Vágólapra másolva!
A jövő heti, franciaországi divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott magabiztos győzelmet aratott Horvátország ellen Zalaegerszegen.

Eredmény:
Magyarország - Horvátország 4-2 (0-0, 3-0, 1-2) (videoösszefoglaló)
gól:
Ladányi (23.), Palkovics (27.), Vas M. (39., 41.), illetve Grozaj (52.), Brumercik (60.)

A magyar együttes már a kezdetektől irányította a játékot, az egy osztállyal lejjebb szereplő rivális meglehetősen kevés alkalommal tesztelte Szuper Leventét. Az első részben ugyan még elmaradt a hazai gól, mert a horvát kapus a szerencsével sem állt hadilábon, de a folytatásban már "nem volt pardon". Előbb Ladányi Balázs kettős emberelőnyben talált be, majd kisvártatva Palkovics Krisztián is eredményes volt. Közvetlenül a második szünet előtt Vas Márton növelte a különbséget.

A pihenő alatt az egykori kapitány, Kercsó Árpád fiatal tanítványai tartottak bemutatót, és a gyerekek annyira élvezték a játékot, hogy közel negyedórával tovább maradtak a jégen. A zárójátékrészben - amikor is Szuper helyett Budai Krisztián állt a kapuba - Vas ott folytatta, ahol korábban abbahagyta: gólt ütött, mégpedig létszámfölényben. A biztos vezetés tudatában a magyarok egy kicsit kiengedtek, és a horvátok végül két emberelőnyös találattal zárták az összecsapást.

Pat Cortina szövetségi kapitány később hirdeti ki a hétfőtől vasárnapig tartó, amiens-i vb-re szombaton elutazó csapatot.