Jó a sorsolásunk a vízilabda Világligában

Benedek Tibor, vízilabda
Kazany, 2015. július 31. Benedek Tibor szövetségi kapitány a Magyarország - Argentína férfi vízilabda csoportmérkőzésen a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. július 31-én. A csoportelsőséget már korábban megszerző magyar válogatott 21-4-re győzött és bejutott a negyeddöntőbe. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott Görögországgal, Romániával és Grúziával került egy csoportba a 2015/16-os világliga selejtezőjében.

A nemzetközi szövetség, a FINA által elkészített csoportbeosztást a hazai sportági szövetség honlapja ismertette, megszólaltatva egyúttal Benedek Tibor szövetségi kapitányt, aki szerint lehetett volna erősebb is a csoport.

"Magunkkal kell foglalkozni, a saját játékunk megerősítésén, a csapat építésén kell dolgoznunk - jelentette ki a szakvezető, akinek irányításával a nyári kazanyi vb-n hatodik lett az orosz városba címvédőként érkezett csapat.

A vb nem sikerült jól Forrás: MTI/Kovács Anikó

Hozzátette, az jól jön, hogy az első körben a Kazanyban világbajnoki bronzérmet szerzett görögök elleni decemberi mérkőzés lesz időben legközelebb a jövő év eleji belgrádi Európa-bajnoksághoz. "Szokás szerint körülbelül egy héttel az első meccs előtt hirdetem majd ki az első keretet" - mondta Benedek Tibor.

A Világliga-selejtezők csoportjai:
A csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Románia, Grúzia
B csoport: Szerbia, Montenegró, Spanyolország, Franciaország
C csoport: Horvátország, Olaszország, Oroszország, Törökország

A magyarok programja

október 20.:
Magyarország-Grúzia
Románia-Görögország
november 17.:
Magyarország-Románia
Görögország-Grúzia
december 1.:
Görögország-Magyarország
Grúzia-Románia
2016. február 16.:
Grúzia-Magyarország
Görögország-Románia
április 26.:
Románia-Magyarország
Grúzia-Görögország
május 10.:
Magyarország-Görögország
Románia-Grúzia
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!