„Tisztelt Hozzátartozók, Sporttársak, Sportbarátok, Szurkolók!
Mint ismeretes, sajnos súlyos következménye lett a 2018. október 28-án lejátszott Kóka KSK – Százhalombattai KE Pest megyei női felnőtt mérkőzésen előfordult sérülésnek, az érintett Kóka játékosnak,
Szalkai Adrienn-nek az egyik veséjét el kellett távolítani.
Az eset rendkívüli súlyossága miatt
a PMKSZ teljes körű vizsgálatot indított a mérkőzésen történtekkel kapcsolatban,
melyet a lehető legaprólékosabban szeretnénk tisztázni a teljes magyar és a Pest megyei kézilabdás társadalom egyrészt megnyugtatása, másrészt – ha és amennyiben bebizonyosodik, hogy vannak – a felelősök felkutatása és felelősségre vonása érdekében. Mindezzel remélhetőleg segítve azt, hogy ilyen és ehhez hasonló rémisztő dolgok sportpályán ne történhessenek meg!
A PMKSZ összes munkatársa ezúton is jobbulást, mihamarabbi felépülést kíván Szalkai Adrienn-nek!" - írja Facebook-oldalán a PKMSZ.
Az esettel kapcsolatban megszólalt a Kóka egyik játékosa, Szilágyi Noémi is, aki szerint
a durvaság és erőszak az egész mérkőzésen jelen volt,
de, ami a második félidő tizennegyedik percében történt, amellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Szalkai Adrienn szerencsére már jobban van, de
nagy valószínűséggel be kell hogy fejezze a kézilabda-pályafutását.