Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A horvát válogatott meglepetésre 28-26-ra kikapott Japántól a női kézilabda-világbajnokság hétfő esti mérkőzésén. A legutóbbi Európa-bajnokság bronzérmese így nulla pontot visz magával a középdöntőbe.

Nenad Sostaric csapatának tavalyi Eb-bronzérme inkább tűnik kiugró eredménynek, mint papírformának. Az azt, megelőző öt kontinenstornán minden alkalommal kiestek a csoportkörből, a világbajnokságra pedig 2011 után jutottak ki ismét.

Délnyugati szomszédunk egy brazil válogatott elleni 30-25-ös vereséggel kezdte a mostani világbajnokságot, majd a gyengébb képességű játékosokból álló Paraguayt ugyan 38-16-ra megnyerte, Japán ellen ismét pont nélkül maradtak.

Nem visz magával pontot a középdöntőbe a horvát női kézilabda-válogatott Forrás: IHF

A horvátok a vb következő szakaszában a könnyebb ágával eddig maradéktalanul élő Spanyolországgal, valamint Argentínával és Ausztriával játszanak majd. Utóbbi válogatottban a hétfői, házigazda elleni összecsapásra már csak 12-en tudtak kiállni, mert az első két vb-meccsén 19 góllal kezdő Katarina Pandza is elkapta a koronavírust.

Hiányában az egyetlen igazán nemzetközi szintű játékosuk a mosonmagyaróvári Kovács Patrícia maradt, akinek nyolc gólja is kevés volt a spanyolok ellen 31-19-re elveszített összecsapáson. Az osztrákok így a horvátokhoz hasonlóan pont nélkül mennek a középdöntőbe.

Női kézilabda-világbajnokság, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:
F csoport (Granollers):
Dánia-Koreai Köztársaság 35-23 (19-14)
Kongó-Tunézia 33-24 (18-9)
A végeredmény: 1. Dánia 6 pont, 2. Koreai Köztársaság 4, 3. Kongó 2, 4. Tunézia 0

G csoport (Castelló):
Japán-Horvátország 28-26 (14-14)
Brazília-Paraguay 33-19 (20-7)
A végeredmény: 1. Brazília 6 pont, 2. Japán 4, 3. Horvátország 2, 4. Paraguay 0

H csoport (Torrevieja):
Spanyolország-Ausztria 31-19 (14-6)
Argentína-Kína 36-24 (17-9)
A végeredmény: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Argentína 4, 3. Ausztria 2, 4. Kína 0

E csoport (Llíria):
Németország-Magyarország 25-24 (14-9)
Csehország-Szlovákia 24-23 (15-14)
A végeredmény: 1. Németország 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Csehország 2, 4. Szlovákia 0

A csoportok első három helyezettje a középdöntőbe jutott, a negyedikek az alsóházi rájátszásban az Elnök Kupáért játszanak tovább. A magyar válogatott programja a következő szakaszban ide kattintva érhető el!

Mindent egy helyen az Eb-ről