Kicsit olyan érzése volt az embernek magyarként az oroszországi hokivébé elején, mint amikor a kisgyerek lemegy a nagyfiúk közé a játszótérre, viszi magával a labdáját, és abban reménykedik, hogy a többiek beveszik maguk közé, miközben a nagyok arcára nagyjából az van ráírva, hogy „hát ez meg mit akar itt?”.
Nem csoda, hogy némileg kívülállónak tűnt a magyar csapat a többiek számára, hiszen ezen a játszótéren, az A csoportban 2009 óta nem jártunk, de aztán elég volt két meccs, a Szlovákia és a Kanada elleni, hogy a csapat és a szurkolótábor is letegye a névjegyét.
Szó sem volt arról, hogy a kapuja elé sündisznóállásba húzódó kiscsapat lennénk, amely harmadonként két-három ellencsapást próbál végigvinni, hanem vállaltuk a bátor játékot, és hosszabb-rövidebb ideig mindkét csapat ellen dominálni tudtunk.
„Nagyobb különbségre számítottam előzetesen, azt hittem, sokkal erősebbek lesznek az ellenfelek. A vébé legnagyobb pozitívuma számunkra, hogy nem vagyunk messze tőlük, fel tudjuk venni a versenyt olyan csapatokkal, amelyek évek óta az elit tagjai. A világ legjobb játékosai ellen játszottunk, és látszott, hogy
ha sok kisember egy irányba húz, akkor nagy dolgokra képesek.
Úgy mentünk ki, hogy meccset szeretnénk nyerni, ez sikerült, és a bennmaradáshoz is elég közel álltunk, egy kis szerencsénk azért lehetett volna. El kell fogadni, hogy nekünk is be kell járnunk az osztrákok, kazahok, szlovénok útját, akik föl-le ingáznak az A csoport és a divízió I között, ezt a lépcsőfokot nem nagyon lehet kihagyni” – mondta az Origónak Bartalis István, aki a magyar válogatott pontkirálya lett a vébén egy góljával és négy gólpasszával.
A 25 éves fehérvári csatár érezte, ahogy a csapat fokozatosan kivívta a tiszteletet a pályán, és azon kívül is. „A végén már köszöntek is nekünk” – mondta a hokis csarnoknál szolgálatot teljesítő őrökről. Az ellenfelek pedig a jégen jelezték a nem mindig szalonképes beszólásokkal, hogy nem tetszik nekik, amit a magyarok művelnek – ez pedig szintén felér egy elismeréssel.
Érdekes volt olvasni, hogy megosztotta a válogatott szereplése az embereket: a vereségek után a csapat tartását és harcosságát méltatók mellett mindig voltak, akik az írták-mondták, hogy semmi keresnivalónk a legjobbak között, és úgyis kiesünk. Pedig külföldön abszolút pozitív volt az összkép, a rivális szövetségi kapitányok rendre dicsérték a magyarokat, úgyhogy azt mondhatjuk, jogosan kapta meg a válogatott a legszenvedélyesebb csapatnak járó plakettet.
A szurkolók már az első napokban elvarázsoltak a svédeket és a kanadaiakat: a világ nagy hokinemzetei rácsodálkoztak arra, hogy itt egy kis ország csapata, híres játékos nélkül, viszont egy elképesztően hangos és lelkes közönséggel a háta mögött, amely a vereségek után is elénekli a himnuszt.
Márpedig a hétből hat meccs vereséggel zárult, de hiányérzetünk talán csak a franciák és az amerikaiak elleni játék miatt lehet, a játékosok nem is tagadták, hogy mindkét esetben több volt bennük. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a finnek és a németek elleni teljesítmény, és persze a fehéroroszok elleni 5-2, 77 év után az első győzelmünk a legjobbak között.
Bartalis azt mondta, ő már a szlovákok elleni meccsnek is úgy ment neki az első fordulóban, hogy érzett esélyt egy meglepetésre, ezért nehezen viselte, hogy sokáig késett az igazi sikerélmény.
„Még nem vagyunk képesek arra, hogy hétből hét mérkőzést úgy játsszunk le, mint a finnek ellen. Minél több hasonló színvonalú meccset kell játszanunk, és akkor egy meccsen belül nem lesz akkora hullámzás: a finnek ellen nagyon jók voltunk, az amerikaiak ellen nem ment, de aztán a fehéroroszok ellen megint a topon voltunk.
Még nem vagyunk elég kiegyensúlyozottak,
és ha leeresztünk, akkor túl mélyre süllyedünk. Leginkább ebben vagyunk még elmaradva a nagyoktól. Ne legyen elég, ha három gólt tud csak ütni nekünk a világbajnokság egyik favoritja” – magyarázta Bartalis.
Rossz volt nézni a lelátóról
A csoportkör utolsó játéknapján még alakulhatott volna úgy, hogy a magyar válogatott benn marad, de ehhez a franciáknak nyerniük kellett volna a fehéroroszok ellen. A meccs közben mutatták a magyar játékosokat, akik a fejüket fogták, amikor Fleury 1-0-s fehérorosz vezetésnél hatalmas ziccerben hibázott. "Szinte üres volt a kapu, nagyon idegesítő volt tehetetlenül nézni a lelátón" – emlékezett vissza Bartalis.A fehéroroszok elleni bravúr még sokáig etalonnak számít majd, ugyanúgy, ahogy az ukránok elleni 2008-as, feljutást érő siker, a 2002-es, norvégok elleni meglepetés. A tavaly és tavalyelőtt is negyeddöntős (!) fehéroroszok ellen mindent összeállt: pazar kapusteljesítmény, önfeláldozó védekezés és hatékony helyzetkihasználás. Ha csak a helyzetkihasználást sikerült volna átmenteni a németek elleni utolsó meccsünkre, akkor most éppen azt boncolgatnánk, mekkora tett, hogy meg tudtunk ragadni az A csoportban.
Éppen az utolsó két meccs mutatta meg,
mennyire nem volt igazuk azoknak, akik úgy okoskodtak, hogy a magyar csapat súlytalan a nagyok között,
hiszen a másik oldalon korábbi és jelenlegi NHL-es, KHL-es játékosok vannak. Miközben igaz, hogy a legmagasabban jegyzett játékosunk a finn első osztályban légióskodó Sebők Balázs, valamint a svéd bajnokságban játszó Galló Vilmos és Hári János (utóbbi sérülés miatt nem is volt ott a vébén, és kreatív, vagány játéka hiányzott is).
Ez a helyzet azonban most megváltozhat, hiszen Vay Ádámot szerződtette az NHL-ben szereplő Minnesota Wild, a 22 éves kapus júliusban utazhat az edzőtáborba. Ez persze nem garancia arra, hogy első magyarként debütálni fog az NHL-ben, mindenesetre jó helyen lesz.
„Nagyon örülök neki, a magyar jégkorongnak is jót tesz az ő sikere. Fiatal, ambiciózus, a testi adottságai megvannak, és igazi kapusalkat a gondolkodást tekintve, könnyen el tudja engedni a negatív dolgokat. Innentől csak tőle függ, meddig jut el” – mondta Bartalis a vébén Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen a lövések 91,1 százalékát védő Vayról. Bartalis úgy tudja, iránta is érdeklődtek, de írásos megkeresés nem érkezett, és egy évig még él a szerződése Fehérváron.
Amikor arról kérdeztük, hova kerül az eddigi karrierjében a fehéroroszok elleni győzelem, Bartalis azt felelte, a top háromban a helye, de nagyon reméli, hogy idővel majd kikerül onnan, és még nagyobb skalpok foglalják el a helyét.
Jövőre ismét a divízió I/A-ban kell próbálkoznunk, ahol kőkemény feladat vár ránk, mert
a kazah, koreai, osztrák, lengyel, ukrán ötös egyike ellen sem mehetünk biztosra.
Ettől függetlenül a vb megmutatta, hogy jó évek várhatnak a magyar hokira. Végre van verseny a válogatottba kerülésért, hiszen 76 fős kerettel indult a felkészülés, és az olyan fiatalok, mint a 18 éves Garát Zsombor vagy a 19 éves Stipsicz Bence úgy játszottak, mintha nem is életük első felnőttvébéjén szerepelnének. Aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, látjuk még őket A csoportos vébén.