Szörnyű betegségéről beszélt a magyar válogatott kézilabdázó
A korábbi háromszoros magyar válogatott kézilabdázónál, Tilinger Tamaránál a játékospályafutása végeztével, tavaly márciusban diagnosztizáltak mellrákot. A Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Mosonmagyaróváron is megfordult játékos a feol.hu-nak beszélt az állapotáról.
„Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon jól vagyok.
Jól érzem magam a bőrömben, az eredményeim is jók lettek, boldogság van"
– nyilatkozta a 2021 januárjában visszavonult sportoló, akinek 2022 tavaszán fedeztek fel egy csomót a mellében.
A 34 esztendős Tilinger Tamara azóta 13 kemoterápiás és 17 injekciós kezelést kapott, de a fájdalmas, keserves kezelés sem törte meg őt.
„Minden rosszban van valami jó, nekem az volt a jó, hogy hormonérzékeny volt a daganatom, nagyon jól kezelhető volt. De ehhez az is kellett, hogy én is átessem a kemoterápián, injekciós kezeléseken. A műtét utáni szövettani eredményem azt mutatta, hogy nincs szükségem sugárkezelésre – mondta Tilinger. –
Voltak nagyon nehéz napjaim, iszonyatos fájdalom gyötört, nem tudtam egy pólót sem magamra húzni. A családom azonban mindvégig mellettem volt.
A testvérem kisfia, Áron az én igazi gyógyítóm. Csendben feküdt mellettem, s mindenről tudott, hogy mi miért történik, mi miután következik. Fontos volt neki is elmondani, mert derült égből villámcsapásként érte volna, ha egyszer csak azzal szembesül, hogy eltűnik a hajam, vagy, hogy nincs szemöldököm. Így sem érintette túl jól, de tudta, hogy mi miért van."
Tilinger elárulta, hogy amikor megtudta, hogy rosszindulatú daganata van, nagyon megijedt, de később rájött, hogy bőven van miért összeszednie magát.
„Az jutott először eszembe, hogy én látni akarom az Áront felnőni. Nincs mese, menni akarok érte az iskolába, menni akarok a meccseire, edzéseire. Ő volt az első gondolatom. A szüleim sem tudták, csak az akkori párom, hogy itt nagy baj van. Április másodikán jöttem haza Svájcból,
s akkor sírtunk utoljára. Illetve még egyszer, mikor nagyon rosszul voltam a kezelések miatt, de akkor is inkább azért, mert nem akartam, hogy így lásson egy nyolcéves kisgyerek
– nyilatkozta a korábbi kézilabdázó. – Nagyon sokminden fejben dől el. Amikor hazajöttem Svájcból, tudtam, hogy mit akarok. Tudtam, hogy meg akarok gyógyulni, sportolni szeretnék, élni szeretném az életemet. Nyilván átértékelődik az emberben, hogy mi a fontos. Úgy érzem, jó irányt mutatok másoknak is, akik ilyen betegségben szenvednek. Nem szabad elhagynunk magunkat, mert az csak lehúz a mélybe. El kell döntenünk fejben, hogy mit akarunk."
Én gyógyultnak érzem magam.
Úgy tekintek magamra, de erre van egy protokoll, öt év után nyilvánítanak gyógyultnak az orvosok – folytatta Tilinger. – Persze, nem akarom elkiabálni, mert nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de szeretném azt hinni, hogy gyógyult vagyok. Csak a most számít. Nagyon jól érzem magam.
Lépésről-lépésre haladok, szeretnék ezen az úton maradni."
Tilinger az interjúban beszélt a halálfélelméről, a mindennapjairól, a kézilabdáról és arról is, hogy mire tanította meg őt a betegsége. A teljes beszélgetést a feol.hu-n olvashatják el.