott labdát pedig egyből rúgta, Stankovicról kipattant, és majdnem a salzburgi kapuba pördült a labda.

22:34
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ez az Ajax vezető gólja az Atalanta ellen

22:35
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

És egy újabb nagy spanyol helyzet

Marcos Llorente kap jó labdát, Ramalho beragad, így nincs lesz, de a spanyol csatár 12 méterről a kapu mellé perdít.

22:35
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szabályos a Gladbach gólja

Jó hosszan videózták.

22:36
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ezzel a góllal vezet az Atlético

22:37
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ezzel a góllal vezet a Gladbach

22:38
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Most a helyén volt Stankovic

Suárez lőtt nyolc méterről, de a kissé megpattanó labdát lábbal hárítani tudta az osztrák kapus.

22:39
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Újabb Ajax-gól

A holland csapat már 2-0-ra vezet az Atalanta ellen idegenben.

22:40
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ez nem a múlt heti Atlético-védelem

A Münchenben négy gólt kapó madridi védelem most szinte lövőhelyzetig jutni sem engedi a Salzburgot. 

22:42
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai egyenlít!

Az első igazán komoly helyzetből egyenlítenek az osztrákok: Szoboszlai a tizenhatos jobb oldalán kapott remek labdát, és óriási erővel bombázott Oblak kapujába - 1-1!

22:44
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

5 gól, 7 gólpassz eddig a szezonban

Ez Szoboszlai mérlege a 2020-2021-es idényben. És ebből az ötből hármat a Bajnokok Ligájában rúgott a magyar válogatott támadó!

22:45
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Az Ajax második gólja

22:45
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Íme Szoboszlai egyenlítő gólja!

22:54
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Így állnak a meccsek 45 perc után

23:03
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Érdekességek félidőben

A Real Madrid vesztésre áll a 'Gladbach otthonában márpedig utóbbi tíz BL-meccséből egy döntetlen mellett kilencet elveszített, amikor a szünetben hátrányban volt.

Utoljára 51 hazai meccsel ezelőtt, 2018 októberében egy Manchester City elleni bajnokin fordult elő, hogy a Liverpool a kaput sem találta el az első félidőben. Most a Midtjylland ellen ismételtek.

És Mario Balotelli 2011-es bravúrja után Ferrán Torres lett a második City-játékos, aki első két BL-meccsén egyaránt a kapuba talált.

23:06
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a második félidő Madridban

1-1-ről jöhet a folytatás az Atlético Madrid–Red Bull Salzburg mérkőzésen.

23:07
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai a legeredményesebb magyar

A BL-sorozatban már három gólnál tart. Ennyit egyetlen más magyar játékos sem szerzett még.

23:07
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Vezet a Salzburg!

Ulmer húzta meg a bal oldalon, remekül adott középre, Oblak is lemaradt a labdáról, nem úgy Berisha, aki becsúszva lőtt kapura, Felipe már csak beljebb tudta rúgni a labdát - 1-2!

23:09
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Mutatjuk a Salzburg vezető gólját!

23:10
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

1-6

Ez jelenleg a félelmetesnek mondott Atlético gólkülönbsége a BL-ben.

23:11
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Hosszú sorozatot szakíthatna meg a Salzburg

Az Atlético utoljára még tavaly decemberben a Barcelonától kapott ki a Wanda Metropolitanóban, azóta 16 hazai meccsén egyaránt veretlen maradt. 

23:11
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Kisebb meglepetés

Hogy a dán Mydtjylland, amely az első körben hazai pályán kapott egy négyest az Atalantától, most 0-0-ra áll a Liverpool ellen az Anfielden.

23:12
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szépített az Atalanta az Ajax ellen

2-1-re vezetnek a hollandok.

23:12
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

De máris egyenlít az Atlético Madrid!

Nagyon szép támadás végén Joao Félix és Correa játszott össze, a végén pedig a fiatal portugál egyenlített ki - 2-2. 

23:13
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Veszélyben lehet Zidane állása?

Ha a Real kikap a Mönchengladbachtól, könnyen kirúghatják a francia edzőt.

23:13
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Eddig tartott a dán hősköltmény

Már a Liverpool vezet Jota góljával 1-0-ra a Mydtjylland ellen.

23:13
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Már megint Joao Félix

Ezúttal Trippier beadására robbant rá fejjel a portugál, de ezúttal fölé ment a labda.

23:15
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Az Atlético egyenlítő gólja

23:16
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Oblaknak kellett bravúrral védenie

Wöber lőtt a 16-osról, Koita belekapott a labdába, ami így irányt változtatott, azonban Oblak nem kis bravúrral szögletre tudta tolni a labdát.

23:16
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Óriási bajban a Real

Thuram második góljával Mönchengaldbach-Real Madrid 2-0

23:19
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A Gladbach második gólja a Real ellen

23:19
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Salzburgi helyzet, nem is kicsi!

Szoboszlai játszotta meg remekül Mweput, aki elől az utols pillanatban mentett szögletre Szavics.

23:20
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Egyenlített az Atalanta

Zapata góljával már 2-2 az Ajax elleni meccsen. A hollandok 2-0-ra vezettek.

23:21
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Megint fölényben játszik az Atlético

A spanyolok már 16 lövést eresztettek meg a salzburgi kapu irányába, most éppen egy percen belül Joao Félix és Renan Lodi is próbálkozott.

23:23
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Újabb kényszerű salzburgi csere

A középső védő, Maximilian Wöber nem tudja folytatni, Onguéné érkezik a helyére. De lemegy Junuzovic is, az osztrák támadó helyét a ghánai Ashimeru veszi át.

23:24
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Spanyol sárga lap

Marcos Llorente kapta a 64. percben, miután állon vágta Mweput.

23:25
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

És egy lap a salzburgi kisapdnak

Az edző stáb egyik tagja kapott sárga lapot túlzott reklamálásért.

23:26
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ez a helyzet

A 70. perc közelében valamennyi meccs. A Real Madrid 2-0-ás hátrányban van a Mönchengladbach ellen. Az Atlético-Salzburg és az Atalanta-Ajax 2-2-re áll. A Porto az Olimpiakosz, a LIverpool a Mydtjylland ellen, a Manchester City a Marseille ellen vezet 1-0-ra. 

23:30
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai mindenhol ott van

A 68. percben még a saját térfelén szerzett labdát, majd két perccel később már adott remek passzt Kristensennek az Atléti tizenhatosán belül, de a dán lövését blokkolták.

23:32
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Rettenetes Real

Egyszerűen semmit nem tudnak kezdeni a spanyolok a magabiztosan játszó németekkel. Negyedóra alatt kellene valami csodát tenniük, de ennek egyelőre nyoma sincs.

23:32
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Suárez egyelőre nem villog

Az uruguayi csatár most éppen gyenge lövésel jelentkezett, a felperdülő labdát könnyedén szedte össze Stankovic.

23:34
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A City már 2-0-ra vezet

Ezzel minden bizonnyal megnyeri a Marseille elleni mérkőzését idegenben az angol csapat.

23:34
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ismét a salzburgi pillanatait láttuk

Előbb Kristensen visszalőtt labdájáról maradt le nem sokkal Szoboszlai, majd kétszer is labdát szerzett a Salzburg a spanyol tizenhatos előterében, amiből lövésig is eljutott.

23:37
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Szoboszlai akcióban

A magyar támadó a tizenhatos bal oldalán harcolt ki szabálytalanságot. Számára ez bizony lövőhelyzet lesz.

23:39
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nem volt rossz, de igazán jó sem

Az erős, de megpattanó lövés senkinek nem volt jó a középen tömörülők között.

23:40
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A City pontot tett a meccs végére

Mert már 3-0-ra vezetnek az angolok Marseille-ben.

23:40
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Percek óta várakoznak a vonal mellett a madridi cserék

Hárman - Hermoso, Lemar és Torriera - lassan 10 perce, azaz a 70. perc óta toporog az oldalvonal mellett.

23:41
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Most jöhet a hármas Atlético-csere

Lodi - Hermoso, Herrera - Torreira és Suárez - Lemar cseréket hajtott végre Diego Simeone.

23:43
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Nem az uruguayi meccse volt

Ez volt az Atlético első olyan meccse az idényben, amikor a csapat szerzett gólt, Luis Suárez azonban nem. Sőt, most még helyzetbe sem igazán került az uruguayi klasszis.

23:43
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Hajrá a meccseken

A Real Madrid iszonyatos bajban, 2-0-ra vezet ellene a Gladbach. A City mindent eldöntött, mert 3-0 a javára a Marseille ellen. Az Atalanta-Ajax és az Atlético-Salzburg meccsek 2-2-re állnak. A Porto és a Liverpool egyaránt vezet az Olimpiakosz (2-0) és a Mydtjylland (1-0) ellen.

23:44
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ilyet is ritkán látni: a csere cseréje

Az első félidőben Patson Daka helyére becserélt Koita nem tudja a játékot, így Okafor érkezik a helyére a 84. percben. Nincs több cserelehetősége a Salzburgnak.

23:44
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

A Fradinak több pontja lehet mint a Realnak

Ha szerdán az FTC legalább döntetlent ér el a Kijev ellen, akkor több pontja lehet, mint most a Realnak van.

23:45
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Késői gól?

Benzema szépít a Gladbach ellen, de még mindig 2-1 a németeknek.

23:45
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

85. perc: ismét vezet az Atlético Madrid

Nem tudott felszabadítani egy szöglet után az osztrákok védelme, a labda pedig eljutott Joao Félixhez, a fiatal portugál pedig hét méterről nem hibázott. A bal kapufa mellett álló Szoboszlai nem tudott menteni.

23:48
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ez a Real Madrid gólja

23:49
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Újabb sérülés a Salzburgnál?

Nem. Mohamed Camara maradt lent egy ütközés után, jött az orvosi stáb, lekísérték a szenegálit, aki másodpercekkel később vissza is tért.

23:50
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Négy perc lesz a ráadás

Ennyi ideje van a Salzburgnak, hogy egyenlíteni tudjon.

23:50
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Még egy Liverpool-gól

Ezzel már 2-0 az angoloknak a dán bajnok Mydtjylland ellen.

23:51
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Egyenlített a Real Madrid!

A 92. percben Casemiro góljával. 2-2. Ezt benézte a Gladbach.

23:52
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ki- és letámad a Salzburg

Látszik, hogy az osztrákok minden megtesznek a harmadik gólért. Amiben persze benne van, hogy ők kapják meg a negyediket.

23:53
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Végeredmények

Marseille-Manchester City 0-3
Liverpool-Mydtjylland 2-0
Porto-Olimpiakosz 2-0
Mönchengladbach-Real Madrid 2-2
Atalanta-Ajax 2-2
Atlético-Salzburg 3-2

23:54
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Itt a vége, kikapott a Red Bull Salzburg.

Hiába lőtt nagyon szép gólt Szoboszlai Dominik, az Atlético Madrid a kétgólos Joao Félix vezérletével megérdemelten győzött 3-2-re.

23:57
2020. október 27.
Vágólapra másolva!

Ne menjenek messzire

Hamarosan hosszabb összefoglalóval jelentkezünk a mai nap mérkőzéseiről.