Vágólapra másolva!
Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi válogatott a XVIII. kosárlabdagála keretében kezdi meg idei programját, a március 14-én sorra kerülő eseménynek a budapesti Sportmax Hegyvidék ad otthont.

"Örülünk, hogy ismét összecsaphatunk az NB I legjobb idegenlégiósaival, folyamatosan fiatalodó csapatunknak rendkívül fontos ez az erőpróba" - mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Mészáros Lajos szakmai igazgató. "Itt lesz a tavalyi év legjobbjává választott Lóránt Péter és a csapatkapitány Németh István is, még ha előbbi spanyol klubkötelezettségei, utóbbi pedig elhúzódó sérülése miatt nem is léphet pályára. A jelenleg aktuális 16-os keretből 12-en kerülnek majd be az együttesbe, de a névsor még változhat."

Sterbenz Tamás, a szövetség főtitkára a sportági fesztivál három éve bevezetett új rendszerét méltatta: "A Kelet-Nyugat találkozók helyett sokkal célszerűbb ez az elképzelés, mert régóta problémát jelent a válogatott összehozása. Tavaly a nyíregyházi gála is sikeres volt, ám kiemelten fontosak a fővárosi meccsek, mivel Budapestnek ismét nincs élvonalbeli férficsapata, és az őszi Hepp Ferenc-emléknap bizonyította, hogy itt is lenne igény a színvonalas kosárlabdára."

Kucsera József főszervező hozzátette, hogy az idegenlégiósok névsorát már feltették a rendezvény, a szövetség és az önkormányzat honlapjára, és a 45 külföldiből a szurkolók szavazata alapján alakul ki a 12 fős csapat. A "vendégek" kispadján az NB I-ben veretlenül éllovas ZTE képviseletében Völgyi Péter vezetőedző és Patonay Imre szakmai igazgató ül majd. A programból idén sem marad ki a zsákoló- és a tripladobó verseny, illetve a kerekesszékes bemutató.

Az Orange Ways-kosárgála belépői 500-1500 forintos áron egy hét múlva kerülnek forgalomba.