A magyar férfi strandröpladázók történelmi tettet vittek véghez az U20-as strandröplabda Eb-n

Korábban még egyetlen magyar duónak sem sikerült négy közé kerülnie kontinenstornán
Vágólapra másolva!
Elődöntőbe jutott a Mikuláss-Koch Marcell, Szabó Vilmos páros a törökországi Izmirben zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon.

A hunvolley.hu szombati beszámolója szerint

korábban még egyetlen magyar duónak sem sikerült négy közé kerülnie kontinenstornán,

a 2018-as ifjúsági olimpián Hajós Artúr és Stréli Bence volt elődöntős.

Mikuláss-Koch és Szabó Izmirben előbb a bolgárokat verték három szettben, majd az osztrákokat múlták felül könnyedén, a négy közé jutásért pedig a spanyolokkal vívtak és nyertek meg háromjátszmás meccset.

Korábban még egyetlen magyar duónak sem sikerült négy közé kerülnie kontinenstornán Forrás: TURKIYE VOLEYBOL FEDERASYONU/Mert Bulent Ucma Tvf

A férfi teremválogatott szövetségi kapitánya, a többszörös magyar strandröplabda bajnok Koch Róbert által edzett kettős vasárnap 10.40 órakor a norvégokkal játszik majd a fináléba jutásért. A másik ágon a szlovénok és az olaszok találkoznak egymással.